Beleállós személyeskedni fogok? Hát ja! No de kivel?
Valakivel akit minden rokonom, barátom, ismerősöm, és talán sok-sok ismeretlen ismerősöm ismer:
Velem.
Profi tartalomgyártók is élnek e lehetőséggel, hogy magukról gyártanak tartalmat: szövegest, képit, bármit, miért ne élhetne vele a magamfajta amatőr? Úgy se olvassa senki a blogjaimat, magamról magamnak miért ne jöhetne egy bejegyzés?
2026. április 11-én üzembe állt a félszigetüzemű napelemes rendszerem!
12,5 kW napelem és 32 kWh órányi akkutelep.
Attól félsziget, hogy tud áramot fogadni a hálózatból de nem küld bele áramot. Mindezt a házikóm már eddig is tudta, a dédnagyszüleim idejétől kezdve, mikor megépítették. Szóval, a világ felé nincs változás.
Az előzmény, hogy 2024. őszére elengedtem a gázhasználatot (nem, nem a napi politikai megfelelési kényszerből) így tisztán elektromos a háztartásom. Akkor az elektromos bővítés fért bele a költségvetésbe, idén a fotonbefogó és elektrontároló létesítése történt meg.
Július 11-én, a negyedéves összegzés azt mutatta, hogy már áprilisi töredék hónapban radikálisan csökkent a hálózati fogyasztás.

Májusban is kellett még fűteni, de annak az áramigényét nem csak nappal adta a napelem, de -pont az esti csúcsfogyasztás idejére- az akkuból is fedezte a rendszer.
Azt írtam fentebb, hogy a világ számára nincs változás?
Tévedtem. Van! Máris csökkent a csúcs idő terhelési hulláma a beruházásom által.
Júniussal pedig megszűnt a külső áramigény, a júliusi minimális felvétel okáról rövidesen szó lesz.
Bár mindez színigaz, de természetesen csak az lesz korrekt, ha jövő április 11-én leírom, pontos adatokkal, hogy 2024.IV.1-2025.IV.1-2026.IV.1 között hogyan alakult a külső vételezés (egyszerűen szólva: fogyasztás), szóval a létestés első éve, és az előző év (ahol már tisztán villanyfűtés volt) összehasonlítása történik meg.
Viszont tisztán látszott, hogy a megépült rendszer -a gazdag napfényes időszakban- a felhasználás biztosítása mellett, a termelés csak töredékét tudja eltárolni.

Azóta, július 25-én, duplájára bővült a tárolókapacitás. No ennek szerelése és tesztjei során volt igény a külső táplálásra, de nappal, amikor amúgy is bőven volt áram.
Így tegnapról mára virradóra egy éjszakai elektromos autótöltés sem igényelt külső áramot, pedig 60%-nyi hiányzott a Bollorém akksijából, fél hét körül vettem le a töltőről.

No, és akkor most jöhet a belém szállás!
Bizony mondom, jogos lesz!
Nagyon szívesen meghallgatok minden kritikát, hogy az elköltött milliókat (amivel elhagytam a gázt, kiépítettem a napelemes-energiatárolós rendszert) elkölthettem volna nyaralásra, új autóra, és meddig, de meddig fizethettem volna belőle a gázszámlát! Mekkora baromarcú állat vagy te Szütyi!
Látjátok, leírtam. Bevállalom.
De, tudjátok mit:
Nekem boldogság az, hogy nem fosszilis energiával (ha kívülről jön az áram, akkor a mindenkori magyar energia mix szerinti tartalommal, de ez minden európai országban, így nálunk is egyre csökken) működik a háztartásom és az autóm. Természetesen a villanyautóra értve, a benzinest nem tudom mással etetni, mint kőolaj eredetű üzemanyaggal. De napi használatra, a Kemencei Erdei Múzeumvasútra járásra is kiválóan jó a kis Bollorém, hosszú útra mint autó megfelelne, de a töltési teljesítménye csekély, a 230V~ 16A -ra van kalibrálva, többet nem tud. Tipikus mész vele nappal, éjszakára bedugod, és tele tankkal mész neki a következő napnak.
A "zöld blogomban" írtam, éppen a minap: No, és akkor most ki is döglik meg, a DunaSzaurusz vagy mi? S ezt is tekintve különösen jó érzés, hogy József u.7. semmivel nem terheli* honunk energiarendszerét.
Mindenkinek javaslom kipróbálni ezt az érzést!
