Miért mondott le Gyurcsány Ferenc?

Gyurcsány Ferenc (akit lehet szeretni, vagy nem szeretni - mindenki ossza be) nem kispályás szereplője a honi politikai arénának. Sőt, ki merem jelenteni az egyik legintelligensebb szereplője! Nagy koponya az az ember, és ezt akkor is elismerem, ha igen kevés téma van, amiben egyetértek vele.

 2025. májusában bombasztikus bejelentést tett: visszavonul a közélettől, lemond pártelnöki (Demokratikus Koalíció) tisztéről, és nem politizál soha többé!
Volt már neki érdekes lemondása, 2009. tavaszán, a miniszterelnöki tisztségről, Bajnai Gordon javára. vajon miért mondott le akkor? A hírhedt-neves őszödi beszéd remek lemondási alkalom lehetett volna, de ne dimenzionáljuk túl, ennél sokkal többért is mondtak már nem le, és persze kevesebbért is mondtak le a politika történetben. Szóval ez egy jó alkalom lehetett volna, ha le akart mondani, de nem. Hanem két és fél év múlva mondd le, amikor végül is nem is történt semmi???
Aki érti, kommentelje be, hogy miért mondott le Gyurcsány Ferenc a miniszterelnökségről 2009. tavaszán!

Most térjünk vissza az idei évbe, mert itt van egy gondolatom, hogy miért mondott le. Nem! Továbbra sem vagyok politikai szakértő, elemző, stb. csak egyszerű, a közélet iránt érdeklődő honpolgár, szóval tévedhetek. Mindezt vegyétek figyelembe.

Szerintem a lemondás oka, hogy Gyurcsány Ferenc rájött: Ő húzta ki a szőnyeget az ellenzék alól, pedig pont az ellenkezőjét akarta.
Emlékeztek a 2014. évi választási kampányra? Ekkor hozta össze Gyurcsány az úgynevezett ellenzéki összefogást. Ebbe begyűjtött szinte minden pártot, ami nem a Fidesz vagy a KDNP, azaz az akkori két kormánypárt kivételével szinte mindenkit.

Igen ám, de ennek a politikailag rendkívül heterogén társaságnak még Gyurcsány zsenije sem volt képes közös ideológiai platformot alkotni. S ekkor emberünk feltalálta a negatív platformot: "-mindenki ide, aki nem a Fideszre vagy a KDNP-re szavaz!" De a mindenkivel együtt sem lett választási győzelem, és azóta még négyszer nem. Pedig évről évre izmosodott a negatív "mindegy kire aki nem Fidesz" szavazók és az O1G (= nem, nem az országunk elsző számú géniusza a feloldás, de trágár szavakat nem írogatok) szekértábor is.
Vajon miért volt mindeddig mindez kevés?

Arra gondolok, hogy a negatív kohézió miatt. A pozitív kohézió mindig erősebb. Ha jól emlékszem, antik római mondás: "Gyűlöljetek csak, mert a  gyűlölet éltet!" Ha rosszul emlékszem, kommenteljétek be, hogy hol van.
Szóval az O1G identitás egy negatív identitás, és nem mondja meg, hogy kit igen, csak azt, hogy kit nem! És itt van benne a maga huszonkettes csapdája! Bárki behelyettesíthető, akit elfogadunk Nem-Fidesznek, még akár a Fidesz is!

Most fönnakadt a szemed, kedves olvasóm?
Szoktál-e Partizánt nézni? Igen? Remek! Nem? Pedig már ajánlottam is, de ahogy gondolod. Van azonban egy interjú ami kötelező a mai belpolitikai helyzetkép, Magyar Péter és a Tisza Párt megértéséhez:

EXKLUZÍV: Varga Judit exférje a pedofilbotrányról, Rogán Antalról és a fideszes törésvonalakról

Aki ezt figyelmesen megnézte, nem szektás elfogultsággal, az ugyan mit látott? Amíg fogalmazza a választ elmondom a magamét:
a Fidesz eddigi második vonalát, aki már nagyon nehezményezi, hogy nem ő van az első vonalban. Ráadásul ez a fiatal generáció fontosnak tartja jelezni, hogy Ő mennyivel jobban ismerős az EU-ban, mennyivel jobban érti mint az öreg generáció. Ez utóbbi pedig annak a jelzése, hogy Ő együtt tud működni az Európai Közösség hivatalos irányvonalával.
Mondom újra: nem vagyok politikai szakértő, elemző, stb. de nekem mára az a kép állt össze, hogy a Tisza Párt nem más mint a Fidesz Globalista szárnya. A 2026-os választáson tehát Gyurcsány jeles politikai terméke az O1G szavazó le fog szavazni a ... Fideszre! Jelesül annak globalista szárnyára! Hogy Ők a kormányzásban jobbak lesznek-e mint a patrióta Fidesz? Meg nem tudom mondani. Meglátjuk.

Mire alapozom ezt, hogy meglátjuk? Pont én mondom ezt, aki mindig arról beszél, hogy nem lájkgyűjtést, rendezvény létszámot, de nem is közvélemény kutatást kell nyerni, hanem választást?
Megmondom: figyelitek, mennyi olyan hazánk lánya és fia van, akiről nem is gondolnád, hogy közük van a Fideszhez, vagy a NER-hez, de e mellett nem mondható el róluk az sem, hogy az elmúlt másfél évtized nettó vesztesei lennének, milyen látványosan O1G-k? Hogyan demonstrálnak immár nem is napról-napra, de percről-percre, hogy ők aztán olyan anti-Fidesz, meg anti-Orbán, hogy náluk jobban aztán senki se ám!
Vajon miért? Tudnak, éreznek valamit?

