Mit is vétettek az egyházak? Mi a baj a vallásokkal?

- Mi a vallások fő bűne?

Ha ezt kérdezzük, szinte biztosan az első érv a Marx Károly 1843-ban kelt sorai között található,
"a vallás a nép ópiuma"
szófordulata.

Amit Ő valóban leírt, és amit hithű követői, hosszú-hosszú évtizedeken át egyház és vallás elleni érvként használtak, és igazoltak vele minden támadást, nagy-nagy boldogsággal. Lám-lám, a nagy tudós megmondta, hogy micsoda bűn, kábítószer a vallás. Pusztítása tehát kötelező, minden megengedett és mindent is megtehetünk ellene! Meg is tettek. És csakis tudományos alapon.
Egy a gond. Nem ezt mondta.

Közel két évszázaddal ezelőtt (igen, idén 180 éve írta a fentit) az orvostudomány és a gyógyszerészet közel sem állt ott ahol a mi időnkben. Az ópium akkor orvosi rendelvényre járt a nyugati féltekén, mint az egyetlen igazán hatásos fájdalomcsillapító. Károly bácsi is használta. Nem, nem volt drogos.

Ő pusztán annyit mondott, hogy a vallás a nép egyetlen hatásos fájdalomcsillapítója. És ez akkor igaz volt, és most is igaz. Akkor is volt bőven elég csillapítandó fájdalom a világon, ma is van.

Miért baj, ha ezt a vallások csillapítják?
Mert a fájdalom stressz. A stresszben lévő élőlény pedig nem képes valós környezetfelmérésre, és jó döntések meghozatalára. Így könnyen manipulálható.

- Mi az egyházak fő bűne?

Az, hogy léteznek. Nem vicc. Azzal, hogy léteznek: közösségszervező erők. Vagyis a mindenkori mozgalmárok emberanyagát kötik le.
Diktátorok különösen harapnak erre, hogy alternatív közösséget adnak az ő tömegszervezeteik ellenére. Persze ez az ellenére, csak a diktátorok logikájában létezik, hiszen pusztán csak egymás melletti létezésről van szó. Csakhogy ők totális uralmat akarnak, és ebbe az alternatíva nem fér bele.

Ma rengeteget hallunk az "értéksemleges társadalomról" mint elérendő célról. De értéksemlegesség nem létezik. Nem lehet viszonyítási pontok nélkül létezni.
Ami létezik, és jól kipróbálta mind a náci, mind a kommunista diktatúra, az "érték mentesség". Remekül bemutatja Gyuri bácsi 1984 című könyve. Bármikor kicserélhető egy fotó, bármikor megváltoztatható egy mondat. Az előző, az sose volt, mindig csak most van.

Diktátorok álma, a totalitárius rendszerek paradicsomi állapota:
nincsenek értékek, nincsenek viszonyítási pontok. Bármit lehet. A führer és a generalisszimusz is, gyakorolta, meg persze utódai.
És akkor ezek a fránya egyházak értékeket viszonyítási pontokat adnak a népnek! Hát lehet rájuk haragudni az egyházüldözésért? Nem tehettek, és ma sem tehetnek mást. Hiszen a létüket veszélyeztetik.

Mi viszont, korra, nemre, lakhelyre, iskolai végzettségre tekintet nélkül, tehetünk másképp. Ne feledjük: mindig van feljebb!

Ime a harmadik és újra dicsőséges LÁNCHÍDI CSATA?

A történelem eddig két lánchídi csatát jegyzett fel, az elsőről, ami 1918-ban zajlott - itt, a másodikról, ami 1986-ban esett - itt olvashatunk például. Az akkori dicsőséges győztesek vajon azóta hová is kerültek a történelmi emlékezetünkben?

Jó, jó, tudom: óvatosan az ilyen kijelentésekkel, mert nálunk semmi sem változik olyan gyorsan, mint a változatlan múlt.

A 2023-as lánchídi csata persze nem hasonlít a véres 1918-asra, de még a gumibotozó és letartóztató 1986-osra sem. Nincs már itten kérem szépen monarchia, vagy kommunista diktatúra.
Demokrácia van.
És virtuális valóság. Vagy valótlanság?
Szóval, ahogy az lenni szokott, született egy politikai döntés. A politikai döntésekkel nincs semmi baj, azért vannak a politikusok, hogy politikai döntéseket hozzanak. S azért hozhatnak döntést, mert mi, szavazati jogú állampolgárok, döntési helyzetbe juttattuk őket.

