Forróvizet a KOPASZRA !?

Kroneraff István, aki Becsületes Nepper néven örvend közismertségnek, a minap közzétett egy filmecskét. Ami önmagában kicsit sem különleges tőle, sőt nála alapeset, hogy tartalmakat tesz a csatornájára. Sok nekem is érdekes van közte, szoktam is nézni, ha tehetem. S gondoltam még úgy sem volt a blogomban, hát legyen:

Számos kisfilmje közül nézzük meg a

Miért életveszélyes a tuning autó címűt

Nagyon jó hogy ezt elkészítette, s lenne hozzá néhány gondolatom:

A politikus, ismerek jó néhányat, jó néhány évtizede,  valóban úgy működik ahogy mondja:
-
ha valami társadalmat felkorbácsoló történik akkor "tenni kell valamit" hiszen meg kell mutatni, hogy okkal vagyunk mi a társadalom élén!
De, szigorúan annak figyelembevételével, hogy:
- a szavazatszám maximalizálás elvét ne sértse!

Na, ha most azt gondoljátok, hogy a Nepper mondanivalóját felpörgetve, majd jól leszedem a keresztvizet a politikusokról, hát nem.
Sőt, állítom:

A politikus pontosan olyan, alapvetően jó szándékú és becsületes ember, mint Te vagy én.
Boldog akar lenni a szeretteivel, eredményes munkát végezni, sikereket aratni, és igen, megélni is a munkájából! És ez sem ördögtől való. Mert ha a politikus nem kap pénzt a munkájáért akkor két eset van, vagy csak gazdag ember megy politikusnak, és akkor a gazdagokat képviseli, vagy elmegy a szegény is, de azért megélnie csak-csak neki is meg kell, mit tehet mást, elfogadja a kenőpénzt. Egyik sem jó opció.

Ám, ha politikusunk meg is kapja az illetményét, amiből tisztességgel megélhet, van még egy fontos tényező: az Ő egzisztenciája sok függő.
Bizony. Sokunktól függ.
Ő ugyanis választott tisztségviselő! Nem az van, hogy van egy gazdasági társaság ahol dolgozik, akár az övé, akár nem, és ha az jól megy, akkor jól megy a sora, és nem kerül más a helyére, mert miért is? Sokkal-sokkal többet keres mint egy politikus, és nem közszereplő, és senkit nem érdekel, ha elmegy lazítani a közeli tengerre. De, ha politikus akkor folyamatosan a reflektorfényben van.

Szóval: az üzleti szférában elérhetőnél kisebb jövedelem, kitettség a hangulatnak, folyamatos reflektorfény.

Nem is értem, miért is nem akarok én politikus lenni! Viccelek. Értem.
De még nincs vége!
A politikus, ha csak nem polihisztor, (de azt mondják "Herman Ottó volt az utolsó magyar polihisztor" és Ő bizony már elhunyt, és nem is politikus hanem természettudós volt). nem láthatja át az élet teljes spektrumát. Miközben felelős és jó döntéseket várunk tőle. Mit tehet másat, alkalmaz tanácsadókat. És belefut egy újabb bukólehetőségbe.
Miért?
A tanácsadó a politikus által jut megélhetéshez, jellemzően nem is rosszhoz, ami sokféle módon juthat el hozzá. De most nem ez utóbbi a témánk. Addig van megélhetés számára, amíg a politikus Őt alkalmazza. És itt jön el az okos tanácsadó ideje, aki tudja, hogy: mindenki azért fizet - amit szeret!
Tehát olyan elemzésért és tanácsért amit hallani szeret, szívesen fizet a politikus. Ezért több időt tölt a politikus reakcióinak figyelésével mint azzal a területtel, aminek a szakértőjeként él meg a politikusnál.
És ennek következtében jönnek a bajok.
A profi politikus, a profi politikai szervezet, ezért folyamatosan méri a népszerűségét, azaz a várható szavazatszámot. Ebből próbálja megítélni a döntései társadalmi elfogadottságát, és áttételesen, a szakértői jóságát. Csak van egy bökkenő. Mi van, ha a közvélemény kutató is okosban tolja, és addig-addig kutat, amíg megtalálja azt a társadalmi csoportot, ahol az adott párt szimpi. Azt megszondázza, és hozza csodás eredményt, titeket választanának a legtöbben! Aztán jött a választás, és mi derült ki? Hát, nem az, hogy a fényes győzelemre nevezett lenne a legnépszerűbb párt.

Na, itt van a KOPASZ által elmondott problémakör gyökere.

