Parasztvakítás Szivárvánnyal? - itt a válasz.
A bejegyzés a Parasztvakítás Szivárvánnyal folytatása.
Ma június 30-a hétfő van. Szombaton volt az idei Budapest Pride. Jómagam ennél sokkal jobb és szabadabb helyen voltam, de azt írtam az FB-re.
No és mi történt Budapesten? Betiltották a Pride-ot? Jöttek a roham-rendőrök és mindenkit gumi-lövedékeztek és gumibotoztak és aki nem tudott eléggé gyorsan futni azt bizony letartóztatták? Mindenkit is letartóztattak és börtönbe vetettek?
Persze, hogy nem.
A rendezvény békésen lezajlott, egy radikális kisebbség kicsit hőzöngött, de senkit sem érdekeltek.
Miért?
Amiről már beszéltünk. A mi égtájunkon semmi gond nincs a melegjogokkal, a szabad véleménynyilvánítással, és a gyülekezési joggal.
Ami viszont igazán szórakoztató benne, az az utóélete. Neves közszereplőink sorra tolják a Pride selfiket olyan büszkén mint ha a felvonulók csakis az Ő kedvükért meneteltek volna!
Mégiscsak fontos itt Budapesten a Pride. Ám kicsit sem az L M B T Q emberek miatt. Azon politikusok és politikailag elkötelezett médiások és más közszereplők miatt, akik most a maguk sikereként és fontosságaként mutathatják be a történetet!
És ha ez a MOHÁCS nem is az a MOHÁCS?
Jövőre ötszázadik évfordulós a Mohácsi Vész. Előadások, cikkek, könyvek sora taglalja évszázadok óta a mohácsi csatavesztés előzményeit, a csatát, és a máig ható következményeket, közöttük számos remek munka. A máig ható következmények egy kicsit sem vicc. A Kárpát-medence etnikai térképét jelentősen átrajzolta a a török hódítás és annak következményei.
De maradjunk a középkorban!
Ha mohácsi csatáról beszélünk, mindenkinek az 1526. évi mohácsi vész jut az eszébe, de kinek jut eszébe az 1687. évi törökverő mohácsi csata? Na de őszintén!
Ám, de ne kezdjetek szégyenkezni! Nem véletlenül nem jut eszünkbe, hanem mert a tárgyas csatát Nagyharsányi Csata néven őrizte meg a történelem. De, mint ahogy az 1526.évi mohácsi csatát se a mohácsi városháza előtti téren vívták, utca, házszám, helyrajzi szám meghatározással - hát a nagyharsányit sem. De akkor pontosan hol?
Ahogy a természettudományban nagyon is természetes, hogy a "mindenki tudja" tézisek (pl. Föld alakja, égitestek viszonya, világegyetem nagysága .... ) rendszerint nem maradandóak; ahogy a tudomány fejlődik rendre át kell fogalmaznunk ezeket, így van ez itt a földön, a történelmünkkel is.
Tróját, a trójai háborút sokáig mesének gondolta minden komoly történész, erre egy laikus megtalálta! No és hány Trója is jött elő? Egy híján tíz különféle Trója! Nem vicceltem. Az idők során kilenc város épült egymásra ott!
Egy település helye, csata helye, csata időpontja nem műholdas geolokációval és atomórával volt rögzítve még a XX. század közepén sem, nem hogy az középkorban, vagy annak előtte. Az évszázadok során egy település újra felépült, egy temetkezési helyre rátemettek, egy csata helyszínén ismét csatát vívtak. A korok emlékei nem csak rétegződni tudnak, de keveredni is...
És itt van a kutya lényege eltemetve! Nem is olyan egyszerű a történet- és régészet tudomány.
S éppen ezért nem ördögtől való gondolat DR. PAP NORBERT csapatának felvetése a Mohács kapcsán!