Bocsássatok meg de amikor az efféle kommunikációkkal találkozom, mindig egy kép jelenik meg: áll a hajó a kikötőben, útra készül, és a kikötő köteleken spuriznak a szárazföld felé azok a kicsi barnásfekete rágcsálók. Ha most leírom, hogy patkányok, mindenki megsértődik, pedig a patik a Föld egyik legintelligensebb fajtája. Tudja ám, hogy mit csinál.

No, de válaszoljak immár a címben feltett kérdésre: szerintem azért mondott le, mert megértette, hogy Ő intézte a soron következő Fidesz győzelmet, bár, lehet most a globalista szárnyét. És valószínű ez volt az, amit Gyurcsány Ferenc soha nem akart volna.

Látunk-e valaha EURÓPÁT a kissebségi kollektív jogok védelmében?

Karácsonyi ajándékként a szlovák vezető politikai elit újra a közfigyelembe vonta Edvard Beneš  dekrétumait, amelyek 1945-ben a Csehszlovákiában élő német és magyar nemzetiséghez tartozó állampolgárok kollektív bűnösségét rögzítették törvényi formában.

Jól értettétek! A náci III. birodalom bukása utáni Európában a náci logika alapján hoztak törvényt, miszerint embereket megkülönböztetni és büntetni lehet adott közösséghez tartozás okán!

A nagypolitikai történeti háttérről KUN MIKLÓS a felvidéki és az erdélyi magyarok tragikus sorsa a nagy világégést követően című előadásából tájékozódhatunk. A témánkba vágó rész kb.a 12:00-28:00 perc közötti, de a teljes előadás igen érdekes, ahogy az már KUN MIKLÓSnál lenni szokott!

Mondhatnánk erre, hogy akkoriban Prágában is szárnyait bontogatta a kommunista diktatúra, meg hát régen volt. Hát nem. Csehország Parlamentje 2002-ben (!) Szlovákia Parlamentje pedig 2007-ben (!) Megerősítette a kollektív bűnösség érvényességét...

... és mindez az Európai Közösség teljes és tökéletes, igaz inkább hallgatólagos mint sem tevőleges, egyetértése mellett! Jól értettétek. Nem, a sztálini diktatúra árnyékában történt mindez, hanem a XXI. században, az emberi és közösségi jogok védelmére olyan büszkén hivatkozó és magát a Föld bolygó számos országa és területe fölé emelő Európai Unióban!

Ha az Európai Unió valaha is kiállt volna a kontinens őshonos kisebbségeinek kollektív jogainak védelmében, se a cseh, se öt év múlva a szlovák törvényhozás nem tette volna amit megtett, sőt, legkésőbb az Európai Unióhoz csatlakozáskor törölte volna jogrendjéből ezeket. De pontosan tudták, hogy mi az EU módi, és hogy a náci stílus a kisebbségek irányában simán belefér.

Idén karácsony előtt pedig azt is törvénybe iktatták északi szomszédunknál, hogy aki kritizálná ezeket a náci szellemű törvényeket, az akár fél éves börtönbüntetésre számíthat!  

forrás: Csenger Tibor FB oldala

Miért történt ez Szlovákiában?
A történet lényege a figyelemelterelés. A dekrétumok védelme csak a függöny,  valójában a szlovák vezető politikai elithez közel álló szervezett bűnözőknek akartak kedvezni. De szó van igen jelentős megvesztegetési ügyekről is. Erre utal Csenger T. hozzászólásában a Stop Maffia , Stop Gáspár. Én ebbe most nem mennék bele, akit érdekelnek a részletek, nézzen utána. De két dolgot mondanék:

1, Szlovákia messze nem a Föld legrosszabb helye korrupciós szempontból,
2, Szlovákia lakosainak elsöprő többsége, igen a 
szlovákok is, felháborítónak tartják a maffiahaverok mentegetését, ráadásul mindezt egy náci szellemű törvény fenntartásával és védelmével takarva!



forrás: Viktor Sotko FB oldala

 

Szóval a klasszikus játékot látjuk, a belpolitikai ügyeskedés takarása a "magyar problémával". Pedig nincs itt semmiféle magyar probléma.

De az valóban súlyos probléma, hogy az Európai Unió jogrendje megtűri a területén a közösségi jogfosztásról szóló szabályokat!
Ha az Európai Közösség világosan kiállna a kontinens etnikai kisebbségeinek kollektív jogai védelme mellett, és egyértelműen elhatárolódna mindenféle közösségi alapú jogfosztás elismerésétől, akkor a prágai és a pozsonyi parlament is gyorsan száműzné ezeket országaik törvénykönyvéből.
Ha pedig nem volnának a törvénykönyvben, akkor a korrupciós ügyek függönyei sem lehetnének.
De ez már csak a hab lenne a tortán.

De addig amíg ide eljutunk, minden embernek, akinek valóban fontos az emberi jogok ügye, fel kell hívnia erre a a tarthatatlan helyzetre a figyelmet. Én most megtettem, kérlek tegyétek meg ti is!

Hogyan lehet vége a háborúnak? És ez kinek lesz jó, és kinek nem?

Európában ma háború alatt az Orosz-Ukrán fegyveres konfliktust értjük, miközben a Föld bolygón vagy tucatnyi véres konfliktus van folyamatban, bár inkább több tucatnyi, ha a befagyottakat is tekintjük. Mint európai, az Európában folyóra hegyezem ki a gondolkodást, de természetesen a többire is igaz.

Komolyan gondolom-e? Szívesen írnám, hogy "ó dehogy, ez csak egy afféle groteszk." De, aki ma híreket hallgat és az európai kormányok felelős (ide értve az Európai Közösség képviselőit is) emberei nyilatkozatait is követi, tudja, hogy a groteszk az, ami onnan jön, és amiben ma él a világunk. De, tudjátok mit, a békesség kedvéért fogadjuk el, hogy a groteszk ez, amit most itt olvasni lehet!

