Mi nyugatiak felfedeztük a saját tökéletességünket? Igen, és jó okkal!

Igen, a történelem során többször is. S volt amikor nagyon is igaz volt ez, persze nem úgy, hogy mint embercsoport tökéletesek voltunk, hanem úgy, hogy nagyon is jól csináltuk amit csináltunk. De mi itt és most, a két legnagyobb elrettentő példára koncentrálunk.

Fajelmélet, szebben mondva a "tudományos rasszizmus". Ami egy nagyon szép mese volt, feladata: igazolni a gyarmatosítók tevékenységét az érdekkörükbe vont területeken. Tehát az ottani emberek elnyomását, kihasználását, országuk kirablását egy másik kontinensről érkezett emberek által. Tehettük, mi a fehér ember (jó, nem konkrétan mi, Magyarország soha nem gyarmatosított) de Európa sok országa igen.
Miért tehettük?
Meg volt hozzá a technikánk és meg volt az ideológiánk is. Mi a fehérek nem elnyomjuk a többieket, hanem elvisszük nekik a mi magasabb fajtánk tudását!
Ez bizonyos fokig még igaz is volt, de el is lehetetlenítette a fajelméletet, mert hamar kiderült, hogy a más bőrszínű, más átlagos magasságú ... stb. ember mindent képes megtanulni amit a fehér embertől látott, sőt, tudja akár még jobban is csinálni!
Miért?
Mert Ők is 46 kromoszómapáros Homo Sapiens Sapiensek.
Ez van.

Bár a fajelméletek normális helyeken már a vicc kategóriában vannak, aki meg tényleg komolyan gondolja, az csak magát hitelteleníti el, de azért mi nyugati emberek nem maradhattunk felsőbbrendűségi ideológia nélkül!

És milyen szép fordulata a történelemnek, hogy egy nem nyugati származású, bár a legirigyeltebb nyugati országban született embertől, Francis Fukuyamától kaptuk ezt!

A történelem vége és az utolsó ember

A könyv az egypólusú világ hajnalán született. A korábbi gyarmat-világbirodalmak, már évtizedek óta a levesben voltak, a legnagyobb Anglia és Franciaország, amint a többek, már messze-messze voltak a nagyhatalmi státusztól. Potsdam-Jalta óta az USA méltó párja a bolygón a SU volt, és lám ez a nagyhatalom 1989-re gyakorlatilag csődbe ment, és 1991-ben megszűnt. Politikai kihívóként, és értelmezhető gazdasági kihívóként is eltűnt. Eltűnt a térképről is, persze az általa befoglalt országok nagyon is itt maradtak. De ekkor igazán nem sok vizet zavartak.

Győztünk tehát, nincs más ideológia, nincs más gazdasági modell ami versenyezhetne a miénkkel! Íme, mind ez tudományosan igazolva!
Igazolva?
Kutya fülét! Az elmélet rengeteg jogos kritikát kapott, és a szerző is sokat finomított rajta az eltelt évtizedek alatt. Persze mi nyugatiak ezt igyekezzük nem észrevenni, mert olyan jó elhinni, hogy:

"Mi nyugatiak (a fehér emberes ideológia kerülendő!) megérkeztünk a Kánaánba! A mi gazdaságunk, a kapitalizmus a legjobb, de ennek is a csúcsa a globális kapitalizáció! Hurrá! A mi társadalmi rendszerünk, a parlamentáris demokrácia a legjobb, sőt igazában ennek is a csúcsa a liberális demokrácia! Hurrá!
A többiek?
Csak követhetnek, és mi megengedhetjük nekik, hogy úgy gondolkozzanak és éljenek mint mi!
"

Ismerős ugye? A saját felsőbbrendűségünk igazolása. Csak modern hangszerelésben. Más társadalmak és gazdaságok egyenrangúak velünk? Dehogy! Ők az elmaradottak, és nekünk küldetésünk számukra megmutatni a jó utat!