Viszont az előmutatott bizonyíték, azaz az adott nagyságú kilőtt lövedékek (laikusan: puskagolyók) DR NÉMETH BALÁZS szerint éppen úgy használatosak voltak Európában az ezerötszázas években, mind később. Tehát pontosan annyira lőhették ki ezeket 1526-ban, mint 1687-ben. Még egy film erről, a pilseni fegyvertárból.
Mint laikus, volnék bátor megfogalmazni egy gondolatot:
a Föld bolygón a mi időnkben, a XXI. században is zajló háborúk tömegsírjaiba se kerülnek értékek. Azon szerencsétlenek akiknek a tetemeivel ezeket megtöltik, mire oda jutnak, vagy rég elvesztették ezeket, vagy a kivégzőik fosztják meg tőlük őket, akár haláluk előtt, akár után. S a halottakat oda temetik, ahol alkalmas gödröt találnak (régi árok, harci lőállás), és csak akkor ásnak, ha erre okuk van.
Kivégezni is sokféle képen lehet valakit; a kivégzések esetünkben nem hetekkel később történtek, ezért a harcban elesettek és a kivégzettek tetemei keveredhettek is, az ott és ahol kialakított tömegsírokban.
Így meg ez
Tehát az, hogy különféle módon erőszakos halált halt (nem csak lefejezett) néhaiakat találunk és értékek (drága nemesi felöltők, családi ékszerek) nélkül, az csak annyit bizonyít, hogy ez ilyen.
De, hangsúlyozom: nem, hogy nem ördögtől való a tudományban a pontok időnkénti kérdőjelekre cserélése, hanem mondhatnám kötelező, ha ki akarunk kerülni korábbi esetleges tévedéseink bűvköréből.
Ám az sem világvége ha arra jutunk, hogy az a pont jól volt kitéve!
Kíváncsian várom a Mohács kutatások eredményeit, fejleményeit!
Parasztvakítás szivárvánnyal?
Szögezzük le: a tárgyas mozgalom ideája, a figyelem felhívása arra, hogy az emberek közötti egyenlőségnek a magánélet legintimebb területére is érvényesnek kell lennie, nagyon is jó idea!

Nekem semmi gondom ezzel. Sem azon embertársainkkal akik földi küldetésük [egy vagy több ilyen van? - ne menjünk bele, mert hosszú lesz :) ] folyamán, végig, vagy bizonyos szakaszaiban jelen életüknek, más utat járnak be az érdeklődés terén, mint a heteroszexualitás.
Jó, de akkor miért írom, hogy parasztvakítás?
És itt és most szintén leszögeznék valamit! A parasztot itt és most, a pejoratív jelentés értelemben használva is tudni kell: az agráriumban dolgozó, különösen ha Ő gazda, nem, hogy nem bugris bunkó, hanem egyenesen polihisztor! Ha nem is tanulta a legmagasabb fokon akkor is értenie kell a talajhoz, időjáráshoz, növényekhez (nem csak az általa termeltekhez) az állatokhoz (nem csak az általa tenyésztettekhez), a mezőgazdasági gépekhez (egy öntözőrendszer, vagy akár egy modern traktor elektronikája veri a sportautókét!) és ugye nem árt, ha a piachoz is konyít, hisz' a portékát el is kell tudni adni!
Ugye megvan ez, flaszter-vagányok?
Szóval a parasztvakítás mint negatív jelző:
- tessék mondani miért csupa-csupa olyan városban és országban tetszenek szivárványos tüntetést rendezni, ahol az egyenlőség eszméje a társadalmi és magánélet minden területén, lényegében remekül működik?
Nincs semmiféle kodifikált hátránya a másképp gondolkodó és érző embereknek, a társadalom elsöprő többsége pedig elfogadó.
Miért nem olyan sarkaiban a világnak tetszenek akciózni, ahol bizony napi realitás a nyilvános kivégzés/lincselés azért, ha az ember gyereke eltér a fundamentalista iránytól, nem lelkes heteró, és másról tudni se akar? Bizony mondom, ott lennének segítéség az embereknek!
No, de miért is nem ott?