Akkor térjünk a lényegbe, jöjjenek a gondolatok:

I. - a háborúnak úgy lesz vége, hogy a hadviselő feleknek is vége lesz!
- Feladatunk: addig kell fenntartani az orosz-ukrán konfliktust, amíg mindkét ország meg nem semmisül. Nem úgy értem, hogy lakatlan kősivatag lesz a helyén, hanem úgy, hogy immár külső pénz betáplálás nélkül nem képes nem, hogy harcolni, de az alapvető állami funkciókat sem ellátni. Szóval totális vereséget szenved.
- Ez nekik nagyon nem lesz jó, de nekünk igen, mert totálisan ki lesznek nekünk szolgáltatva a legyengült gazdasággal, hatalmas infrastrukturális és humán veszteséggel, adóssággal.

II. - Oroszország vereségéig kell folytatni a háborút. Tekintve a nyugati erőforrásbőséget ez nem megoldhatatlan, de Ukrajnából se sok marad a végére.
- Feladatunk: Ukrajna támogatása és erősítése, Oroszország elleni fellépés, minden területen, gazdaságának gyengítése.
- Ez oroszoknak rosszabb, az ukránoknak kevésbé, nekünk az I. pont szerint, de inkább az oroszok felé leszünk nyerőben.

III. - Ukrajna végéig kell folytatni a háborút. Ukrajna kisebb mint Oroszország, de aki jókor van jó helyen, sokat szerezhet.
- Feladat: II. fordítottja. És ez reálisabban elérhető.
- Ez az ukránoknak rosszabb, de az orosz se lesz csúcsformában a végére. Nekünk az I. pont szerinti.

IV. - Meg kell állítani a háborút, megoldást keresni.
- Feladat: érdekegyeztetés. Csakhogy e sorok írásakor se a harcoló, se a papírforma szerint nem hadviselő felek, nem azt érzik, hogy megkapták volna amit akartak.
Visszaértünk az I. II. III. pontokhoz. Ott már elemeztük, hogy kinek jó.

V. Ukrajna és Oroszország rájön, hogy kijátszottuk Őket egymás ellen. Ettől kezdve a háborúnak vége. A béke és a további életük pedig azon múlik, hogy mit tudnak az együttműködésükből kihozni. Minél többet, nekünk annál rosszabb.
- Feladat: ezt nem engedhetjük meg.
Az a "jó hírem" van, hogy pont erre játszik ma az Európai Közösség.

Az USA viszonya a háborúhoz ennél sokkal izgalmasabb és összetettebb. Nagyon megérdemli az odafigyelést, de itt és most maradnék itthon, az Öreg Kontinensen.

Birodalmak a függöny mögött?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Római Birodalom. Töri órán sok órát foglalkoztunk a köztársasági a császári Rómával, háborúikkal, stb. Aki rég volt ilyesmin, frissítésnek kattintson a nevére! Persze régen volt, és nagy volt. Ám régen is voltak kicsi birodalmak, például a városállamnyi Athén, aki létrehozta a Déloszi Szövetséget, ami arról szólt, hogy Athén szomszédai fizetnek, hogy Athén védje őket. Szóval Athén megfinanszíroztatta a hadseregét a szomszédokkal, amivel aztán Őket is sakkban tarthatta!

A birodalom szót ma nem szeretjük. A nácik ugyanis nagyon is lejáratták a Harmadik Birodalomnak nevezett államalakulatukkal. Ma inkább nagyhatalmat, globális hatalmat, szuperhatalmat szeretünk mondani. Pedig felesleges púderozni. Ki lehet mondani az igazat. Az USA, RUS, Kína méretét tekintve is birodalom, és gondolkozási módját tekintve is. Terjeszkedni akar, ha nem határai, akkor befolyási övezete kitolásával. Ilyen volt a XX. század közepééig a Brit -, és a Francia gyarmatbirodalom.

Mi a birodalmi gondolkodás lényege?
- a befolyási övezet folyamatos tágítása.
- a befolyási övezetbe vontak alávetése a birodalom érdekének és akaratának.
Expanzió és elnyomás
.
Lehet jó az elnyomás? Emlékezzünk: Kádár János alatt (akinek a hatalmát a Szovjet birodalom fegyverei legalizálták) hazánk volt a legvidámabb barakk. Jó volt? Ha azt veszem, hogy ma hányan sírják vissza Kádárt...
Kutya fülét! Nem volt jó! Diktatúra volt, egypárt rendszer, számos alapjog korlátozással. A szovjet impérium fiókja voltunk ekkor és semmi más. Ha a Szovjetunió nem megy csődbe, ma is az lennénk. Hisz' megállapodott erről "a nyugat" velük, Teheránban és Potsdam-Jaltában. A megállapodást komolyan vették, bizonyítja ezt a magyar 1956 és a csehszlovák 1968, hogy a többit ne is említsük. De, szerencsénkre a SU csődbe ment, megszűnt, béke poraira! Nekem nem hiányzik! Mondhatni, ma az Európai Közösség fiókja vagyunk, és ezt éreztetik is velünk, de bizony mondom, zongorázni lehet a különbséget!

Beszélnek erről a birodalmak? Kutya fülét! A birodalmak mindig jók, a gyarmatosítók nem ám elfoglalni akarták mások földjeit, szolgasorba taszítani az ottaniakat, elrabolni a kincseiket, stb. Dehogy! Ők kultúrát vittek, műveltséget, felvilágosodást, stb. A szovjetunió is csak azért vonult be Afganisztánba, hogy a szegény elnyomott népet kimentse az világi és vallási vezetőik elnyomása alól! Hogy például a lányok is tanulhassanak, és hordhassanak miniszoknyát! Ugye milyen barátságos jó fej birodalom volt ez a SU? Már hiányzik is, nem?! Nyugi, vicceltem!

