Hazudnak? Ha akarom: igen, de igazában egyáltalán nem:

Bár hivatalosan még el sem kezdődött, de már százezerrel dübörög honunkban a választási kampány. Mondjuk ez nálunk alapeset, mivel nálunk választástól - választásig tart a kampány, és a finisben eldurvul, ezt mutattam be a Kire fogok szavazni? bejegyzésben.

Naponta jönnek ki a friss, független és objektív médiák által prezentált közvélemény-kutatások! Lássuk:

Két százalékponttal erősödött a teljes népesség körében a Tisza Párt a Medián január elején végzett felmérése szerint – írja a HVG arra a kérdésre, hogy ha a közeljövőben parlamenti választások lennének, a kérdezettek melyik pártra szavaznának, a teljes népesség körében mérve 40 százalék válaszolta, hogy a Tiszára, míg 33 mondta, hogy a Fidesz–KDNP-re, 4, hogy a Mi Hazánkra, 2, hogy a Kutya Pártra, a DK pedig ugyanitt csak 1 százalékot kapott, míg 19 százalék vallotta magát párt nélkülinek.

(forrás: TELEX)

A karácsonyi szünetben lényegében nem mozdultak meg a pártpreferenciák és ezzel állandósulni látszik a kormánypárt előnye. A Fidesz-KDNP egy most vasárnapi választáson a listás szavazatok 47, a TISZA Párt pedig 40 százalékát kapná meg. Harmadik pártként a Mi Hazánk jutna be a parlamentbe, 6 százalékos eredménnyel.

(forrás: NÉZŐPONT INTÉZET)

Mielőtt folytatjuk, egy pontosítás: soha egyetlen közvélemény kutató sem kérdezi meg a teljes népességet. Még a kicsi Magyarországon sem. [Még a választás és a népszavazás sem tudja megkérdezni. Az is csak azokat tudja megkérdezni akik részt vesznek! :) ] Soha nem lehet elérni "a teljes népességet" és soha nem is próbálja meg ezt senki, mert megvalósíthatatlan.
Mit tesz tehát?
Megkeres néhány ezer, jó esetben sok ezer, reménybeli válaszadót, bizonyos szempontok alapján kiválasztva őket, megkérdi, feldolgozza, és mondja az eredményt.
Ebből az eredményből aztán a sajtó és a politika interpolál a teljes népességre, és harsogja az eredményt.
Nem meggyőző? A részből az egészre következtetni nem súlyos logikai hiba-e? De igen, nagyon is az!
Csakhogy, a közvélemény kutatás komoly tudomány, és az igen fontos sarokpontja, hogy a megkérdezett népesség, ahol a mintavétel történik, korrektül kiválasztott legyen. Egy profi közvélemény kutató, a szakma szabályai szerint, ezt meg tudja oldani - már, ha nincs oka valami másra.  Ám de mielőtt elítéljük őket, a
 legkorrektebb közvélemény kutató is nyúlhat mellé. Belenyúlhat egy olyan - akármilyen véletlen szerűen is kiválasztott - embercsoportba, ahol adott párt szimpátia jóval felül vagy alulreprezentáltabb mint az össznépességben. És akkor ezzel a torzított adattal dolgozik tovább, hisz' azt kapta.

Tehát megvan az eredmény, ami kizárólag a megkérdezettek által megadott válaszok feldolgozása, és annak közlése.
De ezt ettől a pillanattól kezdve ezt senki nem gondolja végig, a kis részből, néhány ezer válaszból sok millió választó döntésére nézve közöl "megfellebbezhetetlen" adatot!

No, ennyire kell ezeket komolyan venni. :)


S van még egy ok ami megint azt mondja, hogy ne tekintsük ezeket az adatokat haláli biztosnak!

Megvan az István a király rockoperából Bese, Solt, Sur urak kórusa? (1 óra 19 percnél van pontosan). Nem, nem kalandoztam el, hanem egy nagyon fontos társadalmi jelenséget mutatok meg, ez a:

győzteshez való igazodás szándéka!

Jó, itt és most, már a küzdelem után vagyunk, de küzdelem folyamán sem működik másként ez a társadalmi reflex. Ki akarna vesztes fogadóként távozni, a győztesre fogadók örömünnepét hallgatva, elveszített pénzzel? Senki. Ki akarná a választás másnapján elveszített reménnyel nézni a győztes szavazóinak örömködését? Pont ugyan annyian.
Tehát, ha a választót (aki nem fix pártválasztó, mert ezt szinte reménytelen) meg tudja győzni a politikus, hogy Ő a nyerő, jó eséllyel megkapja a szavazatát! Elég nagy számú győzteshez igazodóval ez a technika egy billegő körzetben győzelmet eredményezhet! Rá is játszanak erre.
Hazudnak?
Ha akarom igen, de igazában csak teszik a dolgukat, mindent megtéve a szavazatmaximalizálásért!

Ez van. Nincs más segítség, felelős választó polgárnak kell lennie valamennyiünknek, és nem bedőlni a kommunikációs trükköknek!

Nem az a kérdés, hogy: mit mutatott a legutolsó (nagyon, de nagyon objektív-független) médiahír, nem az a kérdés: mit mond a szomszéd, a munkatárs vagy a rokon. Az a kérdés:
- ki az a párt/pártszövetség aki -mindent figyelembe véve- a legközelebb áll hozzám értékrendje és eddigi tevékenysége alapján?

Keressük a közös nevezőt, és ne gyűlöletből "X"-eljünk!

Mert bárki is nyer, vele kell együttműködnünk a következő ciklusban! Szóval nem a kivel nem, hanem a kivel igen a döntés amit meg kell hoznunk!

Hazudnak? Ha akarom: igen, de igazában egyáltalán nem: hozzászólásai

Szólj hozzá

0.02 mp