[Nyissunk itt egy zárójelet: szokott lenni két nagy "okosságunk" a témához
1, "nekem ne hozzon döntést, én nem rá szavaztam" jó duma, de nem veszi figyelembe a realitást, hogy a képviseleti demokrácia már csak olyan, hogy az fog képviselni akire több szavazat esett. Szóval könnyen lehet, hogy az lesz a képviselőm, polgármesterem, főpolgármesterem, akire nem is szavaztam. Ez van.
2, "nekem ne hozzon döntést, én nem is szavaztam" még jobb. Totális önfelmentés, az áldozati szerep, jaj de sajnálom magamat. Jó szórakozást hozzá.]

Ám ahogy az már mifelénk, az ungarnisztáni ugaron, nem ritkán lenni szokott, a döntést most sem előzte meg semmiféle szakmai alapú felmérés, vagy társadalmi egyeztetés. Leszámítva persze talán a szűk klientúrát, de csak találgatok, mert ilyesminek soha nem voltam alkotóeleme.

Néhány civil szervezet, a Magyar Autóklub - ez szerény elismerésemül blogbejegyzést is kapott és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület megpróbálta, hogy társadalmi egyeztetést és szakmaiságot vigyen a történetbe, sajnos mindeddig sikertelenül.
És igen, én sem mindig és mindenben értek egyet a MAK és a VEKE megnyilatkozásaival, de jelen esetben mindkettő igen korrekt volt, és fején találta a szöget.

Most akkor lezárták a Széchenyi-Lánchidat? Dehogy is! Megoldották a városi forgalmi torlódásokat - már legalábbis a lánchídi körzetben Pesten és Budán? Kutya fülét! Pont annyi dugó van mint előtte. De a Lánchídon valóban kevesebb a járómű. Mert a társasközlekedési járművek azaz buszok és taxik, továbbá az egyéni közlekedési eszközök amennyiben azok két kerekűek, a meghajtás módjától függetlenül továbbra is használhatják. Meg persze majd a gyalogosok is, ha teljesen elkészül a felújítás. A Lánchíd két végén pedig, Pesten és Budán kicsit  nagyobb a forgalmi torlódás, mint a Lánchíd "lezárása" előtt.

No, de hol a csata? Természetesen a virtuális valóságban - itt! Ez volt a csata, amit a politika fényesen megnyert! Komolyan.
A kommüniké szerint a 14 (tizennégy !) éves korig kiterjesztett szavazáson a célközönség 9%-a részt vett. Többségükben az elvárt választ adta, a jól megfogalmazott kérdésekre. Legyen a többség elsöprő, és legyen a kilencből nyolc a megfelelő válaszoló ... nos, ez esetben a mai lánchídi csatánkat
8:92 arányban
megnyerte a politika. Jól értettétek. Nyolccal a kilencvenkettő ellen.

KEDVES MAGYARORSZÁGI POLITIKUSAINK!

Ha ekkora nagyágyúk, szervező és kommunikációs zsenik vagytok, hogy 8-al győztök 92 ellen, akkor, hogy a manóba foglaltak el minket a szovjetek, szálltak meg a nácik, és volt Trianon, és a többi vereség, mert amúgy Mátyás király óta nem nyertünk háborút, ha nem tűnt volna fel. No igen, harc nem a ti dolgotok, ebben igazatok van. Az a katonáké, talán azért nyertünk legalább csatákat az elmúlt fél évezredben.

Ungarnisztánunk Nagy-Budapestjén sikerült tehát egy újabb kirakatot berendezni. Pazar. Egy újabb mozgósítás amivel sikerült semmit nem megoldani, csak egy már létező megoldáson egy kicsit rontani, de mint tudjuk: "a magyar ember találékony, és majd megoldja, és úgy még nem volt, hogy sehogy se lett volna!"

Budapest Szavazás?

A Fővárosi Városháza küldte, úgyhogy csak az lehet.

Lássuk!
lakogyules.budapest.hu

1, pont:
hazánk GDP-jének  igen jelentős része a Bp/PestVm/Közép-Mo. Régió-ban keletkezik. Mivel én itt lakom, örömmel megszavazom, hogy, nem hogy a Covid-19 előttit fizessük, de egyenesen ne fizessünk semmit az országos költségvetésbe!
Vicceltem.
Az, ugyanis hogy ez a gazdasági teljesítmény itt megjelenik, sok mindenen múlik, többek között az egész nemzetgazdaságon. Bizony. Az egész ország termelésén.


2, pont:
Mivel már úgy is mindenhová bepasszíroztuk (nyilván nem Te meg én, hanem döntéshozóink) a kétkerekű egyéni közlekedési eszközöket, meghajtási módtól függetlenül, szerintem ideje is megszüntetni a "BUSZ" sávokban ezeket zavaró társasközlekedési eszközöket.
Vicceltem.