A mai birodalmak pontosan ilyenek, az USA ugye csak azért támadta meg Szíriát, mert híre járt, hogy ott vegyi fegyverek vannak és az ország vezetője ezt a népeire akarja szórni! No, nem egészen, de nálamnál ezt jobban elmondja

Dr. Daniele Ganser A szír háború című 2016.évi előadásában

Hét perc az egész, aki nem tud németül annak (mint nekem is) olvasgatós, de jó magyar szöveg van, igazán megéri! S mi történt Szíriával az azóta elmúlt években? 

Így működnek a birodalmak, megvannak a maguk érdekei, amik adott esetben keresztezik egymásét - hát megoldják!

Túl közeli a példa, nézzünk egy távolabbit? Legyen! Az első európai háború amit fotográfiai dokumentáció kísért, és ez csodálatos kultúrtörténeti értéke az emberiségnek az 1853-56 közötti krími háború volt. Miért lett háború? Az erősödő orosz birodalom terjeszkedni kívánt, a Fekete-tenger, és ha lehet a Balkán-félsziget irányába. Ezt azonban csakis az oszmán birodalom rovására tehette. Megtette. Miért avatkozott be az angol és a francia birodalom? Mert nem tetszett nekik az orosz erősödés! Jobbnak tűnt egy gyengülő oszmán birodalom a Földön, mint egy erős orosz!

Azonban változtak az idők, a XX. elejére a megerősödő Olaszország, Osztrák-Magyar Monarchia és Németország, de főkép ez utóbbi lett a probléma, így jött létre 1904-ben az angol-francia Entente Cordiale amibe 1907-ben, ki vettek be? Oroszországot! Az angol-orosz, francia-orosz viszony bizony hullámzó, de meg tudnak ők egyezni, ha akarnak. Most akartak. 1914-ben merénylet áldozata lesz az Osztrák-Magyar trónörökös Ferenc Ferdinánd és Chotek Zsófia. A nyomok bizony a szerb államig vezetnek! az OMM hadat üzen Szerbiának. Ez voltaképpen egy kis regionális konfliktus és a Monarchia tulajdonképpen jogosan bont békét. Egy szimpla és érthető regionális konfliktus. S lám mi lett belőle, a Nagy Háború! Az olaszok, más ravaszokkal együtt ugyan, jókor tett átállással, kicsúsztak a hurokból, de Németország megtörése az Oszmán birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia felosztása fényesen sikerült! Igaz, Oroszország még a fényes győzelem előtt rajtavesztett, 1917-ben a háborús nélkülözések miatt kitört elégetetlenség okán évekre el volt foglalva önmagával, ki kellett szállnia a nemzetközi bizniszből, és a vörös-fehér polgárháborúból végül létrejött a szovjet diktatúra! És a folytatásban az olaszok se úszták meg a gyarmataik elvételét! Igaz, a nyerők nem sokáig örülhettek, a XX. század közepe felé a franciák és angolok is bebukták a gyarmatbirodalmukat! 

S ettől lemondtak a birodalmiság igényéről?
Kutya fülét!
Ma is pontosan úgy viselkednek mint birodalom, csak ma az Európai Közösségen keresztül! Szeretne Németország is újra birodalom lenni, erről is szól, igaz, csak a végén, egy korábbi bejegyzésem, gazdasági ereje meg is van, de továbbra is fekete lovak a németek az angolok és franciák szemében, de azért igyekeznek. Na, ez az Ő bajuk, de az amit ma az Európai Közösség vezetése művel, az a miénk!

Az orosz és ukrán nép/nemzet/ország történelmében számos súlyos és a mai napig feldolgozatlan esemény van. Nézzétek meg Üveges Hubától a Kijevi Rusztól a Kozákokig a hang vacak, de megéri, vagy, de ez olvasós a Múlt Kor magazinból az ukrajnai éhínségről! Szóval van itt bőven muníció az orosz és ukrán emberek összeugrasztására, és ezzel él is mindenki akinek itt terve van!

A nagy háború azért tört ki mert OMM hadat üzent Szerbiának igaz? Nem. Az imperialisták konstrukciója volt a Föld erőforrásainak újra felosztására. A jelenleg folyó II. Krími háború (a Partizánban hallottam, és nagyon fején találta Jarábik Balázs, az elemzőjük, a szöget!) Sem azért tört ki, nem azért szállt be Ukrajna mellett Az USA (de idő közben pénzügyileg kiszállt) és az EU számos országa mert "a gonosz Putyin háborút kezdett Ukrajna ellen!" Nem! Azért szállt be, mert a 2008-tól megfigyelhető orosz erősödés már szemet szúrt.

Így működnek a birodalmak, féltékenyen lesik egymást, és mindenkit. Akit veszélyesnek találnak az érdekeikre nézve, arra lecsapnak. Az orosz-ukrán meg nem oldott konfliktusok remek lehetőség lettek a 2014-es Majdan téri eseményekre.
Forradalom volt-e vagy puccs? Tudjátok: forradalmár = a mi üzletfelünk, puccsista = nem a mi üzletfelünk. Szóval mindenki ossza be, hogy neki mi volt az Euromajdan. De a lényeg az, hogy az utolsó nyugat-kelet között egyensúlyozó ukrán kormányt megbuktatták, és helyette jött egy erősen nyugatbarát és erősen nemzeti radikális irányzat.
Ez pedig konfliktusokat gyújtott az erősen megosztott ukrán társadalomban a keleti régióban. S mit tett "a nyugat"? Semmit. Miért nem tett semmit? Várta, hogy az oroszoknál végül elguruljon a gyógyszer? Hát 2022. február vége felé elgurult.
E sorok írásakor 3-4 hónap híján négy éve tart a II. Krími Háború! Mert mi ez, ha nem az? Csak ezt a háborút a nyugati birodalmak Ukrajnával vívatják meg Oroszország gyengítésére. A függöny pedig egy "morális háború" képe, az üzenet: "a gonosz Putyin csak úgy megtámadta Ukrajnát, és ezért nekünk szankciózni, pénzeket lefogllani, oroszokat korlátozni, no, és Ukrajnára jó sok pénzt költeni, és az ukránokat tovább harcoltatni kell!"
Illetve, az USA már kiszervezte magát a finanszírozásból. Persze továbbra is szívesen ad fegyvert, de már európai pénzért, és ezzel párhuzamosan már le is kötötte Ukrajnában a koncot.