És ennek küldetésnek a keretében hány országot destabilizáltunk? Kiket is támogattunk? Persze tiszta jószolgálatból! Igaz?
Persze, hogy "igaz".

Hisz' már a római légiók is azért foglalták el az akkor elérhető területeket mert el akarták vinni a görög és római kultúrát, és nem különben a római jogot a szegény barbároknak!

Véletlenül sem azért, mert szükségük volt az elérhető erőforrásokra, rabszolgákra és az egyiptomi gabonára a "kenyeret és cirkuszt a népnek" programhoz.

S természetesen minden nyugat-európai gyarmatosító csak jószolgálati útra ment a Föld körül. Dehogy kiaknázni a nyersanyagokat és kihasználni az olcsó munkaerőt, gyakorlatilag rabszolgává téve az ottani emberek sokaságát!

Amíg Ők oda mentek, hozzánk jött a Török, meg még sok más helyre, íme:

Aki nyilván csak azért hódított, hogy elvihesse az igaz hitet a szegény hitetleneknek, stb.

Akkor most nézzünk egy komoly példát!

Mit és hogyan is tettünk Szíriáért?

Dr. Daniele Gansler svájci német történész elemzése. Közel egy évtizedes, és olvasgatós, de megéri rákattintani!

Miért tettük és tesszük ezt? S mért tesszük ugyanezt a Föld számos pontján?!

Mert: "a nyugat velejéig romlott"? Kutya fülét! Egyáltalán nem vagyunk mi rosszabbak mint a Föld bár mely más részén élő népek sokasága.
De az igazság ennél igazában sokkal-sokkal rosszabb!

A kapitalista gazdaság lételeme a növekedés. A nem növekedés már válság. Az általunk szeretett parlamentáris demokrácia pedig nehezen viseli a válságot. Ilyenkor könnyen átveszi a hatalmat a diktatúra. De azt ki szereti? Én nem. Tehát folyamatosan növekednünk kell, ha meg akarjuk őrizni a gazdasági és politikai lételemünket. A növekedéshez pedig újabb és újabb erőforrások hasznosítsa kell. Kell. Tehát újabb országokat kell az érdekkörünkbe vonni folyamatosan. 

Muszáj-e nekünk egy hamis ideológiára támaszkodni? Mondhatnánk-e inkább igazat? Kereshetnénk a közös előnyöket a célországokkal? Tekinthetnénk őket egyenrangúnak velünk?
Szerintem igen, persze én csak egy hülye állampolgár vagyok.

Mi nyugatiak felfedeztük a saját tökéletességünket? Igen, és jó okkal! hozzászólásai

  • Lakatos Béla Sándor Lakatos Béla Sándor:

    Tulajdonképpen a demokráciát én nem tartom másnak mint az anarchia előszobájának!
    \nUgy anis valamilyen szabályozásra, szabályoknak a betartására mindig is szükség van!\nIlyen a műszaki élet egésze!\nAhol a fizikai-,vegyi-, stb. törvények be nem tartása, de akár csak a laza értelmezése is\nÉs vannak olyan tevékenységek,amelyek e nélkül el sem képzelhetők!\nPl.az energiaipar, a közlekedés, ezen belül fokozottan a tömegközlekedés!\nA rendvédelmi és katonai szervezetek.\nAz Országos Mentőszolgálat és az egészségügy,a gyógyászat egésze!\nÉs lehet diktatúrát, mondani,kiabálni, de olyan, hogy a tökéletes demokrácia olyan mint a 0K=-273.16°C törekedni lehet az elérésére,de elérni soha nem lehet a fizika törvénye értelmében!\nÉn 36 évet szolgáltam le a Cégnél (MÁV) és ehhez még kettő és fél évet hozzá lehet számítani mint a szolgálatot az Úttörővasúton!\nÉs végestelen végig jól éreztem magamat!\n\nA fentiekben található gondolkodást pedig fenntartom az álmodozó szép lelkeknek!

Szólj hozzá

0.01 mp