 

3, pont:
A Lánchíd, rendes nevén: Széchenyi-Lánchíd a Budapest Főváros tulajdona. Tehát, hogy kié az üzemeltetési és fenntartási kötelezettség az tiszta. Ugyanakkor az is igaz, hogy nevezett híd az ország kincse, és egyik ikonja. Tehát illő és üdvös, hogy
az ország is hozzá adja a magáét, akkor is, ha ez de jure nem kötelessége.
Ami a gondom: ha egyiket kérdezem, akkor ez ki lett fizetve, ha a másikat, akkor nem.
Kedves Politikusok!
Nem tudom, mit dönt el az én szavazatom, ha ti se tudjátok eldönteni.

 

4, pont:
Ha lezárunk egy útszakaszt, jelesül egy hidat, azon többet nem lesznek dugók - értsd: időszakos forgalmi torlódások.
Zseniális. Vitathatatlan.
Az apró probléma a következő, nem az  a kérdés, hogy ott lesz-e, hanem az:
- mi újság az alternatív útvonalak forgalmi terhelés növekedésével?
Igaz, hallottam egy vizsgálatról, ami az M0-ás autópálya hídjait is figyelembe véve, azt fejtegette, hogy nincs is jelentős dugónövekedés, tehát nem is történt semmi. Kész csoda, hogy nem a teljes magyar Duna szakasz összes hídjára is mértek!

De, ne feledjük: Budapest útjait alapvetően nem a Belgrádból Berlinbe, vagy a Madridból Moszkvába és vica-verza utazók használják; akár társas közlekedési eszközzel, akár egyénivel, a kerekek számától és a meghajtás módjától függetlenül.
Hanem a budapestiek, és a Budapest környékén élők. [Szóval azok, akik az utóbbi években és évtizedekben az "élhető város" koncepció élhetetlenségét érzékelve, kimenekültek az agglomerációba - bocsi, de ez van.] Egy Zugló - Buda úton közlekedő számára nem lesznek alternatívák az autópálya hidak. De még a Rákóczi és az Árpád-híd sem.
S nem "csak" a hidak, hanem hozzájuk vezető utcák forgalomnövekedésének mérése is fontos a valós értékeléshez.
Addig mégis mire szavazunk?
 
A jó szándékom tehát megvolt, s részt is vettem a lakógyűlésen, de jó szívvel csak a "nem szavazott" csoporthoz tudhattam csatlakozni.
 

Mennyit lopnak a politikusok?

Az írás a Könnyeim átvizsgálása után c. bejegyzés folytatása. Igazában bele szántam, de már amúgy is nagyon hosszú lett, s így végül kiszorult. De annyira annyira követelte a megjelenést, hogy végül nem állhattam ellen.

A címadó kérdést a MORt. egyik vezető munkatársa szegezte nekem. Pontosan úgy szólt: -tudod-e, hogy mennyit lopnak a politikusok?
Természetesen a beszélgetés és a kérdés nyilván valóan semmi összefüggésben nem volt azzal, hogy mennyi nem igénybe vett  szolgáltatás és meg nem vett termék, (ami persze mind-mind olyan, hogy akár vehettük is volna) számlája landol a könyvelésünkben. S bár engem csak odáig érdekel, hogy a közösből kimegy, mert ami elment azt már nem tudjuk a közös célokra fordítani.
Az már kár.
Csak hát az a bizonyos, "ami jár az jár" gondolkodás, amiről a Kétharmadban beszéltünk. Tehát én vagyok a hülye, irigy és ellendrukker, aki nem érti meg, hogyan mennek a dolgok.
Hülye vagyok-e?

Nem tudom. És ha tudnám is, hogy az vagyok mit is érne egy hülye öndiagnózisa? Normális sose voltam az fix. Irigy nem voltam soha. Nem érdekel, hogy kinek mi jár. Mert mindegy is. A lényeg, hogy ami kijárt, azt már közösen elvesztettük. Igen, igen, értem én, csak nem értek vele egyet.