Birodalmak harca a függöny mögött,
az "EU hajlandók" és az Oroszok között nincs semmi különbség!
Egyik bitang, másik gaz ...

Évadnyitó a Parlamentben - meddig maradunk jogállam?

Ezt halál komolyan kérdezem!
Nem arra gondolok, hogy hogyan kiabálnak egymásra kígyót-békát a honi politikai elitünk jeles képviselői. Vagy hogyan kiabáltatnak a hozzájuk tartozó médiumokkal, influenszerekkel, véleményvezérekkel, stb, stb. Ebben nincs újdonság, és nincs is semmi érdekes.

Azonban ha jól figyeltek, szintlépés történt. Már nem pusztán egymást támadják, személyében, vagy pártjában, hanem konkrétan a jogállam intézményeit támadják. A kormányt, a rendőrséget, a nemzetbiztonsági szolgálatot. Mire alapozom ezt?
Nézzétek meg (hosszú, szóval akit csak az adott téma érdekel, a Párbeszéd-Zöldek és a Demokratikus Koalíció felszólalóira koncentráljon, és a nekik adott válaszokra) :

2025. szeptember 22. - Az Országgyűlés plenáris ülésének élő közvetítése

Megvan, hogy mire gondolok?
Van ez a bizonyos Szőlő utcai történet. Másfél-két hete jár a mendemonda, hogy ebből a gyermekotthonból emberkereskedelem folyik, kiskorúak sérelmére. Konkrétan mindkét nem béli fiatalkorú örömleány / örömfiú kiközvetítés zajlik, a legfelsőbb körökbe tartózóknak, közöttük egy bizonyos "Zsolti bácsi" számára. Gondolom, mondanom sem kell, hogy bizonyíték semmi nincs erre, ráadásul a nevezett intézmény igazában nem is gyermekotthon, hanem javító-nevelő intézet, azaz börtön fiatalkorúaknak.
De!
Attól, hogy valaki a büntetését tölti, még nem válhat emberkereskedelem alanyává. Ez nyilván alapérték kell legyen a jogállamban. De az is alapérték kell legen a jogállamban, hogy a bizonyíték nélküli állítások nem tények. Hanem legfeljebb is gyanúk. Ha igazolódnak, majd lesz miről beszélni, és akkor kell is majd erről beszélni. De itt nem tartunk.
[Ez most igaz, amikor írok. Ha azóta erre nézve valaki bizonyítékot adott, akkor az egy új helyzet.]
Nyilván mindez nem zavarja a hergelő kampányt, az megy ezerrel. A szekértábor tombol, eszébe sincs bizonyítékot kérni. A vélemény-vezér megmondta: "a Föld lapos"! Gondolkodni nem kell, csak tombolni. A magamfajta egyszerű választópolgár pedig kiszűri mint zajt, és nem foglalkozik vele.
De ez csak csak hétfőig (IX.22.) volt igaz. Mert volt olyan felszólaló, aki felkérdezte a miniszterelnök-helyettest (akinek a keresztneve Zsolt), hogy ki az a "Zsolti bácsi"? Ez csak egy ártatlan kérdés, igaz?
Hát nem.
Ez a rácsatornázása a történetnek az ország kormányára. Az ország kormánya nem egyszerűen emberek összessége, hanem intézmény. Ugyan úgy, mint a rendőrség, vagy a nemzetvédelmi szolgálat. Ha egy többszörösen átvilágított kormánytag ember kereskedelem haszonélvezője, és ez nem derül ki, akkor hogyan működik a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok? 
Hát sehogy.

S itt van a szintlépés.
Ez itt nem a szekértábornak szóló hergelés. Nem. Ez a nekem és a hozzám hasonló, csendes többséget alkotó választópolgárnak szóló üzenet: - nem bízhatsz a jogállam intézményeiben!
A rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálat, stb. vagy bűnözőknek falaz, vagy már nem is működik! Melyik is a rosszabb?

"Zseniális!" A megőrjített szekértábor hívek mellé megőrjítjük a csendes többséget is! Átgondolta, aki elkezdte, hogy mit is cselekedett?
Mert bárhogyan is hívják majd hazánk miniszterelnökét jövő tavasztól, [van több névötletem is, és mindegyiket meg tudom érvelni, hogy miért, de nem fogom] annak szembe kell néznie avval, hogy a jogállamba vetett bizalom: megrendült.
Ami nagy baj, mert megágyaz a diktatúra megjelenésének.

Fogadjunk? Szavazzunk? Válasszunk?

 Fogadjunk?

Fogadjunk. Észrevettétek, hogy a választások valójában nagyon hasonlítanak a sportfogadáshoz? Hiszen itt is részben korábbi teljesítmény(ek)re, részben az új ígéret(ek)re adjuk az "X" -et. Mint a LOVI-n. Mit futott eddig? Milyen kondícióban van? Ki a zsoké? Stb.
A racionális gondolkodás természetesen itt is befolyásolható, de ha a lóversenyen az egész város meg is fogadja a már virslinek se jó gebét, az attól még nem lesz a legjobb. A pályán, a versenyen megmutatkozik, ki a legjobb. Virslinek se jóra természetesen lehet fogadni, ám vele csak elbukja a pénzét minden fogadó.
Így van ez a társadalmi téren is. A megválasztás igazában egy megelőlegezett bizalom.
Nem is könnyű választó polgárnak lenni, igaz?

