Végtelen Történet

Végtelen Történetünk korábbi cikkében került említésre a Bluecar elektromos autó, akit talán észre se vett a világ, pedig Indianapolistól, Szingapúron és Párizson át Londonig sok-sok ezer fut belőlük. Illetve, Párizsban csak futott.

Mi okozta a közel egy évtizede működő, négyezer autóval üzemelő, nagyon is népszerű carsharing szolgáltatás vesztét? Hisz' az autókat a közönség imádta.
Nem más, mint egy közvélemény kutatás.
Megkérdezték ugyanis az AutoLib (ez volt a párizsi megosztó rendszer neve) igénybe vevőit, hogy mielőtt beültek a kis BlueCarokba mivel közlekedtek? S a válaszadók, szinte kivétel nélkül, úgy nyilatkoztak, hogy: társasközlekedéssel. Mert vagy nincs saját autójuk, vagy van, de a városba nem szívesen jöttek vele, pl. a parkolási gondok miatt. Ám az AutoLib kocsik saját parkolókkal rendelkeznek, így velük ez a gond nem gond.

Párizs városa tehát szembesült azzal, hogy a jó szándék megvolt, de pusztán annyi lett belőle, hogy egy zsák pénzért megrendelnek egy szolgáltatást, azért, hogy annak működésével elvegyék, a szintén nagy zsák pénzért üzemeltetett, társasközlekedési hálózatuk utasait. Szóval a saját magunknak kiosztott pofon tipikus esete. S Párizs fel merte vállalni, hogy változtat. Beismeri a kudarcot, és elengedi a projektet. Ez 2018-ban meg is történt.

Így tehát négyezer autó szabadult fel, akikkel (a párizsi tapasztalatból okulva!) egy város sem akart carsheringet szerveztetni. Viszont a korábbi használók közül sokan megkedvelték, és szerették volna saját járgánynak. Így tehát a kocsikat lefényezték (az alumínium járműszekrény végül is megvolt festés nélkül, nem is kapott, nyilván a gazdaságosság okán) és csinosabbra cserélték a belső burkolatokat. A kocsik ma számos francia autókereskedés kínálatában megtalálhatók, 4-8000 Eurós áron lehet hozzájuk jutni. Kettő feltűnt a honi hasznaltauto.hu kínálatában is, 3,5 m Ft-s áron.

Ám mielőtt Kriszti meséjét folytatnánk, egy látszólagos kitérő:

Nagyon is elkötelezett vagyok az elektromobilitás ügye iránt, minden közlekedési területen, tehát a társasközlekedés és a kötöttpályás közlekedés területén is. Ez persze a Végtelen Történet olvasói előtt kicsit sem titok.

De a mai villanyautózás számomra még nem az amire szükségem van. Nekem nem villantós verda kell, elképzelhetetlen teljesítménnyel, nyomatékkal, gyorsulással - no és árral :( - de nem is városi kisautó, jócskán száz kilométer alatti valós hatótávval. Nem.
Nekem munkatárs kell, aki tudja azt amit ma Európában személyautóval szabályosan lehet, és tud vontatni.

Ilyen az 1987-es évjáratú Skoda 120 és a 2004-es évjáratú Suzuki Ignisem.

De ilyen, tisztán elektromos autóban, ma nincs. Ha tud vontatni, akkor számomra megfizethetetlen, ha (komoly anyagi áldozattal bár, de) elérhető lenne, akkor meg vontatni nem szabad vele. Róka fogta csuka.

De egyszer csak, bár akkor még csak virtuálisan, találkoztam a Bolloré Bluecarral, mégpedig a Magyarországra került szürkével.
Elkezdtem utána olvasgatni (Google barátunk csodákra képes :) ), aztán aztán első randi (próbaút a kereskedővel), szerelem és törvényes kapcsolat (vásárlás) következett.

A pénteki átvétel után először haza jöttünk KRISZTIvel, Budafokra,

majd megkezdődött a "közös élet". De erről majd a folytatásokban.

Ám adós vagyok vele, miért KRISZTI?
Nos, mivel szürke mint az egér, ezért azonnal eszbe jutott az Egérke név mint lehetőség. Csakhogy aki ért magyarul, az tudja, hogy van már nekünk Egérkénk, mégpedig Egerszegi Krisztina úszó olimpikonunk, (többszörös olimpikonunk!) akinek annyi érme van, hogy az úszónők között a legtöbb a világon. A rekordjait ugyan megúszták, de e rekordok már csak olyanok, hogy időnap múlva megdőlnek, de érmei számát még senki nem tudta felülmúlni, legjobb tudásom szerint.

Ha a Bolloré Bluecarom olyan sikeres lesz az úton, mint "keresztmamája" a medencében, akkor nem lehet okom panaszra!