Nem is olyan könnyű politikusnak lenni. Nem is vállalnám. Amit vállalok, hogy elmegyek szavazni, és ha lehet, segítem a választott, közképviseletet ellátóink munkáját.
Erre bíztatok itt is mindenkit!
Jó döntéseket csak helyes adatokból lehet hozni. Az Ő jó döntéseik, a jó szabályok pedig nekünk jók!

Felíratkoztam két "háborús" csatornára? Tán még támogatom is őket?

Igen.
Meghasonlottam tehát ős-civil önmagammal?
Nem.

A háborúkról pedig továbbra is azt mondom, hogy nagy mértékben visszaszoríthatók és talán megszüntethetők lennének, ha el tudnánk érni, hogy a tűzvonalba, ahol ténylegesen lőnek, a háborút csináló politikusok, üzletemberek és a vérfürdőt az élvező közönség legyen vezényelve!
Amíg csak a vérfürdő adatait nézik, ha ugyan egyáltalán érdekli őket, addig lesz háború. Ha az Ő bőrüket lyukasztják, vajon meddig lesz háború?


Egy korábbi bejegyzésemben, a Van-e búza a konkoly között? címűben már beszéltem róla, hogy egymás véleményének megismerése, és annak elfogadása, még nem szükségszerűen annak átvétele. Továbbá valakit figyelmesen meghallgatni egy olyan témában, ha amúgy engem inkább csak úgy érdekesség szinten érdekel, sem világvége, hanem nagyon is emberi viselkedés. Kíváncsiságnak hívják.

A Militavia elsődlegesen katonai repülési tematikájú, de belefér sok más érdekes technikai eszköz, hadászati eljárás bemutatása is.

Ahhoz képest, hogy anno, még a Varsói Szerződés tagságunk idején voltam sorkatona, gépesített löszvész alakulatoknál (Nagyatád, Kaposvár, majd a hadtesthez tartozó ellátónál Kiskunfélegyházán) de igazában egészségügyi katona voltam, s le is honvéd rendfokozatban szereltem, szóval a témához a laikusnál is laikusabb vagyok, kifejezetten érdekes számomra.
 

A másik Magyar B. Tamás aki "Tamás a Krímből" néven is fellelhető. Ez utóbbiból világos, hogy nem éppen egy EU vagy NATO nézőpontú csatornáról van szó.

 

Mit nézek én rajta, aki támogatom és fontosnak tartom Magyarország Európai Közösségi és Észak-Atlanti Szövetségi tagságát?
Hát pontosan azt. Az EK és NATO értékeléseket ismerjük, de van számos környékbeli és világpolitikai történés ami sokkal jobban megérthető, ha más szempontból is megnézzük! S meg is kell nézni.

Sem a Militavia, sem Magyar B.T. nem agresszióra biztató, vérben tocsogó háborús propaganda, szóval bátran követhetők! Ahogy mondani szokás: kisgyerekkel is.

 

Külön ajánlom ezt a videót (nem feltétlenül a háborús tudósítás részt, ami igaz ugyan, de már jócskán nem friss) hanem a FORBES magazinost 9:38-tól! Igaz, ez is régi, csak vajon elévült-e?

Nem az gond, hogy egy jó ügyet, a természeti csapás áldozataink megsegítését népszerűsíti, egy bizony szívbemarkoló fotóval.

A gond az, hogy a kép hamis. A kislány, a kiskutya, és háttérben az elöntött település NEM LÉTEZIK. A képet a mesterséges intelligenciával generáltatta nekünk az amúgy jó nevű tengerentúli újság!

Íme:

És ezt most miért?

Nem volt elég víz és károsult Floridában? Dehogynem. Itt van pl. Polgárék tudósítása a hurrikán következményeiről.
És igen, én is megmagyarázom magamnak, hogy ez a "kegyes csalás" klasszikus esete, és végül is a szándék jó volt, stb. De, nem tudom nem feltenni a kérdést, ha egy egyértelműen tiszta helyzetben és egy jó ügy érdekében hamisít, az amúgy tényleg jó újság, akkor mit várhatunk az igazán zűrös politikai, üzleti, hadászati témákban?

Aki igazi kutató, de még a magamfajta amatőr történelem kedvelő és világunk dolgai iránt érdeklődő is tudja, hogy a forráskritika az nem azt jelenti, hogy ami nem tetszik azt kizárom a tudatomból, és jól van. Az azt jelenti, hogy azért mert egy hír arról szól amit hallani szeretek, még nem biztos, hogy igaz. Mint ahogy a nemszeretem adat, sem feltétlenül hamis, csak azért mert én nem azt gondoltam megkapni, avagy éppen vártam el megkapni.