Mert ott tétje van. Ott nem csak pár tucat tökkelütött megy ki trágár feliratokkal, trágár üvöltözéssel és záptojásokkal - amíg a rendőrök ráncba nem szedik őket, és nagyon is helyes, hogy ráncba szedik! Ott biza, élesben megy a játék igaz?
Remek dolog itt Magyarországon, itt Közép-Európában a polgári demokrácia a NATO és az EU tagság védelmében és biztonságában, annak minden előnyét élvezve a honi társadalom 80-90%-át intoleránsnak és akár neonácinak bélyegezve, tele mocskolni a virtuális és a valóságos teret. Miért? Mert lehet. De hát a szabad a vélemény! Az nem korlátozható! Nem igaz? De, teljesen igaz.
Azonban egy elsöprő többségében intoleráns, ad abszurdum neonáci társadalomban, öngyilkos mutatvány lenne ez. Igaz? Hát persze, hogy igaz
Igen, mint ahogy a világ minden nációjában, így a miénkben is van egy marginális társadalmi csoportocska ami intoleráns. Vagy csak rájátszik némi média megjelenésért? De erről már fentebb beszéltünk. Ám vannak akik ezeknél többen vannak, és akik ezeknél sokkal-sokkal okosabbak, és "hősi kiállással", no és óriási önreklámmal, küzdenek a nem probléma problémává rontásáért. Mikor ez sikerül, akkor felmutatják magukat, hogy majd ők aztán nagyon megoldják.
Rizikó nélküli játszma, mind a támadók, mind a megmentők részéről. Cirkusz a népnek!
S lám ebbe honanyáink és honatyáink is beszálltak!

a kép forrása: TELEX - Füstgyertya , szovjet himnusz , stb. cikk itt.
A minap megszavazták (4/5-el!) a gyülekezési törvény olyan módosítását, hogy behivatkozza a gyermekvédelmi tv. 2021.évi módosítását. Amiből, (jelesül az 1.§. 6/A bekezdésből) némi "jó szándékkal" kiértelmezhető, hogy ez ide érvényes.
No, és ezzel most mit oldottunk meg kedves honanyukák és honapukák? Megmondom:
Muníciót adtunk a mindkét végleti trolloknak, egy olyan rendezvény kapcsán pörögni, és magukat reflektorfénybe helyezni, aminek a társadalomra gyakorolt hatása: marginális.
Ha ez volt a cél, akkor teljes a siker. Ha mégse ez lett volna a cél, akkor meg kéne nyomni az [újratervezés] gombot! De, én csak egy egyszerű állampolgár vagyok.
Siria. Ez világos?
Van egy község Arad közelében aminek a magyar neve Világos, a román neve pedig Siria. Na, aki azt gondolja, hogy románul úgy mondják azt ami világos, hogy: siria, az nagyon rossz nyomon jár. Nem is hasonlít a kifejezés. De, most messze megyünk a Kárpát-medencéből, egészen nyugat-Ázsiába.
Nem fura amit mondtam?
Van négy fő égtájunk. Dél , Nyugat , Észak és Kelet. S csak ez utóbbi kap, tőlünk az európaiaktól, távolság jelzést. Van közel-Kelet, Kelet és távol-Kelet.
Érdekes nem? Az európai gondolkodásban kitüntetett égtáj a kelet. Mondjuk a történelem ismeretében ez teljesen érthető. Bár én, mint egy kicsit hajós is, a világ összes égtáját fontosnak tartom!
Szíria (most az országot gondolom, és magyarosan írom) hosszú évtizedekig volt élhető és békés. Nevezték, (bár ezt főképp Libanonra volt szokás használni), a "közel-Kelet Svájcának" is.
Nem véletlen az idézőjel, tisztázzuk, miről is van szó.