Számunkra az a jó, hogy demokráciában élünk, ha nem jött be a megválasztott, akkor jön a következő választás és kap más valaki bizalmat. Ha pedig extra ügyetlenek lennének a kormányra jutottak, akkor előrehozott választás is lehetséges. A honi politikusaink becsületére legyen mondva, 1989/90-óta erre nem volt szükség.

 

 Szavazzunk?

Sose! Komolyan mondom!
Mifelénk (de igazában ez nem Hungarikum) a kampány folyamatos, és a választáshoz közeledve egyre durvább. Az, hogy tele van ígérgetéssel, meg nagyot mondással, az világos, az ilyen. Innentől ránk van bízva, hogy hiszünk-e az ígérgetésben, és szavazunk, vagy gondolkodunk, mérlegelünk és választunk. 

Van azonban egy rendkívül ordenáré, és tökéletesen pártfüggetlen (mert mindegyik csinálja) technikai eleme a kampánynak. Ez a táborhergelés. Arról szó, hogy az adott politikai erő már nem is ígér semmit, hanem egyszerűen csak más politikai erő, akár annak szimpatizánsai ellen hergeli a táborát. Olcsó trükk. Úgy kéri, sőt várja el a szavazatot, hogy még ígéretet sem hajlandó letenni cserébe. Mi a nagy csali:

" a célunk a kormányváltás ! "

ez egy nettó baromság. A kormányváltás nem cél, hanem következmény! Annak a következménye, hogy jön ellenzékből egy olyan politikai erő aki:
- tud olyan politikai programot hozni, ami megszólítja a társadalmat, és
- tud olyan frontembert kiállítani, aki ezt hitelesen tudja bemutatni;
ha ez megvan, és a társadalom pozitívan reagál, akkor lesz sok szavazat, a kihívó megnyeri a választást, kormányt alakít, és igen, az előző kormány befejezi működését.

Tehát mi a cél? Kormányzati pozícióba kerülni! (Ellenzékből: kormányra kerülni! Kormányzatból: kormányon maradni.) Hogyan? A társadalom széles rétegeit megszólító program, és legalább egy széles körben hiteles személlyel megnyerni a választást! Így működik a demokrácia.

Ám a mieink föltalálták a választásnyerés atombomba-bölcsek-kövét! Nem kell program, nem kell hiteles ember. Kell felhergelt szavazógép sokaság, és az leszavaz. Nulla politikai teljesítmény, és miénk a kormány! Jó, jó de leszavazni is csak valamire lehet, azért mégiscsak mutatni kéne valamit.
Nem kell, és épen ez az atombomba-bölcsek-köve lényege. Valami ellen szavaztatni, és nem valamire. A valami ugyanis számonkérhető választás után.

Mondanám, hogy zseniális, de csak addig működik, amíg a választópolgár fel nem teszi a kérdést:
- jó, legyen ahogy kéred, ma szavazunk valami ellen, aminek a következtében az nem lesz, azonban ennek következtében bizony Te leszel a meghatározó. Így meg ez. S mond, amikor te leszel a kormány erő, mi tervezet tenni Te akkor? Mert ezt kell tudnom a szavazói felelős döntéshez! 

Ahogy elnézem az ismeretségi körömet, jelenleg nagyon kevesen teszik fel a kérdést. Pedig fontos lenne feltenni, valamennyiünk érdekében.
 

 Válasszunk?

Igen, Válasszunk! Természetesen az is egy választás, ha otthon maradunk, az is egy választás, ha érvénytelenül töltjük ki és adjuk le a szavazólapot. Aki így gondolja, az így gondolja, de szerintem ez értelmetlen. Amit ide írnék, megírtam már pár éve, itt és azóta semmi sem változott. Nem csak a választás napjára, de minden napra ezt a megfontolást javaslom mindenkinek!

Slava Ukraini! - Dicsőség Ukrajnának!

Ukrajna harcolt és óriási árat fizetett a dicsőségért, de lesz-e békéje valaha? És ez HALÁLOSAN KOMOLY KÉRDÉS kedves magyarul értő, és többségében Európai Közösség állampolgár olvasóim!

 

Miért írom ezt ma, amikor több mint három és fél éve tart az Orosz-Ukrán háború? Azért, amiért már írtam erről:

Nem értjük az ukrán helyzetet?

Táncoltatjuk a medvét újra és újra?

Igen, bár nem vagyok sem külügyér, sem hadügyér, sem média személyiség, de bátorkodtam elmondani amit gondolok.

1991. decemberében jobblétre szenderült a Szovjetunió. Béke poraira! Nekem nem hiányzik. Ukrajna független állammá vált. Ám a cári birodalmi és a szovjet birodalmi lét évszázadai nem múltak el nyomtalanul, az ukrán gazdaság ezer szállal kötődött főképp az orosz, de számos más szovjet utódállam gazdaságához is. Azonban a politikai viszony, számos történelmi ok miatt, nagyon is terhelt volt.
Ukrajna európai szemmel nagy ország, nagy népességgel, azonban gazdaságát tekintve gyenge, hiszen a korábbi kapcsolatok lazultak, az újak pedig nem épültek ki.

Mit tehettek a mindenkori ukrán kormányok?