Azért a VÍZ az ÚR?

A minap áradás vonult le a Dunán. Mi itt a középső szakaszon nem voltunk komoly veszélyben, de Németországban és Csehországban a villámárvizek, amik a mi áradásunkat okozták, súlyos károkat okoztak, halálos áldozatok is voltak.

Persze Mi fel vagyunk háborodva: jön a Duna, jön a Duna, jaj! No de hová is jött nálunk a Duna?
A saját medrébe és árterébe. Sehova máshová. Bocs, de ez van.
Amit mi emberek belaktunk az utóbbi évszázadokban. És persze az utóbbi évtizedekben és években. Egyre jobban és sűrűbben. Mert az a miénk, nem ám a vízé! Igaz? Nem igaz. Az bizony a vízé.

 

Szentendrei utcarészlet, a Duna-part felé nézve

Ha én lennék itten a A KIRÁLY, tuti összeszedettem volna a Római parti mobilgát ellenzőit három műszakos árvízvédelmi és mentési munkára. És ez nem üti az előző bekezdést. Ha társadalmilag elfogadtuk az árterekbe betelepülést, akkor mg is kell védenünk azokat akik ott vannak!

Amúgy, tudtátok, hogy Miskolcon a villámárvízben 1878-ban legalább száz emberrel több halt meg, mint a közismert Szegedet elöntő 1879-esben?

Természetesen nem akarom kicsinyíteni a mostani árhullámot, és még vége sincs, csak gondoltam, azért kezeljük a helyén a történetet.

Sokan feldolgozták már az áradást, és gondolom, fel is fogják még sokan. Nekem a CHEKENGINE filmje tetszik, bemutatja a védekezést Szentendrén a Korzón és a Római Parton, Budapesten. De lám, Ők is beköltöztek az ártérbe - bár ezt nem feszegetik.

Az áradás járt lezárásokkal, de lássuk be az alsó rakpartjaink a természetes árterek Budapesten. Volt változás a felső rakpartok forgalmában, a pesti viaduktvasút és a budai villamosok is megosztva közlekedtek, kihagyva a lánchídi aluljáróikat, és a Szentendrei HÉV se jött be a Batthyány térig.

Budapest,2013-as árvízi emlékmű kb. a tetőzés éjszakáján

 

Szentendre, Pásztor Rév állomása, és szemben a szigeten is

Szentendre, Pásztor Rév állomása, és szemben a szigeten is

A Pásztor Rév, pontosabban KEVE nevű hajója már szerepelt a másik blogomban, itt.

 

Szentendre, Duna Korzó, mobilgát

Szentendre, Duna Korzó, mobil gát

Szentendre, Duna Korzó, mobil gát

Budapest, Margit híd hévállomás

Előtérben az elöntött alsó rakpart, a VIDIN hajó, háttérben a Margit híd

RÁKÓCZI személyhajó, mellette a 413-as "Z" önjáró uszály, ami már állóhajó, orra, háttérben a Parlament ami szinte közvetlenül a Duna partján áll most

Lépcső a Dunába, háttérben a ZIN URU városnéző hajó és a Parlament

DEBRECEN (egykor KASSA) folyam-tengeri hajó orra és a Parlament

SOPRON azaz a "Zuhatagi Tigris" vontatóhajó, mögötte az EURÓPA termes rendezvényhajó, az előtérben egy hordó, amit bizonyára a Duna hozott valahonnan.

A Lánchíd budai hídfője és gyalogos aluljárója

Szabadság híd, budai hídfő

Bálna, távolabb a Petőfi híd

A villamosok, mind a pesti, mind a budai felső rakparton megosztva közlekedtek. Budán csak a lánchídi alagutat hagyták ki, a pestin hosszabb szakasz marad ki. A Lánchíd alatt pedig éppen átbújik egy szállodahajó.

Az északi oldalon a Jégverem utca ideiglenes magállóig közlekedtek, vissza a Batthyány tér felé helytelen vágányon futottak a szerelvények.

Íme, az ideiglenes végállomás

Keresztezés a Batthyány téren

Ha már Batthyány tér, vessünk egy pillantást a Dunára és a hajókra is. Az ár már szépen apad, de a DEBRECEN (egykor KASSA) Duna-tengeri teherhajó (hajtógép erő nélkül) és az EURÓPA még szép magasan áll, és száraz lábbal nem közelíthető meg.