*= nyilván a téli félévben lesz ez másként is, szükség lesz a hálózati áramfelvételre, de addig csak megjönnek az esők, megfelelő lesz a Duna vízszintje, és újra dolgozhat az atomerőmű. Azonban az akkumulátor akkor is segíteni fog az esti csúcsidőben a fogyasztási csúcs csökkentésére!
Nem kéne a világhálóra tenni a parlamantünket?
Tudom, fura az ötlet, pont tőlem, aki a nyílt kommunikációt szeretem, és azt mondom, hogy az őszinte szó, és a tényadatok nem, hogy nem bántók és ártók, hanem nagyon is segítők és építők. Jobb az igazat tudni, még ha az nem kellemes is, mint valami kamut. Mert bármi is az igazság, bármi is a helyzet, ha ismerjük, tudunk vele dolgozni, és akár javítani rajta.
No, de mitől jött ez a cím? Imre barátom, aki autószerelő, felkészítette vizsgára a Suzuki Ignis 1.3 GLX autómat, aki közel huszonkét éves, néhai édesapámtól örököltem, és japán létére Magyarországon született, az esztergomi Suzuki gyárban.
Kész lett a vizsga, és elő volt írva, hogy a szélvédő matricát cserélni kell, mert az olvashatatlan. A kormányablakhoz menjek, kell a forgalmi (azt amúgy is cserélni kell mert betelt) és kell a törzskönyv is, meg fotózzam le a matricát mert az megkönnyíti az ügymenetet. Lefotóztam a tökéletes matricát, és mentem a kormányablak.

Bár föl nem foghattam, hogy a matricán mi nem látszik, de a vizsgahelyi ügyintéző záradékban előírta a cserét, rajta volt a jármű műszaki adatlapon. Jó, én szabálykövető állampolgár vagyok, hajrá, intézzük el.
No, a XXII., kerületi kormányablak ügyintézője megoldotta a dilemmámat. Nem romlott el a matrica, és törzskönyv sem, de ki kell cserélni mind a kettőt. Ugyanis Brüsszelben valakinek eszébe jutott, hogy ez az autó innentől nem SUZUKI IGNIS 1.3 GLX , hanem: SUZUKI MH ; bármit is jelentsen ez.
Az nem gond, hogy így gyártották le, az se gond, hogy így kapott európai forgalmazási engedélyt, az se gond, hogy így helyezték üzembe. Mostantól ez van és kész! Tisztára mintha itthon! Különbség annyi, hogy a mieink legalább itthon nekünk találnak ki dolgokat, de Ő meg onnan talál ki nekünk dolgokat.
És igen, töredelmesen bevallom, hogy annak idején mind a NATO mind az EU csatlakozásunkra igennel szavaztam, és nem változtatom meg a véleményemet visszamenőleg, még akkor se ha ez most nagyon divatos. Persze meggyőzhető vagyok arról, hogy akkor rosszul döntöttem, nyilván ez az apró böszmeség rém kevés hozzá, csak szólok.
Az új forgalmi most elkészült, az új törzskönyv és az új matrica várhatóan két hét múlva érkezik, a régit le kell kaparni, az újat felragasztani.
Nem kell "X"-elni?
Remélem mindenki találkozott már a
https://egyeztetes.kormany.hu/
portállal. Ha nem, gyorsan keressétek fel! Én már megtettem, és (mivel itt nem fix válaszok közül kell "X"-el választani, mint a korábbi divatban) a következő gondolatokat osztottam meg az Igazságügyi Minisztériummal:
=/=
Mert akinek bizonyítéka van, legyen az akár a személyes tanúvallomása is, az most is megteheti a feljelentést, a rendőrség és ügyészség is működik, eljuthat az ügy a bíróság elé.
=/=
Mivel külön kérdezték, külön levelet írtam, de itt egy bejegyzésbe teszem a másodikat is:
Ma én mint egyszerű állampolgár megteszek valamit, ami a jelen idejű jogszabályi környezetben teljesen szabálykövető cselekmény. Majd pár év múlva jön egy határozat, hogy bizony az nem, hogy amikor én megtettem, de már évekkel előtte is szabálytalan volt! És akkor én most retorzióban részesülök egy a cselekmény idején nem is létező szabályozás okán? Vagy nem mégsem részesülök, de akkor meg mit érnek a törvényeink?
Komolyan kérdezem.
