Nem értjük az ukrán helyzetet?
S valóban, a helyzet nem egyszerű, de kis figyelemmel nem is olyan érthetetlen, sőt!

Kezdjük az elején, de nyugalom, nem kell visszamenni Ádámig és Éváig, elég az Árpádok koráig. Ekkoriban a Kijevi Nagyhercegség, mondanám, hogy az ukrán nemzet által alapított állam, de akkor még nem voltak a szó mai értelmében vett nemzetek, egy sikeres államalakulat volt, kiterjedt kapcsolatokkal, a magyar királyság felé is, bár később meggyengült az államszervezet, de végső romlását a tatárjárás okozta.
A központi hatalom rehabilitációja nem sikerült, jött az egymással rivalizáló nemesi csoportok, különféle kisebb nagyobb fejedelemségek ideje. Egyik is,másik is, a szomszédos területeken keresett szövetségeseket a sajátjai helyett. Ebben a helyzetben szorultak be az ukránok két igen ambiciózus birodalom építő nép:
a TÖRÖK és

az OROSZ

közé.
E két malomkő között esélyük nem volt önálló államra.
A cár Atyuska/Anyuska végül elzavarta a Szultán atyuskát, és birodalmába integrálta az ukránokat és még sok más nemzetet.
A velük való bánásmód megfelelt a királyok és császárok rendes eljárásának. Mindenki az uralkodó alattvalója, és az a különbség, hogy nemes vagy nem? Ja, és persze különféle anyanyelvű, de ez alighogy érdemes a szóra.
Ez a doktrína a nemzeti öntudatra ébredések koráig remekül működött. De csak odáig. Így azok a birodalmak amelyek sok nemzetből álltak össze (Orosz Monarchia, Osztrák-Magyar Monarchia) szétestek. Nyilván nem azonnal, hosszú folyamat volt ez.
Akárhogy is fáj, ez volt Trianon belső kulcs oka. Meg persze sok külpolitikai - de erről majd egy másik alkalommal beszéljünk.
S Ukrajnában most igen hasonló helyzet van, de egész másképp alakult ki. Nálunk a tatár, de főképp a török háborúk és megszállás után beköltöztek idegen ajkú népcsoportok. A mai Ukrajna azonban létrejöttekor tartalmazta a nem ukrán nemzetiségűeket, sok-sok millió főt, akik elsöprő többségükben oroszok.
Ez hogyan lett?
Ott tartottunk, hogy a Cári birodalom 1917-re súlyos válságba került, a polgári társadalom rövid kísérletét pedig a szovjet államszervezet váltotta. Ne szépítsük, a kommunista párt diktatúrája a cáriénál durvább volt.
Azonban,
Ők figyeltek a csomagolásra, legalább is kifelé. S azt sem rejtették véka alá, hogy a Szajúz mintájául az Észak-Amerikai Egyesült Államok szolgált, mint ahogy az Pionyír mozgalom mintájául a Cserkészet. Az USA "olvasztótégely" működését kívánták ők is megvalósítani, az oroszra alapozva.
Tehát létrehoztak szövetségi államokat itt is, rendes nevük: Szovjet Szövetségi Köztársaság. Na, azt ne gondoljuk, hogy ezek bármiféle valódi önállósággal rendelkeztek. Címerek, zászlók ez volt a csomagolás, de mindenhol a moszkvai központ szava volt a döntő.
Azonban, szemben a cári birodalmi világgal: nevük és nevesített területük volt! És ez a terület (Ukrajna esetében is) jóval nagyobb volt, mint az ukránok által lakott terület.
Miért?
Egyrészt remek mézesmadzag volt, hogy milyen jószívű a szovjet-orosz, hogy ilyen csatlakozási feltételt ad, valójában azonban a beolvasztás fontos technikai eleme volt. Az ugyanis világos volt, hogy a bármelyik SzSzK-ba került oroszok nem fognak beolvadni a hátukban a százmilliós orosz népességgel, az orosz SzSzK-ban, és kizárta ezt az oroszra alapozott központi kultúra is. Látjuk is, hét évtized alatt a nem ukrán ajkú lakosság nem olvadt bele az ukránba.