Helytelenben érkező CAF kocsi a Halász utca megállónál

Halász utca megálló, irány: Batthyány tér, helytelen vágányon

Van-e ma mifelénk a ZÖLD GONDOLATNAK hiteles képviselője?

Avagy, zöldítünk, zöldülünk vagy a végén oda jutunk, hogy belezöldülünk?

Országosan két magát zöldnek nevező pártot ismerek, aki tud még, kérem kommentelje be!

1, Párbeszéd Zöldek

2, Lehet Más a Politika - Magyarország Zöld Pártja.

Ide fotózom, mindkettőtől, a honlap főoldaluk mai állapotát:

 

Link: https://parbeszed.hu/

Ez a párt, mitől zöld párt?
Ha görgetünk, azért találunk zöld témákat is. Persze csak olyan zöld témát, aminek az apropóján kormánykritikát lehet megfogalmazni (pl Paks II. betámadás, ami kötelező ellenzéki kommunikációs elem) . Meg sok olyan témát, aminek a kapcsán ugyanezt lehet, bár ezek és a zöld tematika ... hát, kicsit messzi vannak..
Itt tehát egy klasszikus ellenzéki politikai pártot látunk, amivel semmi gond, csak éppen a zöld gondolat legföljebb alibi mennyiségben kerül elő. Gondolom azért választották a zöld színt, mert a közös platformos szereplésekhez ez a szín maradt, lévén a többit a többi párt már lefoglalta.

 

Link: https://zoldgarancia.hu/

Egyrészt tetszik, hogy nem a napi politika a nyitólap. Másrészt érdekes, hogy bár 2022-ben ez a párt hazai választáson indult, 2024-ben európai parlamenti és itthoni önkormányzati választáson indult, listán és budapesti főpolgármester jelölttel (!) mindez ez valahogy nem érte el a kommunikációs ingerküszöböt náluk. Legalább is a honlapjuk mindezekről mit sem tud. Ami azonban szintén igaz: más csatornákon azért odatették magukat.

Érdekes módon Ők nem támadják itt az akkugyárakat, a Paks II. ellentartás persze megvan, de félek ez csak azért van így, mert az akkugyártás, mint kormány támadási felület, ekkor még nem volt politikai vonal az ellenzék számára. Később fedezték fel a lehetőséget, de ezóta gyűrik keményen.

Konklúzió:

Fentieket tekintve nincs ma országos zöld pártunk. Ha valaki ismer jó helyit, mutassa meg! Kíváncsian várom.

Pedig a ZÖLD GONDOLAT nagyon fontos, és fajunk megmaradásának záloga. Persze, ha nem alibi, hanem valódi gondolkodás és tenni akarás a motiváció.

 

GONDOLKOZZ GLOBÁLISAN, CSELEKEDJ LOKÁLISAN!

Szívemből beszél, és az egész bolygó és minden rajta élő nevében szól aki ezt mondja. Nem én fogalmaztam meg, hallottam, de örömmel vállalom!

Mi a globális kihívás?

- a Föld bolygón az emberi faj népességgyarapodása!
Ami állítólag tíz-tizenegy milliárd fő körüli létszámnál stabilizálódni fog, úgy nyolc évtized múlva.
S az van, hogy ezek az emberek mind-mind emberi életet akarnak ám élni, pont ez motiválja napjaink migrációs hullámát. De nem csak az útnak indulók akarnak ám korlátlan mennyiségű tiszta ivóvizet, jó élelmet,  fűtött-hűtött lakásokat, munkahelyeket és mobilitást, motorbiciklit, autót, mi egyebet.
Ha pedig ezt fosszilis alapról kívánjuk megoldani, meg is fulladtunk. Minden Földlakó "szép" zöldült hulla lesz.

- a vízhez való hozzájutás, fentivel szoros összefüggésben is!
Földünk felszínének 2/3-a víz. Eddig jó mi? Csak éppen a java ihatatlan, mert sós. Az édesvíz készlet megőrzése tehát a jövő kulcsa. Akinek lesz "korlátlan" tiszta vize, az megmarad, akinek nem lesz, az, előzőekkel ellentétben, "szép" zöld hulla lesz.

A kérdés tehát, hogy a Globális problémákra milyen lokális cselekvési válasz adható, itt minálunk:

- vízkészlet megtartás, vízgazdálkodás, talajvíz megőrzés
Be kell fejezni a 150-200 éve megkezdett vízszabályozási munkákat!. A Dunán Nagymarosnál, Adonynál és Fajsznál kell vízmegfogás, a Tiszán még minimum egy, Csongrádnál.