A Tisza egyik győzelmi oka éppen az öreg-fiatal párharc létrejötte volt. Négy év múlva O.V. közelebb lesz a hetvenhez mint a hatvanhoz, nyolc év múlva meg már hetvenen túl ... öreg bácsi lesz, míg Magyar Péter de akár Thoroczkai László (hogy csak a jelen parlamenti patkót nézzem) egy ereje teljében lévő középkorú. Nem kérdés, hogy ki lesz a szimpatikusabb! Így azonban a Tisza stimulálja a Fidesz fiatalítását, és így az esély javítását!
a politikusok, közjogi méltóságok, csak szélhámosok akik, csak "loptak, lopnak, loptak, lopnak" de legalábbis afféle ingyenélő népség, közvagyon herdáló és haveroknak mutyizó slepp.
Ám amit nem értek:
Miért beteg a magyar közélet?
Egyszer volt - hol nem volt, VÉGH ANTAL író, aki, sok más műve mellett, megírta a Miért beteg a magyar futball? c. könyvet. Bár a maihoz képest a hetvenes évek focija ... szinte álom-emlék. De attól a könyv nagyon ott van.
De miről jutott eszembe? Egy barátom, aki kicsit sem egy suttyó proli, ezt elhihetitek nekem, és azt is, hogy ismeri a naptárt, éppen pünkösd előtt, amikor már úton voltak a zarándokok Csíksomlyóra, megosztotta Kálmán Olga egy több hónapos szösszenetét íme:

Kálmán Olga FB szösszenete a linken.
Aki nem ismerné: Kálmán Olga profi újságíró (és lehet szeretni vagy nem szeretni, mindenki ossza be) de azt elvitatni, hogy mestere az újságíró szakmának, hát azt nem lehet. Egy ideje politizál is, és ezért aktívan dolgozott is a kampányban. Mondanám ez volt minden idők legocsmányabb kampánya, ahol nemhogy a sárdobálás, de e köztörvényes bűnökkel való napi vádaskodás alapérték volt, eljutva a kölcsönös hazaárulózásig. Ez volt az a pont, amikor azt gondoltam, "hurrá" elértünk az aljára, mert ennél nagyobbat aligha lehet mondani. Valóban, ennél nagyobbat egyik se mondott. A kinek a kémei is avatkoznak majd be a választásba történet, se volt nagyobb. A választás után azt is megtudtuk, honnan avatkoztak be.
Az élet nem habos torta, mondta Pelikán Elvtárs a Tanú c. filmben, és bizony nem, mert a beavatkozás sem mentette meg Kálmán Olga pártját. Nemhogy kormánypárt vagy koalíciós partner nem lett, de még parlamenti helyeit is elvesztette. Nekem nem hiányzik. Főképp azért nem, amiből a választás előtt Kálmán Olga megpróbálta kimosni. Pedig tuti Ő is tudja, hogy azon magyarok szavazatai, akik nem saját döntésből nem élnek Magyarországon, semmit nem is döntenek el. Volt már szó itt erről. Az, hogy aki határon túli magyar, és kéri, megkaphatja a magyar állampolgárságot is a meglévő mellé, az egy nagyon fontos nemzeti értékünk és érdekünk. Legalábbis kellene az, hogy legyen, pártállás függetlenül - mert a fölötti érték.
Kálmán Olga ezt a szösszenetet bőven a választási kampányban tolta fel. Azóta lejárt az értelme, a nevezett politikus nem Magyarország miniszterelnöke.
Mégis, megy a magyar Facebookon. Miért? Csak nem ezért? Csak nem a magyar-magyar egyetértés ellensúlyozására? Van-e még olyan szinten beteg közéletű ország mint a miénk? Aki öngyűlölő?
Fentihez képest ugyan szinte csekélység, de térjünk vissza kicsit a legutóbbi kampányra, ami igazán pazar gyűlölet-kampány volt. Többen úgy belejöttek, hogy abba se bírják hagyni. Miért? Ez is az öngyűlölésünk tünete?
A kampányban vica-verza ment a köztörvényes bűnökkel vádolás, talán a Mi Hazánk által kevésbé, de a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által egyáltalán nem. És Ők vesztették a legnagyobbat. Vajon miért? Nem voltak eléggé gyűlölködők? Szerintem pont ezért, és pont ezért támogattam Őket, akkor is ha "egyszer volt Budán kutyavásár" nálam is, eddig se támogattam pártot, ez után se tervezem.
