Végtelen Történet

Az Orosz Medvével nem mellesleg, a világ legnagyobb országáról beszélünk, már az Árpád-ház idején volt kapcsolata a Magyarországnak, amely kapcsolat, több-kevesebb intenzitással, de e későbbi századok korán is megvolt. Az ezek utáni első és meghatározó történelmi találkozásunk és tapasztalásunk 1849-es, amikor is Ferenc József Habsburg császár megkérte az orosz kollégát, hogy lenne szíves segíteni az rebellis magyarok legyőzésében - a cár volt szíves és segített.

Az I. háborúban már a császár ellenségeinek segített az aktuális Cár Atyuska, de bedőlt vele, országát és életét - családostul és szolgálóstul - veszítette, majd jött a Szovjetunió (a békét is már ennek nevében írták alá), egy kommunista állam. Ennek viszonya az 1919. évi Magyar Tanácsköztársáság miatt nem volt felhőtlen Magyarországgal, bár a harmincas évek végére, negyvenes évek elejére már normalizálódni kezdődött a viszony. Az 1941.évi Budapesti Nemzetközi Vásár Szovjet pavilonja.

Sajnos az országunk, geopolitikai helyzete miatt, belesodródott a II. világháborúba is, aminek végén Szovjet impérium lettünk. Mondjuk az lett Lengyelország is, aki senkit nem támadott, hanem megtámadták. Ketten is. Hitler III.Birodalma, és Sztálin Szovjetuniója. Anglia és Franciaország szépeket mondott - és semmit nem tett.
Igaz, 1943-ban Teheránban úgy döntöttek: Németország rovására kárpótolják. Így is lett, kicsit nyugatra tolták, így számszakilag változatlan területtel zárta a háborút (látszólag ugye nem történt semmi, és akkor még a Lengyelországból kitelepített 2,2 millió németet nem is említettük) és a Szovjet hódítás is maradhatott.

Szóval "a nyugat" az egyik diktatúra ellen remekül együttműködött a másikkal, igaz a kommunista Szovjetunió akkor még közvetlenül nem veszélyeztette az érdekeiket, szemben a náci III.Birodalommal.
[Szándékosan nem írtam le a Németország és Oroszország főneveket, ne azonosítsunk országokat és nemzeteket diktatúrákkal. Olcsó és könnyű, de nagyon félrevisz.]

A Szovjetunió 1991. december 26-ig "élt" Utódállamai közül nekünk Oroszország, ami bizony világhatalom, még ha nem is szeretjük ezt elfogadni, mellett, a közvetlen szomszédság okán, Ukrajna igen fontos.

Az orosz-ukrán viszony feszült, de az nem 2014-től kezdődött, hosszú történelme van. Egyrészt Ukrajna soknemzetiségű, igen sok orosz és tatár (nem! Ők nem jártak nálunk 1241-42-ben, azok a mongolok voltak, a Krími tatárokról van szó) él ott.

Forrás: Nyelvében él az ukrán nemzet c. cikk

Ennek több oka van.
Egyrészt a néhai Szovjetunióban a tagköztársaságok határait nagyvonalúan húzták meg, szín orosz lakosságú területekkel is kikerekítve a különféle nemzetiségek által lakott SzSzK-k területeit. Ezzel egyrészt befogták a Szovjetunióhoz való csatlakozást ellenzők száját, másrészt gondoskodtak az orosz identitás beoltásáról. Nem volt abban komoly kockázat, hogy az egybefüggő orosz népesség a központi orosz kultúrában elvesztené kulturális és nyelvi identitását. Láthatóan nem is történt meg.

Másrészt a sztálini szovjetunió idején sok millió ukrán hallt éhen, a történészek a mai napig megosztottak, hogy ez szándékos célzott népírtás, vagy "csak" kommunizmus velejárója volt. Bármelyik is, amíg nem tárjuk fel a kommunizmus bűneit, hanem megértően szőnyeg alá söprögetjük, addig az ukrán-orosz válságot sem fogjuk megérteni.

S azt hisszük, hogy mindez elmúlt Sztálinnal? Nos Waszlavik László már jócskán nem a sztálini szovjetunióban tanult, de nagyon is érdemes meghallgatni milyen is volt a szovjet hatalom Ukrajnában (3:20-5:55 között).

Innen érthetőbbé válik a mai ukrán hozzáállás. De ez a hozzáállás nem segíti az oroszokkal való viszony rendezését.
Oroszország nem egyszerűen megszállta és elvette a Krím félszigetet, hanem az ott élők népszavazáson döntöttek: "A hivatalos eredmény szerint a Krími Autonóm Köztársaság területén 96,77% szavazta meg a csatlakozást Oroszországhoz 83,10%-os részvételi arány mellett." - írta akkor a HVG.

Gondolnánk, a "művelt nyugat" elismeri az önrendelkezés jogosságát. Kutya fülét! Eszébe se volt, és nincs is. Hiszen ez, és ha netán más területek is így döntenek az még inkább, Oroszország erősödésével jár, ha nem is megfogható gazdasági vagy katonai értelemben, de erkölcsileg mindenképpen. Ráadásul példát adhat más -  akár európai területek - egy tömbben élő, de az anyaországról leválasztott népcsoportjai számára. Hát ezért szankciózunk Oroszország ellen.

Mi pedig ezért és így táncoltatjuk a medvét. Jó, nem mi ütjük a taktust, mi csak énekeljük a hangzatot. Elvárják, hát kell. Csak az a kínos, hogy az elvárók a történelemben, 1849-től kezdve, végül mindig megállapodtak a Macival, és jellemzően a Mi és a többi Kelet-Közép Európai ország kárára.
Érdemes ezen elmerengeni kedves medve táncoltató honfitársaim!