A vízmegtartó létesítmény nem bonyolult, egy gát, ami mellé kell hallépcső, hajózsilip, és turbinák. A lényeg a vízkészlet megtartás, vízgazdálkodás, talajvíz megőrzés. Biztosítani kell a természet útját a hallépcsővel, meg a hajókét a zsilippel. Áramtermelés?
Igen. Nyilván nem leszünk a norvégiai, svájci, stb. erőművek konkurensei. De a vízerőművek tisztán termelnek, és remekül alkalmasak a szakaszos üzemre, 0-100% teljesítmény között bármikor szabályozhatók, másképp mondva: a fogyasztási csúcsra járatásra valók! Bármely más típusú erőművel ez vagy lehetetlen, vagy radikális fogyasztás növekedést és élettartam csökkenést okoz.

- tiszta energia termelése
Atomerőművek és megújulók. És itt a vége. A különféle "szintetikus tüzelőanyag" , "légkörből kivon szén-dioxid alapú tüzelőanyag" csodásan hangzik, csak éppen egyáltalán nem környezetkímélő, és kicsit sem olcsó.

- energia tárolás
Igazában ezzel kellett volna kezdeni, mert ez az alfája és omegája a zöld átállásunknak.
Ugyan is, amíg egy fosszilis vagy nukleáris erőmű nehezen, és sok-sok kompromisszummal és hátránnyal, de szabályozható (bár, újra mondom: rohadtul nem érdemes), addig a megújulók nem. Ha süt a Nap akkor süt, ha fúj a szél akkor fúj - és jön az energia. Ha kell, ha nem.
Az első probléma világos: kéne energia, de (sötét van és a szél se fúj - tehát nincs termelés) nincs energia. Értjük a problémát. De az pont akkora, sőt igazában nagyobb probléma, ha jön az energia, de nincs ami felhasználja.
Figyelem!
Ritkán mondjuk ezt ki, ezért mondom újra: a megújulók (kivétel a vízerőmű - de ezt fentebb láttuk) NEM SZABÁLYOZHATÓ módon termelik az energiát!
Tehát ha rájuk akarunk alapozni, meg kell oldani az elektromos energia tárolását! Azaz AKKUMULÁTOROK kellenek. Sok-sok akkumulátor és sok-sok akkumulátor gyár.
Nem én mondom, a világ legfejlettebb országai és régiói mondják, íme:


 

Kép forrása: Villanyautósok.hu - Térképre tették a világ akkumulátorgyárait

GLOBAL FACTORY BATTERY DATABASE

 

Aki ma egy kicsit is felelősen és zölden gondolkodik, vízmegtartó létesítményeket épít, napelemet gyárt és akkumulátort. Nézzetek a térképre! A mi zöldjeink meg mit tesznek? Pont ezek ellen küzdenek.

Lesz-e valaha hiteles ZÖLD PÁRTUNK aki ezeket az igazi ZÖLD GONDOLATOKAT zászlóra tűzi?

Lang Györgyinek van lánya?

Lang Györgyi, színész, énekes, műsorvezető - aki sajnos már egy éve nincs közöttünk.
Ám ki ne ismerné aki magyarul tud, ha máshonnan nem a Pa-dö-dő együttesből. Itt élt az ország és világ szeme előtt, de sose posztolt babás képeket (és mint tudjuk: ha nem posztoltad, akkor meg se történt), hogy a manóba van akkor lánya?

Aki tudja, a magoldást, annak azért, aki nem, annak meg azért érdemes tovább olvasni és megnézni a beszélgetést a KLUBRÁDIÓ Klubdélelőtt műsorában!

Palugyai Sára színész és diák. Talán előbb állt színpadra, mint iskolapadba ült volna.

Első igazi szerepében rendezője Alföldi Róbert volt! Erős kezdés. Igen, az az Alföldi Róbert aki -finoman fogalmazva is- megosztó személyiség. Miért megosztó? Ugyan azért amiért a többi megosztó személyiség is megosztó. Mert: VALAMILYEN!
Művészi munkáját, rendezéseit kritikával illetni természetesen lehet. De ezt elvitatni, hogy korunk egyik legnagyobb színház-művésze na, azt tisztességgel nem lehet. Persze amikor az egyik buborék zászlóra tűzte, akkor a másik tagsága elkezdte kötelezően sárral dobálni; "gratulálo
k".