A jogállam arról szól, hogy a szabályok megismerhetőek, mindenkire egyformán vonatkoznak, mindenki egyenlő jogokkal rendelkezik, és mindenki számára azonosak a következmények. A szabály betartás következményei is, és a szabály be nem tartásának következményei is.
Tehát, ha valakinek alapos gyanúja van arról, hogy valaki szabályt szegett, netán erre utaló tudása és bizonyítékai vannak, akkor legyen szíves ezeket a hatóság elé tárni, aki kompetens arra, hogy megvizsgálja, megér-e a dolog egy vádemelést. A bíróság ez után tudja megvizsgálni az ügyet, hogy a vád megáll-e, s azután tárgyalhat és hozhat ítéletet. S akkor a gyanúból vád, a vádból ítélet lesz.
Egy egészséges társadalomban ez így működik.
Leszünk vala egészséges társadalom?
Jól megbuktak?
A választás óta nem, hogy a kampány nem ált le (kivéve a Magyar Kétfarkú Kutya Pártét, pedig az legalább szellemes volt) de a politika szakértés is globális méretűvé vált. A csapból is folyik, politikustól, egyéb közéleti személyiségtől, no és a lelkesen osztogató és kommentelő facebook néptől, hogy: a Fidesz megbukott! Nagyon, nagyon megbukott! Most aztán vége van, annyi neki. Hát még az Orbán, de mekkora bukás!
- Miért is bukott volna meg?
- Mert elvesztette a választást!
Aha, ha valaki elveszít egy választást az világvége? Aztán mitől volna az? A parlamentáris demokrácia így működik: egy párt hol kormányon van, hol ellenzékben. Új koalíciós variációk alakulnak, pártok átalakulnak, újjáalakulnak esetleg megszűnnek. Bár az igaz, hogy minálunk ha egy párt kiesik a parlamentből, nemigen éri meg a következő választást. No de a Fidesz és a KDNP, mert ne feledjük el, hogy két pártot értünk a Fidesz név alatt, ma a második legnagyobb a parlamentben. Harmadik a Mi Hazánk Mozgalom. Természetesen ez utóbbi is párt, de mivel a párt szót az egykori szovjet szatellit diktatúránk (regnált: 1948-1989) alaposan lejáratta, gyakorlatilag a korlátlan elnyomóhatalom szinonimájává tette, ezért sokan viszolyognak tőle. Így volt már nekünk fórum, szövetség és koalíció nevű politikai formációnk is, ami persze mind rendes párt volt.
Hogy az idei választás lényegét miben látom, azt már leírtam, a Miért mondott le Gyurcsány Ferenc? bejegyzésemben, a meglátásomat azóta a közéleti történéseink nemigen cáfolták!
No, de lássuk a bukóváriakat:
Kezdjük a Kereszténydemokrata Néppárttal, lévén régebbi mint a Fidesz 1944-ben alapították, az 1949-es felosztatásig volt a parlamentben, előbb kormánypárt, koalíciós partnerként, majd az 1947-es manipulált (magyarul: durván elcsalt) választás után ellenzékben. Ez a párt 1990-óta, koalíciós partnerként összesen 24 (huszonnégy!) évet töltött kormányon és 12 évet ellenzékben. Tehát végig parlamentben politizált, többségében kormányon. Megjegyzem: a harmadik magyar köztársaság legtöbbet kormánypári szerepben volt pártja eddig.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség 1988-ban alakult, 1990-től ellenzékben, 1998-2002 és 2010-2024 között fő koalíciós partnerként kormányon, ez 20 (húsz!) év, a többi 16 év ellenzékben.
És akkor "személyeskedjünk": Orbán Viktorról is írtam már, Ő 1988-ban kezdett politizálni, 1989 tavaszán robban be a közéletbe. Eddig 20 évet töltött le miniszterelnökként és 18-at aktív ellenzéki politikusként.
Szóval ez volna a bukóvári? Kemény vélemény. Kérdezem szerény tisztelettel, hogy akinek ez a teljesítmény a bukás szint, az hová teszi az Ő eddigi tevékenységét az eredmény értékelésben? Politikus kommentelők előnyben!
Számoljak tízig mielőtt leírom?