Az olvasztás gyorsítása volt az elit lefejezése. Az elején szó szerinti fizikai megsemmisítés, de a "delegálás rendszere" még ennél is hatékonyabb volt.
Hogyan működött?
Ha egy magyar fiatal, aki Kárpátalján lakott, elvégezte az egyetemet, nem kaphatott állást a saját nyelvi területén. Elkerült a Szajúzban valahova, ezt nevezeték delegálásnak. Annak a népnek-nemzetnek a frissen kiművelt emberfői is szétszórattak, hozzájuk más nemzetiségű mérnökök, tanárok, orvosok, mezőgazdászok, stb. kerültek. Az elit összekötő nyelve és kultúrája az orosz volt, más nem lehetett.
Pl. Oszétiiában összejön a magyar és a litván orvos kolléga. Ismerik a helyi nyelvet és kultúrát? Alig. Egymásét? Alig. Az oroszt igen, Arany Jánosról nem tudnak beszélgetni, de Tolsztojról igen. A gyerekek minek tarthatják magukat? Oszétnak, magyarnak, litvánnak? Ugyan már. Szovjet-orosznak.
Ennyi.
S hogy még gyorsabban menjen menjen, aktívan "segítettek is a szerencsének", erről beszél Waszlavik László ebben az interjúban a 3:20-5:55 között.
Nyugat-Ukrajnában közel hétmillióan haltak éhen, Sztálin idején. Tudatos népirtás vagy "csak" a kommunista diktatúra ügyetlenkedése? A lényeg szempontjából mindegy.
A "Téli Háború" (= Finnország elleni területrabló hadjárat) során elsősorban ukrán tartalékosokat vetettek be, de még kesztyűt sem kaptak a katonák. A harci sérüléseknél sokkal több veszteséget okozott a fázás és fagyás közöttük, óriási embervesztességgel ért véget a hadjárat. A 400.000 fő(!) halott és sebesült nagy része ukrán volt.
A II. világháború során a megszálló náci III.Birodalom katonánál is több ukránt öltek meg a szovjet partizán alakulatok: azokat akik nem mentek önként partizánnak, vagy nem támogatták mindennel ezeket. Megvan a cikk, de papíron, csak találjam meg.
Mindez nyilván nem múlt el az ukrán kollektív emlékezetből, és így érthető a viselkedésük az oktatási törvény. a nyelvtörvény vagy a kettős állampolgárságúak elleni szankciók esetében. Meg kell mutatni, ki van itthon, razzia MKSz-ben. Ők most revansot vesznek minden nem ukrán nemzetiségűn. És bőven van kin:

ezt pedig Oroszország nyilván nem nézi, és lássuk be, nem is nézheti tétlenül.
Itt van Ladomér bácsi minapi cikke. Persze, hogy Vlagyimir Putyin, csak játszottam a neve magyar alakjával, bár a Vlagyimir is anyakönyvezhető nálunk.
Jó cikk, nagyon sok fontos adattal. Persze orosz szemmel, így tehát az 1939-es Lengyelországi területrabló háborújuk, amit a nácikkal közösen csináltak, az Ő esetükben csak a "Lengyelország által bekebelezett területek visszavétele volt". No, persze, a történelmet a győztesek írják.
A cikk perspektívája, miszerint Oroszország úgy szereti Ukrajnát, hogy mindjárt területébe is fogadná ... nem gyenge. És nem hagy kétséget arról, mi a Maci terve.
Viszont mindez rámutat arra, hogy az ukrajnai válság pusztán Oroszország elleni szankciókkal nem oldható meg, mert a problémát nem a mai Oroszország okozza - bár kétség kívül igen hatékonyan kihasználja.