No, de térjünk vissza a mi főhősünkre, Palugyai Sárára.
Azt mondja a 34:20-tól: nekem a magyar kultúra az egyik legfontosabb az életemben, ez egy fix, én a magyar színházzal szeretnék foglalkozni, amíg lehet, és nagyon nehéz azt mondani, hogy ezt itt hagyjam.

Éppen az interjú napjaiban felvételizik a Színház és Filmművészeti Egyetemre; Vidnyánszky Attilánál.
Ez ám a drámai feszültség! Mert V.A-t annak a buboréknak aki L.Gy-t szereti, nem szabad ám szeretni. És ha ennyit mondok, akkor nagyon udvariasan fogalmaztam. No, de mit mondott Vidnyánszky Lang lányának? 

- a következő rostára hozzál többet!

Ez  a versek számára vonatkozott, amikkel készült. Hogy sikeres lesz-e a felvételi Neki, azt én meg nem mondhatom. De úgy látom a reménybeli osztályfőnöke, nagyon is komolyan veszi Őt. Szerencse fel Palugyai Sára! Úgy hiszem, nem most hallottunk róla utoljára.

Politikai rendezvényre mentem? És még élveztem is?

Ha VITÉZY DÁVID nem kerül a zöld anarchisták fogságába, ebből még valami jó is lehet.

Aki ismer, tudja, hogy a politikához sík hülye vagyok. 1966-ban születtem, tehát 1990-ig, azaz életem első közel negyed századában, igazán nem volt nehéz kiválasztani a jó helyet abból az egy politikai irányból.
Értitek: egy lehetőségből kiválasztani azt az egyet.
Hát én nem választottam. ki. Az utolsó politikai jellegű szereplésem az úttörő-mozgalom volt, ott is egyszerű úttörőként. Fentiek okán, ha elfeledkeznék magamról, és valakinek politikai tanácsot adnék, az, saját jól felfogott érdekében, fusson, meneküljön amíg teheti.

Ám a minap úgy gondoltam, mivel térben és időben kijön, meglátogatom az egyik főpolgármester-jelölt rendezvényét. Arra számítottam, hogy ez is olyan lesz, mint egy koncert, vagy verseny. Ahol, ha jó a közvetítés, akkor többet látsz, mint ha ott lennél valahol a lelátó egyik sorában ülve, de viszont a hangulata egész más, ha ott és az azonos időpillanatban vagy jelen!
És valóban.

A helyszín a FONÓ Budai Zeneház , a vezérfonal a 101 pontos Vitézy program, amihez már bátorkodtam hozzászólni.

Mondom: sík hülye vagyok a politikához. De, ha Vitézy Dávid nem kerül a zöld anarchisták* fogságába, mert Ungár Péter és pártja lesz olyan intelligens, hogy nem akarja foglyul ejteni, hanem hagyja dolgozni... bátorkodom kimondani: ebből még valami jó is lehet.

*= lehet, fura ez a fogalom "zöld anarchisták". De itt mifelénk Magyarországon igazában nincs se környezet- se természetvédelem. Nincs egy átgondolt aktív cselekvés, hanem hisztéria-keltés: mindig valami vagy valaki ellen. Az ország-világ meg pusztul.

S akkor most én Kire fogok szavazni?

 

A 101-hez, egy nulladik pont Vitézy programjázoz?

A bejegyzés akár a Három szék közül az asztal alá? folytatása is lehet, de komolyan gondolom én ezt?
Igen.
A programot nem fogom ismertetni. Vitézynél jobban úgy se tudnám, Ő pedig megtette, például itt.

A program maga, innen tölthető le.

A nulladik pont az élhető város megvalósításához:
a láthatatlan és/vagy sajtózhatatlan közlekedési fejlesztések megvalósítása!

Mire gondolok?

Nagyon attraktív és a sajtó által is imádott kommunikáció  a "városi autópályák" és ezek leküzdése. Hálás téma. A program nélküli politikus, a szakmai tudás nélküli zöld civil, és minden, értelmes gondolatot megfogalmazni képtelen, de szereplésre vágyó tényező ásza.
Városi autópályák nincsenek.
Attól, hogy egy nagyváros (uram bocsá, egy 1100 éves európai ország fővárosa) főútjai több sávosak, és megesik, hogy többszintű kereszteződések is előfordulnak rajtuk, attól ezek kicsit sem autópályák. A forgalmuk összetétele okán sem. Mert ezeken nem a Kijevből Koppenhágába, Belgrádból Berlinbe, Lhászából Londonba, stb. és viszont, utazók közlekednek. Ezeken a valahonnan Budapestre érkezők, és a város saját forgalma közlekedik. A messziről érkezőzök világos. Ide akartak jönni, megjöttek. Megnézik, elvégzik amiért jöttek, és elutaznak.
De mi az a saját forgalom?
Az agglomeráció. Azok az itteni lakosok (magyarországi, budapesti) akik az utóbbi évtizedek élhető város projektjei elől is, kimenekültek a városból vidékre. De a munkahely, a kapcsolatok itt maradtak a városban. Hát visszajárnak. Naponta. Igen, naponta ingáznak és 60% (!) egyéni közlekedési eszközzel teszi ezt!