Számoltam. Tíz napja volt a 2026. évi országgyűlési választás hazánkban és hazánkon kívül! Az eredmény ismert, de aki lusta kattintani, annak beképezem

Mivel a választási rendszerünk nem arányos típusú, hanem a győztesnek kedvez, így ismét erős kormánytöbbség jött létre a parlamentben. A nem arányos választási rendszert, nem egy hazai párt találta fel, hanem a Föld legrégebbi parlamentáris demokráciája, az angol. Mi volt a cél? A gyenge kormány probléma kiküszöbölése. Az ánglius úgy gondolkodott:
- mikor volt jó nekünk? - amikor erős és jó királyaink voltak! Az ország és a birodalom gyarapodott, jól éreztük magunkat. Amikor erős, de rossz király volt, az ország és a birodalom gyarapodott, bár nem éreztük jól magunkat. Amikor gyenge király volt, akkor mindegy volt, hogy jó vagy rossz akar-e lenni, nem tudta megvalósítani, sőt, az ország gyengült, és veszélybe került.
Tehát, most letettük a királyt a kormányzásról, Ő innentől uralkodik, de nem kormányoz. A kormány fog kormányozni. Mire van szükségünk tehát? Erős kormányra, no és szabad választásokra, hogy, ha az erős kormány rossz volna, jobbat válasszunk helyette! Így találták ki a köbözési szabályt, aki egy kicsivel is megnyeri a választást, az tarolja a többséget.
S így van ez nálunk is, miközben messze nem olyan durva, mint az Angol, de aki megnyeri a választást, az bizony behúzza a 2/3-ot, mint a sicc! Idén a Tisza Párt húzta be, 53%-nyi listás mandátumra közel 71%-nyi parlamenti helyet.
Stabil kormánytöbbség, de ne irigyeljük, nem egyszerű a helyzet amiben dolgozni fognak, és bőven a belföldi pálya a kisebb nehézségi fok.
Gondolhatnánk, hogy akkor most vége a kampánynak, aki nagyot nyert, az nagyon örül és készül a munkára. Aki kicsit nyert, parlamentben van, igaz ellenzékben, Ő erre készül. Aki vesztett, az kint maradt a patkóból, valamit kezdhet magával, készülhet a következő választásra.
De, az is igaz, hogy amelyik párt nálunk eddig kihullott a parlamenti szerepből, az már nem került vissza oda, sőt, gyakran meg se érte a négy év múlva esedékes választást! Szóval van feladat kint-bent, biztos ezzel foglalkoznak.
Hát nem.
A legtöbb politikusunknál és a pártszimpatizáns nemzettársunknál mint ha beakadt volna a kampány-üzemmód, annak is a legalja üzemmód a "hergelés!" kapcsoló. Mire gondolok? Mondom:
A választáson hat párt indult. (a Fidesz-KDNP két párt, még ha régóta repülnek egy varázs-szőnyegen, akkor is) Ebből négy jutott a parlamentbe, a kiesők a Demokratikus Koalíció ami nem koalíció, hanem konkrétan egy párt. Csak mivel a pártállami idők okán, a "párt" szótól sokan viszolyognak mifelénk, a politikusok időnként Fórumnak, Szövetségnek, Mozgalomnak no és Koalíciónak címzik a pártjukat. Továbbá a Magyar Kétfarkú Kutya Párt voltak, utóbbi sajnos az 1%-os küszöböt sem érte el, így vissza kell fizetnie a pártnak járó támogatást, ami nem kis összeg, több mit háromnegyed-milliárd forint. A szabályozást eredetileg a kamupártok (amik jogilag vannak ugyan, de valós táboruk, valós szavazóbázisuk nincs) ellen találták ki, akik megalakulnak, élve a törvényi lehetőséggel, támogatást kérnek, majd a választást persze elbukják, hisz' nincs valós társadalmi csoport akit képviselnének és aki rájuk szavazott volna.
No, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, nem ilyen, 2009-ben afféle protest-párt alapokkal jelent meg, de végzett valódi közéleti tevékenységet, és voltak nem csak jelöltjei de szavazói is, legutóbb az Európa Parlamenti és Önkormányzati választásokon is. EP helyet nem nyertek, de Polgármesterséget és önkormányzati képviselői helyeket igen, és így számos önkormányzat képviselő-testületében vesznek részt a munkában. Szóval kicsit sem kamupárt. Ráadásul az egyetlen párt voltak a kampányban, akik nem a riválisok intenzív besarazásával bombázták a közönséget, hanem szellemes jelmondatokkal:
"Rendszer újraindítás - ne kapcsolja ki a népet!" (ez volt a kedvencem, mert rendkívül diplomatikusan csípte meg a többi pártot, főképp a rendszerváltást követelőket, akik valahogy azt mindig elfelejtették elmondani, hogy a parlamentáris demokrácia rendszerét mire is kívánnák leváltani?), "Embert juttatunk a parlamentbe!" (ezt sajnos nem érték el), "Megmentettük egy politikai hirdetéstől!" (óriásplakát felírat, a többi párt plakátjai ismeretében, tényleg mentés volt) , "Visszalopjuk az országot!" (na ezért biztos haragudtak, akik magukra vették).