Járták a politikus táncot. Ismeritek ugye? "Egyet jobbra, egyet balra, egyet előre, kettőt hátra!" Divat volt mifelénk "oroszbarát" és "nyugatbarát" címkét osztani rájuk. De igazában hamisítás.
Egyik "oroszbarát" kormány sem csatolta be Ukrajnát nem, hogy az Orosz Föderációba, de még a Belorusz-Kazah-Orosz vámunióba sem. Pedig ez még jó üzlet is lett volna nekik! És egyik "nyugatbarát" kormány sem léptette be Ukrajnát az EU-ba, vagy pláne a NATO-ba.
S milyen érdekes, hogy éppen az "oroszbarát"nak címkézett Viktor Janukovics volt az állam elnöke, mikor kitört a "szivárványos forradalom". Miért is tört ki? Mert Janukovics nem írta alá az EU-val való társulási szerződés megkezdését.
Miért nem írta alá?
Van ugye a gyors nyugati válasz: "hát mert oroszbarát". Én meg nem hiszem, hogy ezért, szerintem azért nem írta alá, mert ismerte az országát és tudta, hogy a dolog támogatottsága a nyugat-ukrajnaiak között magas, de kelet-Ukrajnában éppen fordítva! Vagyis a társadalom megosztott, vagy legalábbis, még megosztott az ügyben. Tehát ennek még nincs itt az ideje.

Ukrajna azonban nem kapott időt, Janukovicsot eltávolították, jött egy új kormányzat, a mostani, akik valóban kiérdemelték a "nyugatbarát" meghatározást.

Mit tettek Ők? Hogyan élte meg mindezt Ukrajna keleti fele - így:
MONDD EL FAINA SAVENKOVA TÖRTÉNETE

 

Filmek Mariupolból

 

Egyik sem magyar nyelvű, az elsőhöz van felírat, a másodikhoz beállítható.
Továbbra sem értek egyet az erőszakos megoldással, sem emberek sem népek között. Szóval nem helyeslem az Orosz beavatkozást, de legalább értem.
Amit föl nem foghatok, az a mi hozzáállásunk!
Nem, nem az enyém és a tiéd, kedves olvasóm, hanem az Európai Közösség hangadóié. Akik felállították Ukrajnát 2022-ben a tárgyalóasztaltól, amikor az Orosz kívánság a Krímen kívül (de arról is lehetett volna bizonyos idő múlva népszavazás) a keleti négy oroszok lakta megye AUTONÓM STÁTUSZA volt. Figyelem! Nem Oroszországhoz csatolás, Ukrajnán belüli autonómia!

Ennek elfogadása helyett egy EU-NATO - Oroszország háború lett, Ukrajnával végezve, immár három és fél éve, és ma is a manistream nyugati médiából ömlik a háború folytatásának szükségessége!

Miközben Európa gyengül, és az Orosz hadsereget (no és mindenkit, mert ezt a bulit a világ összes hadásza éles szemmel figyeli ám!) megtanítjuk a NATO harcászati eljárások és fegyverek ellen győzni!

Értem én, hogy azt gondolták sokan Európában, amit Napóleon és Hitler, hogy Oroszország (jó, Hitler idején: Szovjetunió) egy agyaglábakon álló óriás, nem ellenfél. Támogatás Ukrajnának pénz és fegyver, RUS ellen gazdasági gazdasági szankciók, és Oroszország meg is dől.
Hát megint nem dőlt meg.
Ki kezd megdőlni?
Ukrajna és Európa. Jó, mi nem úgy mint Ukrajna, de legnagyobb szövetségesünk már ránk csapta az ajtót. S mondhatjuk, hogy mint NATO mennyivel erősebbek vagyunk mint RUS. És ez igaz, de csak az USA-val együtt igaz!!!!

Miért pont Alaszka? - ez évtizedekkel ezelőtt egy vígjáték sorozat címe volt, jópofa, keressetek rá.
Miért pont Alaszkában terveznek Orosz-Amerikai csúcstalálkozót, miközben egy európai ügy, azaz Ukrajna fontos témája ennek?
Csak nem azért mert a jelen európai vezetésünk sikeresen belemanőverezett minket e jelentéktelenség pozíciójába?

Civilfóbiásak vagyunk?

Nem kicsit, de nagyon!

Miért jó ez nekünk? Nem jó. Azonban nem kicsi alappal bíró, és kellően valós,  társadalmi tapasztalat van mögötte. Naponta találkozhatunk civilekkel (igazában magukat "civil"-nek címkézőkkel) akik nagyon is jól meghatározott üzletpolitikai célokért tevékenykednek. Ez a magunkfajta "kis"emberek tapasztalata.
Csakhogy, nem csak mi figyelünk és gyűjtünk tapasztalatokat, de a "nagyok" is. Mi a tapasztalatuk?
Mifelénk minden politikai és üzleti szerveződésnek megvannak a maga udvari civil szervezetei. 
S ha körbetekintünk Európában látjuk, hogy mindez nem Hungarikum. Kicsit sem.

Miért rossz ez nagyon? 

Mert miközben az "udvari civilek" az udvariság előnyeiben fürdenek (nem irigylem tőlük "megdolgoznak" érte, s olyan munkát kell végezniük, ami konkrétan ellentétes az alapvető civil szerveződési tevékenységgel, mi szerint az a teljes közösség, de legalább is többek mint kevesebbek előnyére szolgál. Szóval ahogy élnek, az pont a civil lét értelmének ellentéte. Meghasonlás. Nap mint nap.) addig az igazi civilek, akik közösségileg és társadalmilag fontos területeken dolgoznak, veszítenek.
Duplán.
Egyrészt, nem élvezik az udvariság előnyeit;
másrészt, megkapják a társadalom gyanúját, hisz' itt már mindenki is civilnek nevezi ki magát, közben meg .... , na, biztos ezek is olyanok.

Gondoljátok, hogy csak a "kisemberek" ilyen kisstílűek? Kutya fülét! Sőt! Állítom a társadalom azért fogékony erre a fajta gondolkodásra, mert egyrészt tapasztalja amit tapasztal, másrészt látja, hogy:
amikor egy olyan civil szervezettel találkoznak a "nagyok", aki nincs a listájukon akkor máris biztosak benne, hogy csakis az ellenségé lehet, de legalább is gyanús! Nagyon gyanús! S végül is az Ő logikájuk szerint teljesen érthetően jutnak arra, hogy ez biztos az ellenségé. Hiszen, ha nincs a listán akkor nem az övék, tehát a konkurenciáé. A világ ilyen egyszerű! Igaz?

