Migránsok?
Igen, ugyanis a "migrant" ami angol szó, pusztán annyit jelent, hogy: lakhelyét megváltoztató személy.
A lakhely megváltoztatásának azonban számos oka lehet, és itt van a kutya lényege eltemetve (by. Fülig Jimmy - Rejtő Jenőnél).
A tisztelt politikusaink és zsurnalisztáink [nagy tisztelet a kivételeknek!] ugyanis arra játszanak, hogy ne tisztázzák, hogy kiről vagy kikről is beszélünk. Ezért csináltak a migránsból hangulatfestő szót, és az ezzel felkorbácsolt indulattal aztán lehet agitálni, manipulálni, mozgósítani minket - bármire is.
Nézzük a főbb csoportokat:
Menekült: aki a válságzónából (természeti katasztrófa, háború) az első biztonságos területre érkezik. Ez lehet saját országon belül is, de jellemzően az első biztonságos ország lesz a célja. Itt kérheti a gondoskodást és védelmet, a válsághelyzet elmúltával pedig hazatérhet.
Vagy nem. Ez is benne van a pakliban.
Ha maradnia kell, akkor kérheti a letelepedést, akár ott ahol van, akár más országba.
Bevándorló: aki, akár menekült státuszból indult, akár nem, letelepedést kér, és megkapja.
Illegális bevándorló: aki -jellemzően ember csempészek "árúja"ként- minden jogalapot mellőzve érkezik adott országba.
Tök egyértelmű, hogy az első kettővel nincs gond. A harmadikkal viszont jócskán.
Az illegális bevándorlóink, akik Európába érkeznek, egyszerűen a jobb élet reményében bízták magukat a bűnözőkre. Ennek árát pedig alaposan megfizetik, és messze nem csak a lecsengetett díjjal. És igen, nincs röghöz kötés, és nincs kényszer lakhely, de azt sem fogadhatjuk el, hogy bűnbandákat támogatunk.
Az nem lehet jó megoldás, hogy más kontinensek népesség-növekedését az Európa irányába történő levezetéssel kezeljük.
Afrika lakossága a kétszerese Európa lakosságának. Afrika területe Európa háromszorosa, de csak akkor, ha a földrajzi Európával számolunk, szóval az Ural hegységig. Ha a "kis" Európával számolunk, akkor több mint hatszoros a terület, és háromszoros a népesség különbség. A népesség-növekedési ráta szerint Ázsiában és Afrikában dinamikus növekedésre lehet számítani.

Mit a teendőnk?
Szoktátok nézni a WMN-t? Érdemes!
Itt van a "Mindenki másképp más" című adás az illegális bevándorlási válság kellős közepén készült. Figyeljétek csak, hogy mit mond Kembe Sorel-Arthur az 1 óra 08 perctől? Nagyon fontos amit elmond.