Ám de a Kutyára kemény nyomás volt végig a választás során, hogy ne induljon! Azt hiszitek ez valami vicc, hogy egy legálisan és országosan működő pártot csak úgy felszólítanak, hogy ne induljon? Hát nem. Ez a magyar rögvalóság. Ám de nem Ők voltak az egyetlen párt, aki ezzel szembesült. A másik a DK volt, akinek olyan jelöltjei kényszerültek visszalépni, akiknek komoly politikai tevékenység, sok évnyi, akár több ciklusnyi országgyűlési képviselőség volt a hátuk mögött! De ez semmit nem számított, vissza kellett lépniük a politikában tök ismeretlen riválisaik javára, akik rendre fényesen győztek is a választókerületben. Jó, attól, hogy valaki új egy szakmában, még lehet jó benne. Most még nincs tapasztalat, de fél-egy év múlva már alkothatunk véleményt.
Na, térjünk vissza a Kutyára. Már mondtam, hogy Ők kifejezetten szolidak és szellemesek voltak a többiekhez képest, akik folyamatosan sarazták egymást, a véghajrában a kölcsönös hazaárulózásig jutva. Gondoltam, innen már nincs lejjebb, de párhuzamosan megjelent három film is! Mindegyik dokumentumfilmként aposztrofálta magát.
Az, hogy választás idején filmmel kampányol valaki, az bizony föl van már találva, ilyen volt az USA-ban 1992. évben Ross Perot elnöki kampánya (nem Ő nyert, hanem Bill Clinton), ahol az 1984-ben, valós alapokon készült játékfilm, az "On Wings Of Eagles" azaz a "A Sasok Szárnyán" (a téma az iráni 1979-es események során személyek és pénz kimentése Iránból) komoly szerepet kapott a kampányában. Ilyen volt nálunk 2022-ben az ELxURTUK. A minőségi különbség annyi az idei három, és ezen korábbiak között, hogy A Sasok Szárnyán s az ELxURTUK bevallottan egy játékfilm, forgatókönyvvel, színészekkel, még ha valós történelmi események is ihlették. Szóval esetükben van miről beszélgetni: milyen a forgatókönyv, a rendezés, a színészi munka, stb. no és mennyi a történeti hűsége?
Az idei választásra készült filmek nem ilyenek, Ők dokumentum-filmként aposztrofálva kerültek elő. A dokumentum-film ugye egy nem részrehajló alkotók által készül, akiknek a téma iránt semmi külön érdekük nincs. A három film: "Tavaszi szél" róla nem tudok nyilatkozni, mert nem láttam, a Partizán interjús értékelésén meg mit kommentáljak, az annak jó. A másik "Az ebek ura" a harmadik "A szavazat ára" . Na ez a kettő megér egy misét.
Mivel nem vagyok, és sose voltam bármely párt tagja, aktivistája sem, továbbá bűnöző sem voltam soha, tehát nem bűnöztem együtt senkivel és jövőben sem tervezem, nem látok bele a történetekbe. Előzőek okán tehát nem tudom eldönteni, hogy mi az igaz a bemutatottakból. De ha bármi igaz, akkor remélem akik bele látnak nem csak nézegetik, de hatóságnál feljelentést tettek már régen, hogy független vizsgálat, és független bírósági ítélet segítsen nekem, egyszerű honpolgárnak megtudni, hogy mi igaz mindezekből.
Legyen világos:
- aki bűnt követ el, az korra, nemre, etnikumra, vallásra, pártállásra, stb tekintet nélkül kapja meg érte ami jár!
- akinek tudomása van bűncselekményről, bizonyítékokkal bír, az tegye meg a feljelentést! És következzen vizsgálat, és ha van miért, akkor bírósági eljárás, ahol kimondhatják a bűnösséget.
Politikai nyilatkozatok, és gyakran arc nélkül vállalt vélemények nem bizonyító erejűek a jogállamban.
