Forróvizet a KOPASZRA !?
Kroneraff István, aki Becsületes Nepper néven örvend közismertségnek, a minap közzétett egy filmecskét. Ami önmagában kicsit sem különleges tőle, sőt nála alapeset, hogy tartalmakat tesz a csatornájára. Sok nekem is érdekes van közte, szoktam is nézni, ha tehetem. S gondoltam még úgy sem volt a blogomban, hát legyen:

Számos kisfilmje közül nézzük meg a
Miért életveszélyes a tuning autó címűt
Nagyon jó hogy ezt elkészítette, s lenne hozzá néhány gondolatom:
A politikus, ismerek jó néhányat, jó néhány évtizede, valóban úgy működik ahogy mondja:
- ha valami társadalmat felkorbácsoló történik akkor "tenni kell valamit" hiszen meg kell mutatni, hogy okkal vagyunk mi a társadalom élén!
De, szigorúan annak figyelembevételével, hogy:
- a szavazatszám maximalizálás elvét ne sértse!
Na, ha most azt gondoljátok, hogy a Nepper mondanivalóját felpörgetve, majd jól leszedem a keresztvizet a politikusokról, hát nem.
Sőt, állítom:
A politikus pontosan olyan, alapvetően jó szándékú és becsületes ember, mint Te vagy én.
Boldog akar lenni a szeretteivel, eredményes munkát végezni, sikereket aratni, és igen, megélni is a munkájából! És ez sem ördögtől való. Mert ha a politikus nem kap pénzt a munkájáért akkor két eset van, vagy csak gazdag ember megy politikusnak, és akkor a gazdagokat képviseli, vagy elmegy a szegény is, de azért megélnie csak-csak neki is meg kell, mit tehet mást, elfogadja a kenőpénzt. Egyik sem jó opció.
Ám, ha politikusunk meg is kapja az illetményét, amiből tisztességgel megélhet, van még egy fontos tényező: az Ő egzisztenciája sok függő.
Bizony. Sokunktól függ.
Ő ugyanis választott tisztségviselő! Nem az van, hogy van egy gazdasági társaság ahol dolgozik, akár az övé, akár nem, és ha az jól megy, akkor jól megy a sora, és nem kerül más a helyére, mert miért is? Sokkal-sokkal többet keres mint egy politikus, és nem közszereplő, és senkit nem érdekel, ha elmegy lazítani a közeli tengerre. De, ha politikus akkor folyamatosan a reflektorfényben van.
Szóval: az üzleti szférában elérhetőnél kisebb jövedelem, kitettség a hangulatnak, folyamatos reflektorfény.
Nem is értem, miért is nem akarok én politikus lenni! Viccelek. Értem.
De még nincs vége!
A politikus, ha csak nem polihisztor, (de azt mondják "Herman Ottó volt az utolsó magyar polihisztor" és Ő bizony már elhunyt, és nem is politikus hanem természettudós volt). nem láthatja át az élet teljes spektrumát. Miközben felelős és jó döntéseket várunk tőle. Mit tehet másat, alkalmaz tanácsadókat. És belefut egy újabb bukólehetőségbe.
Miért?
A tanácsadó a politikus által jut megélhetéshez, jellemzően nem is rosszhoz, ami sokféle módon juthat el hozzá. De most nem ez utóbbi a témánk. Addig van megélhetés számára, amíg a politikus Őt alkalmazza. És itt jön el az okos tanácsadó ideje, aki tudja, hogy: mindenki azért fizet - amit szeret!
Tehát olyan elemzésért és tanácsért amit hallani szeret, szívesen fizet a politikus. Ezért több időt tölt a politikus reakcióinak figyelésével mint azzal a területtel, aminek a szakértőjeként él meg a politikusnál.
És ennek következtében jönnek a bajok.
A profi politikus, a profi politikai szervezet, ezért folyamatosan méri a népszerűségét, azaz a várható szavazatszámot. Ebből próbálja megítélni a döntései társadalmi elfogadottságát, és áttételesen, a szakértői jóságát. Csak van egy bökkenő. Mi van, ha a közvélemény kutató is okosban tolja, és addig-addig kutat, amíg megtalálja azt a társadalmi csoportot, ahol az adott párt szimpi. Azt megszondázza, és hozza csodás eredményt, titeket választanának a legtöbben! Aztán jött a választás, és mi derült ki? Hát, nem az, hogy a fényes győzelemre nevezett lenne a legnépszerűbb párt.
Na, itt van a KOPASZ által elmondott problémakör gyökere.
Nem is olyan könnyű politikusnak lenni. Nem is vállalnám. Amit vállalok, hogy elmegyek szavazni, és ha lehet, segítem a választott, közképviseletet ellátóink munkáját.
Erre bíztatok itt is mindenkit!
Jó döntéseket csak helyes adatokból lehet hozni. Az Ő jó döntéseik, a jó szabályok pedig nekünk jók!