Nem! Arról kicsit sincs szó, hogy Szíriában (vagy netán Libanonban) olyan társadalmi modell lett volna mint Svájcban. Kutya fülét! A szír is, mint a közel-keleti társadalmak többsége autoriter rendszer volt, és ma is az. Korlátozott a szólás és sajtószabadság, valós politikai súlyú ellenzék nincs. A nemek közötti egyenlőség, a szekularizáció, az aktív civil társadalom és egyebek, ami nekünk itt Európában alapértelmezés, pedig kizárólag Izrael esetében fordul elő arrafelé. Mit jelentett tehát a "svájciság"? Létbiztonságot és Jogbiztonságot.
Dinasztiát épített az Asszad-család? Mondhatjuk. Ez valami extremitás arrafelé? Hát nem. Szaúd-Arábia is dinasztia, és nincs több demokrácia ott sem, mint másutt a közel-Keleten. Problémánk ez?
Szíriában azzá vált. Miért is? Például ezért, amiről Dr. Daniele Gansler svájci-német történész itt beszél. Azok a bizonyos érdekek. És megtámadtuk Szíriát. Nem, nem Te meg én, kedves olvasóm, hanem mi a nyugat. Az Euro-Atlanti blokk. Megtámadott minket valaha Szíria?
Azóta mi lett Szíriából?
A mészárlás tengere. Sok száz-ezer halott, sok millió menekült. Asszadék helyett ismert terroristák állama. Napjainkban mészárolnak éppen embereket, mert az alavita népcsoportba mertek születni, vagy mert éppen nem eléggé jó igaz hívők, netán keresztények. Aki nem szeret olvasni, itt meg is hallgathatja.
Világos, hogy mi, az euro-atlanti nyugat kultúra hogyan tettük lehetővé mindezt?
Európát látok, jövő teremtőt ... ?
Láttátok már az Isten Kardját? Nem, nem egy fegyvert, hanem a magyar rockoperát? Kattintás a linkre, ha már régen. No a sok jó vers mellet benne van Aéciusz római hadvezér és Attila párbeszéde, egy afféle titkos béketárgyalás kapcsán.
Ennek egy részlete:
Engem is lázít az álnokság!
Itt mindegy, hogy zsákmány vagy vér,
Minden kényúr prédát kér a vétkes tettekért,
Védjük meg isten méltóságát, kardja majd rendet lát,
S országok zúgnak új dalt, új imát!
Európát látok, (eztán, hámozza ki a szöveget akinek jobb a füle)
Vadul érzi szíve dobbanását, s vére hull,
Európát hallok, (eztán, hámozza ki a szöveget akinek jobb a füle)
Velünk minden része illeszkedjen s hű legyen!
Vajon tényleg így beszélt-e ez a két ember akkoriban? Ott volt valaki közülünk másfél-ezer éve? 1993-ban Lezsák Sándor versében igen. A nyugati és a keleti gondolkodás párbeszéde Európáról, amiben kétszer is egymásra beszélnek, de alapvetően közös a gondolkodásuk.
Túl azon, hogy szeretem a magyar zenéket, miről is jutott ez eszembe?
A minap történelmi beszédet mondott Ursula Gertrud von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Nem a kardcsörtetésre gondolok, az már egy ideje alap. Ez szóra sem érdemes, leszámítva persze a teljes értelmetlenségét. Íme a beszéd.
Európa elmaradt, és folyamatos háttérbe szorulásban van.
Hányan és mióta mondják ezt!?!?
De sajnos nem "csak" csak hadi téren igaz ez! Ma ott tartunk, hogy nem "csak" a gyártás nincs a kezünkben, ami évtizedek alatt ki lett szervezve főkép Ázsiába és Dél-Amerikába, hanem a tegnap még világméretben is vezető európai cégek kínai (!) cégektől vesznek technológiát. Mondom: technológiát!
De muszáj pont Oroszországot választani?
Értem én, hogy az USA-t mégse lehet. Azt is értem, hogy Kínával annyi a kapcsolati szál hogy őket se lehet, sőt igazában már rájuk is vagyunk utalva.