Eddig minden szabad választáson részt vettem, és választottam, de soha életemben nem voltam párt tagja, aktivistája, stb. Ennek okán anyagilag se támogattam pártot soha. Most kivételt tettem:

Az első kommentelőm pedig igazolja is a döntésemet. Nem, semmi gond azzal, hogy Ő nem kedveli a Kutyát, mert nem fogadta meg "a jótanácsot" és nem hajtotta végre egy másik párt taktikai játékának támogatását. Bár, jegyezzük meg: ez szíve joga volt, ezzel semmilyen jogi vagy erkölcsi szabályt nem sértett meg. Sőt! De igazában azzal sincs semmi gond, hogy a pártok, politikusok taktikáznak. Mióta politika és pártok vannak, a politikusok és a pártok taktikáznak. A gond az egész hazai közéletünk minőségével, szellemiségével és etikájával van! Komoly gond.
Azzal az értékbeállítással van a baj, hogy a sikert nem attól várjuk, hogy jobbak legyünk, hanem attól, hogy jobban tapossuk le a riválisokat, mint Ők minket.

Elszámoltam tízig és kimondtam:
Hívhatják bárhogy a miniszterelnököt, ha ez marad az életideánk, hogy ne jobbak legyünk, hanem jobb taposók legyünk, akkor nem fog változni semmi.
Politikai rendezvényre menetem? Már megint?
Legközelebb lakó barátom meghívott egy rendezvényre, ami - ezt nem titkolta el - pártrendezvény, de lesz utána NOX koncert!
A NOX-al megfogott, a pártrendezvénnyel némileg morális gondjaim voltak magammal. Oda való vagyok-e én? Kizárt dolog, mert soha nem voltam párt tag, akkor sem, amikor egy volt. Aztán rájöttem, hogy bár színigaz amit elmondtam, bizony voltam én már politikai rendezvényen.
Szóval, elfogadtam a meghívást, már csak azért is, mert a folyamatos választási kampányunk alatt, ez a párt még nem állította, hogy Ő aztán már nagyon megnyerte a választást. Sőt! A tárgyas pártnak programja van!
Azt mondjátok, hogy ebben nincs semmi különös. Minden demokráciában úgy van, hogy a pártok (pártszövetségek) elkészítik a programjukat, kerítenek (legalább) egy anyafit vagy atyafit aki képes hitelesen képviselni azt, aztán kiállnak a társadalom elé. Ha eléggé sok szavazót meg tudnak győzni: akkor parlamentbe, sőt akár kormányra is kerülnek!
Ha ezt mondod, akkor nem Magyarországon laksz.
Kitaláltam, igaz?
Minálunk úgy megy, hogy a nagytiszteletű politikai elitünk azt játssza, hogy dobálja a sarat (nem azt, sz-el kezdődik és r-re végződik, csak nem akarok csúnya szót írni) az ellenfelekre, meg mindenkire, és folyamatosan győzelmi jelentéseket tesz közzé, hogy Ő már nyert is!
Előbbivel azt leplezi, hogy nincs értelmes elképzelése, utóbbival a győzteshez igazodás társadalmi jelenségét akarja a maga javára beszerezni.
Szóval ebben a "magyari ugarban" egész üdítő dolog egy párt program létezése!
Fontos: attól, hogy üdítő dolog, hogy itt legalább program van, az nem jelenti azt, hogy az adott párt programjának minden pontjával, és feltétel nélkül egyetértek, de van számos, amivel jócskán igen.
A rendezvény helyszínválasztása és lebonyolítása teljesen rendben volt, itt látható a világhálón.





Lehet öregszem, de amikor csak Péter Szabó Szilvia hangja volt, akkor tökéletesen értettem; ha zene volt, a basszus-mély olyan erősre volt keverve, hogy belülről hallottam a szöveget, mert, hogy ismertem.
És most akkor kire fogok szavazni?
Hazudnak? Ha akarom: igen, de igazában egyáltalán nem:
Bár hivatalosan még el sem kezdődött, de már százezerrel dübörög honunkban a választási kampány. Mondjuk ez nálunk alapeset, mivel nálunk választástól - választásig tart a kampány, és a finisben eldurvul, ezt mutattam be a Kire fogok szavazni? bejegyzésben.