Nem.

Mert vannak ám igazi civil szervezetek is. Nem hiszitek? No, mondok egy példát! És bátran mondom, mert egyik alapítója vagyok s tudom hogyan működik. Nem. Azt nem állítom, hogy mindenben tökéletes, és nyilván vannak a tevékenység során téves értékelések és döntések is, meg elrontott megoldások is, de ez nem az adott közösség specialitása, én nem is Hungarikum.

Egyszer volt, hol nem van a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület (FB oldala itt) amelynek önkéntes közössége sokfélével foglalkozik, de a legismertebb tevékenysége az Ipoly Erdő Zrt-vel (FB oldala itt) együttműködve a Kemencei Erdei Múzeumvasút (FB oldala itt) üzemeltetése (idénre immár negyed százada!) továbbá az üzem és a vasúti gyűjtemény bővítése.

Pár évvel ez előtt lehetőség adódott a Kemencei Erdei Vasút komoly felújítására, az üzemen kívüli 3,2 km-es vonalrész újra üzembevételére is. Végül azonban csak a már több éve újra működő szakasz megújítása történt meg. 

Miért? Az Ipoly Erdő, Kemence község, Perőcsény község, közelebbi és távolabbi természetes és jogi személyek, akik a helyi viszonyokkal ismerősek mind-mind támogatták! Sőt még Magyarország Kormánya is támogatta! Tudták, hogy a KBK közösségében megvan az erő és a tudás, a kisvasút rehabilitációja pedig mindenkinek jó.

Túl szép hogy igaz legyen?
Álljunk meg egy szóra!
Mitől van az a mi társadalmunkban, hogy ilyen kishitűek vagyunk? Jó, tudom, fél évezrede nem nyertünk háborút, és ha  csak a szomszéd Ausztriába átnézünk, amivel társult ország voltunk, történelmi mércével nem is  nem is olyan régen, és most az EU-ban is, mennyivel jobban áll mint mi!
Lehet, azért (is) mert mernek hinni a civil társadalom erejében!
Persze ezt csak gondolom, de elmondom, hogy miért is gondolom! 

Szóval ott tartottunk, hogy van egy műszaki örökségi értékünk, a Kemencei Erdei Múzeumvasút,  ami megérdemel egy kis megerősödést és ezt mindenki támogatja, hiszen közös értékünk válik jobbá, és mindenki számára válik jobbá.
S már hallom is a választ: "ami mindenkinek jó, az senkinek se jó" , "nem lehet mindenkivel jót tenni" , stb, stb. Na, ezekről a téveszmékről kellene leszoknunk. De nagyon gyorsan. A civil lét, az önszerveződő társadalom lényege, pontosan az, hogy "mindenkinek" akarunk jót tenni, olyan dolgokat létrehozni ami "mindenkinek jó". Illetve, mivel mindig lesznek olyanok akik nem tudják a közös sikerben érezni a maguk részét, és ennek örülni, hát legalább is a többség számára megtenni azt a bizonyos jót.

No, hát mégsem örült annak mindenki, hogy Civil Vasutasok, Természetjárók, Községek Lakosai, Erdőgazdálkodó, Politika közösen akar valami közjót.
Van egy szervezet, ami szintén érdekelt a területen. Nem, nem tulajdonos, nem erdőgazdálkodó, nem helyhatóság, nem is civil. Nagyon is állami finanszírozású szervezet. Aki be is állhatott volna a közös jó létrehozásába, de másképp döntött. Úgy gondolta, megmutatja mindenkinek is, hogy ki van itthon. Ez neki fontos. Mivel közpénzből él, nyilván nem mehetett neki egy olyan szándéknak amiben már a magyar állam is ott van. "Nem piszkolhatunk a tányérkába, amiből enni kapunk!" Feladta? Dehogy. Alkalmazta az "udvari civilt". Nem állítom én azt, hogy az alkalmazott civil szervezet ott állandó udvari civil. Hisz' honnan tudhatnám én azt az ottani listát? De az biztos, hogy remek "alkalom szüli a tolvajt" típusú szövetséget alkottak.
A civil szervezet elkezdett kampányolni, hogy itt kivágják a hódokat, megnyúzzák a fákat, mindent eldózerolnak, még a sivatagot is elsivatagosítják és biztos mind a Böllér Dödö meg a Népköztársasági Ellenműködés Rendje mutyistái, és emberek ne hagyjátok ezt! Íme a petíció! Tessék gyorsan aláírni! Meg kell mentenetek a világot! A sok felhergelt ember pedig lelkesen aláírt. Rendes diktatúrában ezt senki nem merte volna, és mint azt sokszor halljuk, nálunk diktatúra van. Kis kognitív disszonancia? Ja. Ez nálunk népszokás. A magyar állam, mint rettenetes diktatúra, meg elengedte a projektet, hiszen a társadalom tiltakozása ellenére nem akart tenni. De jure az erdőgazdálkodó vonta vissza annak a bizonyos 3,2 km-nek a felújítási akaratát.
De tudjátok mit? Ebben az esetben egyetértek azokkal akik diktatúrát vészharangoznak. Tényleg diktatúra van nálunk. Hiszen egy szervezet "megmutatom ki van itthon" akarata + a szép nemzetközi nevű civil munkája simán elsöpörte a közjót.
Mi a diktatúra, ha nem ez?

No, és akkor ne legyünk CivilFóbiásak?!?!

Ne legyünk! Nézzünk, ne csak lássunk!

0.003 mp