Szerintem, (de én csak egy egyszerű uniós állampolgár vagyok) Donald bácsit kéne figyelni. Ő nem ellenséget akar csinálni Oroszországból, hanem lehetőséget! Legalább is eleddig többször is így mutatkozott meg, s remélem komolyan gondolja.
Morbus Orbanicus?
Évszázadokkal ezelőtt volt a Morbus hungaricus (bár ez a történelem folyamán kétféle, de) a maga korában gyógyíthatatlan betegség.
Ma van a Morbus Orbanicus. Állítom, hogy van. Nem csak Magyarországon terjed és nem tegnap óta. Két lefolyása van, az Orbán-Mánia és Orbán-Fóbia.
No, de mit vétett a szegény Szent Orbán pápa majd kétezer évvel ez előtt, hogy ma millióknak bele kell betegedni? Ő semmit, Ő csak véletlen névegyezés.
A tárgyas tünetegyüttes névadója, Orbán Viktor XX-XXI. századi magyar politikus, aki e sorok írásakor már hosszabb ideje Magyarország miniszterelnöke, sőt miniszterelnöki időben töltött évek tekintetében, minden elődjét lehagyta!
De, mitől okoz betegséget? Egyrészt valamilyen, és ez által megosztó személyiség, de ilyenekkel végül is tele a világ, és nem lesz belőlük betegség. Kormányfő elég sok volt már, van is, meg lesz is világszerte. Ez se lehet ok.
Továbbá, eleve két teljesen ellentétes irányú lefolyása van a róla vett nevű kórnak, és a tünetek súlyossága széles skálán mozog, betege válogatja, hogy melyik irányba és mennyire mélyen esett bele a betegségbe. Komolyan mondom, nem tudom! De a jelenség létezik, oly' annyira, hogy muszáj vagyok kiírni magamból.
Próbáljuk egyenként, a lefolyásokat elemezve:
Orbán-Mánia: a betegei Orbánban minimum is nemzeti hőst látnak, ha éppen nem földre szállt szentet. Erre bátor vagyok azt mondani, hogy személyesen megéltem a kialakulás pillanatát! Nem voltam ott, rádión hallgattam.
Ez 1989.június 16-a volt, Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése. Ahogy ilyen helyen illik, kiálltak prominens személyek, olyanok akik ismerték az elhunytakat, és akik nem. Képviseltek különféle intézményeket, szervezeteket. Jött egy bizonyos Orbán Viktor akinek a neve addig semmit sem mondott nekem. S kivágta ezt a beszédet! Ami ma semmi, ennél keményebben is lehet bármikor és bármiről beszélni, s ez így van jól. Ám de akkoriban ezeket a szavakat, ilyen gondolatokat Magyarországon csakis baráti körben mondtunk ki. Iskolában, munkahelyen, nyilvános helyen nem! Erre ez az emberke beleüvölti a mikrofonba, s nem csak a téren lévők, de közvetítések okán, a szó szerint milliók fülébe! Ilyeneket, hogy : "orosz megszállás" , "kommunista diktatúra" , "a párt diktatúrája" , "gyilkosok" , "a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlen" ,
de ami akkor atombombaként robbant a tudatunkba: "azonnali tárgyalások az orosz csapatok kivonásának megkezdéséről!"
A társaság idősebb tagjai összecsapták a kezüket, "-Jézus, ezt a gyereket elviszik!"
Nem vitték el. De az tuti, hogy ebben a pillanatban Orbán Viktor neve beégett a kollektív tudatunkba és a személyesbe is, de örökre! Hisz valóban, amit senki nem hitt volna, nem kellett egy év, és kivonultak a szovjet katonai alakulatok!
Ő egy különleges ember? Ráhatása volt a történelemre?
Nem.
Mire alapozom ezt?
Arra a történelmi tényre, hogy a szovjet csaptok kivonásáról 1989 márciusában hivatalos értesítést kapott Németh Miklós kormányfő. Tehát el volt döntve. Csakhogy ekkor erről az ország népe nem tudott! Persze a bennfentesek, a regnáló politikai elit, és a kibontakozó ellenzék vezetői igen. Ám Ők megállapodtak, hogy ezt nem lehet nyilvánosságra hozni, senki nem beszél róla!