[egyéni közlekedési eszköz = gyaloglás és minden jármű a kerekek számától és a meghajtási módtól függetlenül, ami nem a társasközlekedési szolgáltatás eszköze. A bérelhető roller, kerékpár, autó, stb. az bérelhető egyéni közlekedési eszköz. Ha "közösségi járműmegosztó szolgáltatásnak" nevezzük, akkor is. Ezt fontos tisztán látni, mert sokan és sokszor ködösítik ezt a fogalmat, és nem véletlenül.]

Ismétlem: az agglomeráció <-> Budapest utazásoknak csak 40%-a történik, fenntarthatóan, közösségi közlekedéssel. És az időben előrehaladva, ez az arány csak romolhat, mert a városon kívülre települők egyre messzebb és egyre szórtabban találnak új lakhelyet. A szétterjedő alvó-kertvárosok társasközlekedési feltárása képtelenség.

A Budapesten belüli utazásokban jobbak vagyunk. 60% a közösségi közlekedés használó, és külön öröm, hogy a belső égésű motoros járművek mellett, a világ legnagyobb forgalmú villamoshálózatán, több metró, hév és trolivonalon történik ez, tehát elektromosan, nulla helyi emisszióval. Önjáró (vezeték független) trolik és 100%-ban akkus buszok is az üzem részei. Szóval van mit folytatni. Mondom: folytatni és fejleszteni.

A beérkező és helyi egyéni közlekedési eszközként szolgáló járműveket, (kerekek számától és a meghajtás módjától függetlenül!), valahol el kell helyezni, amikor éppen nem mozognak.
De hol? Ki-ki vigye fel az ágya alá? Jó, nem gondoltam komolyan. Akkor az utcákon és tereken? Egy bizonyos járműszám alatt ez jó lehet. De ezen rég túl vagyunk.

A bevezető gondolatok után, lássuk konkrétumokat, ami a Vitézy programban nem eléggé hangsúlyos, netán kimaradt.

Kell építenünk mélygarázsokat és parkolóházakat!
Ide kell elhelyezni a járműveket, és nem az utcákra. És meg kell követelni, hogy az iroda és lakóházak, szórakozóhelyek, sportcentrumok, stb. ezekkel rendelkezzenek, a valós igényre való férőhely számmal!

Kell építenünk P+R mélygarázsokat és parkolóházakat, az agglomerációs vasútállomások/megállók mellett!
Itt tehetik le az egyéni közlekedési eszközt a szétterjedő kertvárosokból érkezők, és közösségivel utazhatnak be a városba! Természetesen itt is a valós igény férőhely száma a mérvadó. Ezek se lesznek picik. A parkocskával kombinált, és lelkesen besajtózott pár tucat férőhelyes P+R viccek felejtősek.

Be kell zárni az M0-ást, a budai szakasz kiépítése, alagútban vezetéssel, és minimum három-három közlekedő sávos megoldással. Hasonlóan bővíteni és -ha lehet- átépíteni a bevezető főutakat, autópályákat.
Nem kell a felszínt foglalja a járműfolyam! Mindez jót tesz a tranzit forgalomnak, de a helyi egy részét is kiveszi az utcákról.

Meg kell építeni a Galvani-hidat és a Budafok (ha tetszik: Albertfalva) - Csepel hidat.
Ezek részben sem a tranzit forgalom igényei, az az előző, hanem a város belső forgalmának szükségletei. Természetesen mindkettőn kötöttpályás (villamos) közösségi közlekedési eszközzel is.

Meg kell építeni a rakparti jármű forgalom a víz mellől elválasztására az alagutat a rakpartok "mögé".
Mint ahogy Oszlóban, Hannoverben és Bécsben van.
Ezek sem a tranzit forgalom igényei, hanem a város belső forgalmának szükségletei. Minimum 2x2 haladó sávos kialakításban. Ez után mehet a javaslat béli rakpart kialakítás.