Naponta jönnek ki a friss, független és objektív médiák által prezentált közvélemény-kutatások! Lássuk:
Két százalékponttal erősödött a teljes népesség körében a Tisza Párt a Medián január elején végzett felmérése szerint – írja a HVG arra a kérdésre, hogy ha a közeljövőben parlamenti választások lennének, a kérdezettek melyik pártra szavaznának, a teljes népesség körében mérve 40 százalék válaszolta, hogy a Tiszára, míg 33 mondta, hogy a Fidesz–KDNP-re, 4, hogy a Mi Hazánkra, 2, hogy a Kutya Pártra, a DK pedig ugyanitt csak 1 százalékot kapott, míg 19 százalék vallotta magát párt nélkülinek.
(forrás: TELEX)
(forrás: NÉZŐPONT INTÉZET)
Mielőtt folytatjuk, egy pontosítás: soha egyetlen közvélemény kutató sem kérdezi meg a teljes népességet. Még a kicsi Magyarországon sem. [Még a választás és a népszavazás sem tudja megkérdezni. Az is csak azokat tudja megkérdezni akik részt vesznek! :) ] Soha nem lehet elérni "a teljes népességet" és soha nem is próbálja meg ezt senki, mert megvalósíthatatlan.
Mit tesz tehát?
Megkeres néhány ezer, jó esetben sok ezer, reménybeli válaszadót, bizonyos szempontok alapján kiválasztva őket, megkérdi, feldolgozza, és mondja az eredményt.
Ebből az eredményből aztán a sajtó és a politika interpolál a teljes népességre, és harsogja az eredményt.
Nem meggyőző? A részből az egészre következtetni nem súlyos logikai hiba-e? De igen, nagyon is az!
Csakhogy, a közvélemény kutatás komoly tudomány, és az igen fontos sarokpontja, hogy a megkérdezett népesség, ahol a mintavétel történik, korrektül kiválasztott legyen. Egy profi közvélemény kutató, a szakma szabályai szerint, ezt meg tudja oldani - már, ha nincs oka valami másra. Ám de mielőtt elítéljük őket, a legkorrektebb közvélemény kutató is nyúlhat mellé. Belenyúlhat egy olyan - akármilyen véletlen szerűen is kiválasztott - embercsoportba, ahol adott párt szimpátia jóval felül vagy alulreprezentáltabb mint az össznépességben. És akkor ezzel a torzított adattal dolgozik tovább, hisz' azt kapta.
Tehát megvan az eredmény, ami kizárólag a megkérdezettek által megadott válaszok feldolgozása, és annak közlése.
De ezt ettől a pillanattól kezdve ezt senki nem gondolja végig, a kis részből, néhány ezer válaszból sok millió választó döntésére nézve közöl "megfellebbezhetetlen" adatot!
No, ennyire kell ezeket komolyan venni. :)
S van még egy ok ami megint azt mondja, hogy ne tekintsük ezeket az adatokat haláli biztosnak!
Megvan az István a király rockoperából Bese, Solt, Sur urak kórusa? (1 óra 19 percnél van pontosan). Nem, nem kalandoztam el, hanem egy nagyon fontos társadalmi jelenséget mutatok meg, ez a:
győzteshez való igazodás szándéka!
Jó, itt és most, már a küzdelem után vagyunk, de küzdelem folyamán sem működik másként ez a társadalmi reflex. Ki akarna vesztes fogadóként távozni, a győztesre fogadók örömünnepét hallgatva, elveszített pénzzel? Senki. Ki akarná a választás másnapján elveszített reménnyel nézni a győztes szavazóinak örömködését? Pont ugyan annyian.
Tehát, ha a választót (aki nem fix pártválasztó, mert ezt szinte reménytelen) meg tudja győzni a politikus, hogy Ő a nyerő, jó eséllyel megkapja a szavazatát! Elég nagy számú győzteshez igazodóval ez a technika egy billegő körzetben győzelmet eredményezhet! Rá is játszanak erre.
Hazudnak?
Ha akarom igen, de igazában csak teszik a dolgukat, mindent megtéve a szavazatmaximalizálásért!
Ez van. Nincs más segítség, felelős választó polgárnak kell lennie valamennyiünknek, és nem bedőlni a kommunikációs trükköknek!
- ki az a párt/pártszövetség aki -mindent figyelembe véve- a legközelebb áll hozzám értékrendje és eddigi tevékenysége alapján?
Keressük a közös nevezőt, és ne gyűlöletből "X"-eljünk!
Mert bárki is nyer, vele kell együttműködnünk a következő ciklusban! Szóval nem a kivel nem, hanem a kivel igen a döntés amit meg kell hoznunk!