Ez érdekes. A regnáló MSzMP-s társaságot megértem, hogy még az a bizonyos is vigyázzba állt bennük a hír hallatán! Mert ha igaz, akkor fontos gyakorlati és eszmei támogatástól esnek el. De, még borzasztóbb, ha nem igaz, ha a szovjet elvtársak csak tesztelik a hűséget? S ha könnyűnek találtatnak, ejtik őket, felemelik az ellenzéket, és csinálnak rezsim-cserét!
De miért kussolt az ellenzék? Nekik mekkora bomba lett volna ennek a bejelentése! De kihagyták. Nem tudom, hogy miért. De utólag visszanézve: egy legény volt a gáton, aki tudta, hogy mit kezdjen ezzel az adattal. Bedobta a témát a köztudatba, hogy a szovjet csapatok, tárgyalás útján, Magyarországról kivonathatók!
Szerintem itt kezdődött a mániás lefolyás tünetegyüttese.
Orbán-Fóbia: a kialakulása későbbi. Megjelent 1998-2002. között is, de az elterjedése, és különösen a súlyos végletekbe menő formájának tömegessé válása egyértelműen 2010-től figyelhető meg. A betegek legérdekesebb csoportja, és igen népes csoportja (!) azok, akiknek látszólag közük nincs Orbán Viktorhoz. Nem köszönhetik neki amijük van, és nála nélkül, (kvázi, ha O.V. meg sem születik), pont ilyen iskolákat végeztek volna, pont úgy felépítették volna magukat, stb. De ezen tények ellenére számukra a világ köldöke, alfája és omegája O.V. Minden O.V-hez képest van, aki minimum is antihős, vagy inkább a földre jött ördög. S bár ismerünk közszereplőket akik O.V. közeléből, de legalább is az általa vezetett (egy ideje pártelnök is) politikai szervezetből váltak ki, de ők szinte csekély számban vannak. Persze én se tudok mindenkiről mindent, szóval, lehet, hogy a fóbiások között az átfordult mániás valójában sokkal több.
És ha most ha megköveztek, hogy miért teszek fel kérdést, ha magam sem tudom a megoldást? Enyhítő körülményként az hozom fel amivel kezdtem, a jelenség létezik, és muszáj vagyok kiírni magamból.
Csillagba zárták a sorsodat?
A vers egy napjainkra közel fél évszázados korú magyar hangjáték kezdete. Kattintás rá, érdemes meghallgatni! Miről is szól, és mire is szeretne nevelni?
Lépjünk át a valóságba!
Amikor éppen az átlagosnál is jobban untat a bel-poli-dili, - na, nem mint ha a globális feltűnően jobb volna, de nyilván rám a honi hat a legjobban. Olyankor csillagászatot nézek, pl. Laci Bácsival [a nénizés és bácsizás nálam a tisztelet jele]. Persze máskor is szoktam, de ilyenkor különösen.
Íme itt a legújabb, amit nem laikus, hanem szakmai közönségnek tart. Doktori fokozatra készülő fizikusoknak. A téma azonban több mint izgalmas!
Exobolygók és a földönkívüli élet (ELTE Fizika Tanítása 2025)

Íme a Drake egyenlet, amit azonban Fermi és Teller beszélgetése inspirált! Fermi azt vetette fel, hogy ha ilyen nagy az Univerzum [az Ő idejében már jó nagynak tudták a világot, és azóta bizony, csak nagyobb lett :) ] akkor hogyhogy nincsenek itt más értelmes lények!? Hiszen hemzsegniük kéne!
Drake pedig matematikába ültette. Ijesztő? Is-is.
N=az értelmes civilizációk száma, a továbbiak pedig bizonyos feltételek a kiszámoláshoz - legalább is Drake szerint.