Meg kell tervezni és építeni a Pest-Buda vasúti alagutat.
Keleti és Nyugati pu. - Déli és Kelenföld pu. összekötése, a legcélszerűbb útvonalon, a belváros alatt (pl. Deák tér - Duna közötti elhelyezés) állomással. Varsóban, ma holnap ötven éve, ez már megvalósult!

Vitézy nem kamuzik, pusztán a V4-ben is évtizedekkel vagyunk elmaradva a közlekedési infrastruktúra terén.
Ez fájt ugye? És tuti nincs az a like-vadászati eredmény ami enyhíteni tudja. Ezt csak érdemi munkával, valós fejlesztésekkel tudjuk enyhíteni, s akár gyógyítani.

 

Természetesen tudom, hogy a javasolt nulladik pontos feladatok igen szép része nem fővárosi hatókör, és nem is "csak" Budapest, de az egész Közép-Magyarország régió és a szomszédos régiók élhetővé tételét is szolgálja.
Ebben az adottságban élünk. Kis országban, nagy (agglomerációs területű) főváros. Csak közös megoldás lehetséges.

Három szék közül az asztal alá?

Kezd érdekes lenni a nyár eleji választás. Mind az önkormányzati, mint az Európa parlamenti.

Kezdjük itthon: Budapesten három főpolgármester jelölt van: Szentkirályi Alexandra, aki korábban már volt főpolgármester-helyettes, Karácsony Gergely, aki jelenleg főpolgármester és Vitézy Dávid. Neki is van előélete VEKE szóvivő és BKK vezérigazgató is volt.

Mind a három esélyes. Szentkirályi és Karácsony mögött jelentős erő áll két vagy több párt képében. Vitézy mögött, jelen tudásunk szerint egy nem túl nagy párt. Viszont Vitézy megkérdezte, hogy : "Mit vársz Budapest következő főpolgármesterétől?" Hát, ha kérdeznek, és van mit mondani, illik válaszolni.

Ezt írtam:

"A ló háta közepének megtalálását.
Mire gondolok?
Azt mondják, a magyar lovas nemzet. Hol a ló jobb, hol a bal oldalára esik, de a közepét nem találja. Ezt kéne megtalálni.
 
Remek dolog a kerékpár, remek dolog a bulizás, remek dolog a sportrendezvény, és számos remek dolog van. Csak azt a mértéket kell megtalálni, hol? mikor? mennyit? belőle.
Az előző oldalon láttam egy képet, a következő felirattal: "Túl sok az autó a városban". Nafene, elszabadult közlekedő gépek grasszálnak Budapesten emberek nélkül? Nem. Hiányos a közlekedési infrastruktúránk. Nagyon hiányos. És pont ezért jelöltem azt a három képet.
Lehet parti sétány a rakpartokból, de előtte meg kell építeni azt amit Bécs, az alagutat mögé. Vallom: az utcák nem jármű tárolásra valók! De hová tegyék? Nem tudják felvinni és betenni az ágy alá. Mélygarázsok, parkolóházak kellenek. Nem csak Budapesten, de az agglomerációs településeken is, érdemi férőhelyszámú P+R parkolókat kialakítani az elővárosi társas közlekedési eszközök megállóinál! Az itt, a Budapesten lakók járműveit, el kell helyezni, az erre való helyekre. Az ingázókat a közösségi közlekedésre kell terelni. S máris nincs "túl sok autó" a városunkban.
Nagyon fontos a vasúti alagút, a pályaudvarok és a belváros alatti állomásokkal. Tudom: országos beruházás. De, Budapest is tehet érte. Nem az a baj, ha a Nyugati pályaudvar csarnoka a jövőben kulturális intézménynek ad otthont. Az a baj, ha -egy bizonyos terv szerint- visszavágják a vasutat Újpesten, vagy legföljebb Rákosrendezőnél. Na ez lenne a nagy baj.
 
Olyan főpolgármester kell Budapestnek, aki nem a kirakat-építésben, a csodásan sajtózható "csupa sétány" műholdképben gondolkodik, hanem az infrastruktúra fejlesztésében. Abban a mi nem is látszik. Mint a mélygarázs, város alatti vasútállomás, közúti és vasúti alagutak. Mert a "láthatatlan beruházások" az élhető város alapjai, nem a sajtófotóknak készülő kirakat."
 
Ha ilyen gondolkodásmódú polgármestert választunk, akkor nem kell magunkat az asztal alá inni, hogy elviselhető legyen a város!
De melyik gondolkodik így, és fog is így dolgozni és dönteni ha helyzetbe hozzuk?
 
0.003 mp