Az a gond, hogy számos tényező nagyságáról még csak nagyságrendi fogalmunk sincs! Aki azonban úgy érzi, hogy ennél jobbat tud, ne fogja vissza magát, álljon elő vele, mindannyiunk örömére!
Amit azonban érdemes észrevenni: a tényezőket szorozni kell. Tehát ha bármelyik nulla, akkor nincs probléma a többivel, mert az egyenlet jobb oldala már csak nulla lehet. S mivel 0=0 akkor az N is csak nulla lehet.
Hanem, ha van valami, amit az N-ről égész biztosan tudunk, azaz, hogy tuti nem nulla! Ugyanis mi itt vagyunk: az Univerzum Tejút galaxisának egyik zugában. És vagyunk annyira értelmesek, hogy kíváncsiak legyünk, hogy mi? Vagy akár ki? Van odakint!
Kiállás?

Ha igaz ez, akkor elmondhatjuk :
LÁM, ÍGY VESZ ERŐT A TUDÓS ÉRTELMEN A NAPI POLI-DILI!
Ungváry K. (természetesen D.D-t és R.A-t is tisztelem, de messze a legtöbbet Ungvárytól tanultam és olvastam eddig életemben, mint egyszerű történelemszerető emberke) nagy koponya, számos remek közleménye van. S bizony mondom, minden sorában és előadás mondatában érezni, hogy amit elmond, itt és most nekünk, az az Ő tudásából annyi, mint a jéghegynek a csúcsa. Szóval remek ember, azzal együtt, hogy határozott politikai meggyőződése van. Ami tök rendben van, és én ezzel együtt tisztelem. Kicsit rossz, amikor ez átszínezi, főkép a jelen történelmi eseményeinek interpretációját nála, de ki tudom szűrni, és megmarad nekem a tudományos érték.
Az "Ukrajna melletti kiállás" igazi oka, a három utolsó szó. Ahol őszintén leírják: nem kedvencem a jelen magyar kormánykoalíció!
Tehát ha a magyar kormány ez egyetlen is Európában, aki őszinte volt Ukrajnához az elejétől, nem ígért fűt-fát-bokrot, de adott humanitárius segítséget, és ma nem jön azzal, "hogy az nem segély volt, hanem kölcsön, és mit követelek Ukrajnától!"
(Ami finoman fogalmazva is undorító azoktól akik ezt megtették!!!) Akkor is ellene mondok!
"Gratulálok!"
Ha már röpködnek a történelmietlen történelmi párhuzamok az Orosz - Ukrán konfliktus körül, ami 2022-től nyílt háború, csak éppen sokkal előbb kezdődött, hadd mondjak én is egyet:
Szálasi szerepe 1944. III. 19-től.
Nem érzik úgy, kedves "Ukrajna melletti kiállók" , hogy viselkedésük logikája nem különb a hungarista vezérnénél?
Erős? Nyugalom! Ez csak egy hasonlat. Kidolgozom:
Szálasi Ferenc belevitte Magyarországot egy értelmetlen küzdelembe. Mindeközben Románia és Szlovákia (aki hamarabb támadta meg a Szovjetuniót Hitler oldalán mint Magyarország!) az átállást hajtotta végre! Pedig "jó gyerekek" voltak Ők Hitlernél, Antonescu vasgárdistái nem különböztek a náciktól a kegyetlenségben, a Szlovák Parlament pedig majdnem egyhangú határozatban kérte fel Hitlert Szlovákia zsidótlanítására! Egy képviselő nem szavazta meg. S Ő lett a végén a háborús bűnös.
Rosszul mondtam?
Szálasiról még el is hiszem, hogy hitt "a felsőbb rendű faj biztos győzelmében" meg a "csodafegyverekben". Örült egy motiváció, kattant volt az ürge, az fix.
De azt milyen motivációnak nevezzük, hogy további értelmetlen vérontásba (végső soron természetesen minden vérontás értelmetlen) hajszolunk két népet, egy jó belpolitikai beszólás kedvéért?