De nem ez volt a csúcs, hanem ez:

32964 * 2019.02.18
Az a baj ezzel a helyzettel, hogy nincsenek kiterítve a lapok, hogy az elnökség további négy tagja nem fejti ki kerek-perec és nyilvánosan, hogy Szűcs Zoltánnal nem tudnak együtt dolgozni, hogy belefáradtak a folyamatos küzdésbe vele, és azt sem, hogy lesz olyan elnökségi tag, aki emiatt nem vállalja a jelölést a márciusi tisztújító közgyűlésen. Így nagyon nehéz. Zoli meg azt nem méri fel jól, hogy egy páran egy lépésre vagyunk attól, hogy új egyesületet alapítsunk, hogy az aktív és cselekvőképes tagokat oda áthívjuk, átvigyük, esetleg rendszergazdástul, facebookostul, és ha Kiss vezérigazgatónál (vagy a majdani utódjánál) bejelentkeznénk Kemence üzemeltetésére az új egyesülettel, vajon meddig tipródna a vezér azon, hogy kit válasszon...?
És nyilván azt sem méri fel a Zoli, hogy ő lesz egy személyben a felelős azért, ha az Egyesület széthullik, és lejtőre kerül...
(És nyilván én sem fogok itt levelezni vele, elég volt az elmúlt pár hónap küzdése.)

 

A MORt belső fórumán a mai napig olvasható. Igaz, mélyre süllyedt már (az új hozzászólások felülre kerülnek), bár nem annyira mélyre, mint amennyire mélyen őszinte. Lefordítsuk magyarról-magyarra? "Kisfiú, nem tetszik a nagyfiúk játéka? Sokallod? Hát akkor mindent is vihetünk."

Igazában nem is maga a szösszenet a lényeges, meg a többi hasonló nekem szóló se, és nem is haragudhatok értük, kihúztam addigra a gyufát rendesen.
Ami a nagy tanulás volt, az a reakció. Én nem válaszoltam, és a megszólított se. De jött válasz, íme:

32985 * 2019.02.19 (32964)
Az új egyesületbe át lehet majd vinni az ide befizetett idei ttagdíjat? Vagy minden indul nulláról?

Tudom, naiv vagyok, de reménykedtem egy ilyen válaszban:
00000 * 2019.02.19 (32964)
Kedves hozzászóló! Valamit nem értek. Áll Kecskemét, áll Nyíregyháza és rengeteg mindent lehetne jobban tenni a hazai vagy akár a Kárpát-medencei kisvasutak világában. Ha akkora energiád van, amivel a MORt-ot akár szét is tudod kapni, miért nem alapítasz egy saját csapatot? Nem. Nem a MORt-ból kilopva, hanem felépítve. Mert lehet, tényleg sokkal jobbat fogsz létrehozni. És nagyon klassz dolgokat fogsz megvalósítani. És rengeteget tudunk majd tanulni egymástól. És ez mindannyiunkat előrevisz, felemel és jobbá tesz. Nem utolsó sorban a kisvasutakat is.

E helyett a 32985-ös jött. Ami, talán megértitek, eléggé elkeserített. Mert ez semmi mást nem jelentett, hogy a MORt közösségének NINCS ERKÖLCSI KIVETŐ EREJE. És ennél diplomatikusabb nem tudok lenni. De azért válaszoltam.

32986 * 2019.02.19 (32985)
Érdekes kérdés.
Azt kell eldönteni, hogy jogutód-e vagy sem? Ha jogutód, akkor természetesen igen. De jogutód csak akkor lehet, ha a <cég> megszűnik. Eddig viszont nincs ilyen terv, és nincs is rá ok.
Tudod <név>, itt nem az a baj, hogy az elnökség a saját belső poroblémájával (pl.Szütyi lélek ápolás) van elfoglalva.
Kicsit sem.
Az a baj, hogy folyamatosan hallgat a kibicelésre. "Ezt ne csináljátok, Az se legyen, Ne kommunikáljatok, Ne beszéljetek senkivel" ... stb. A békesség kedvéért, több elnökségi tag úgy van, hogy jó-jó, fogadjuk el. Én meg legalább is elmondom, hogy ez így nem  jó. Ezért lettem fekete ló. Semmi másért.
S látod, milyen érdekes: pont azok akik miatt kialakult a jelen állapot, háborognak a legjobban.

És "kibicelés" miért is? Hát azért, hogy az egyéni és a kiscsoport érdek, elé kerülhessen a közösséginek. Így ebben ez elmúlt. Ki is kerültem a vezetőségből, nem is bántam, legfeljebb azon merengtem, hogy ha ezt a rengeteg energiát nem az én ellehetetlenítésemre pazarolják, hanem a közös célok megvalósítására, már hol tarthatnánk?

Visszatérve a címben feltett kérdésre.
Kedves állam-polgár-társaim! Korra, nemre, iskolai végzettségre és lakhelyre -hogy csak a reprezentatívnak nevezett statisztikai felvétel négy oszlopát citáljam- való tekintet nélkül!
Gondoljuk már át, hogy mi mit teszünk azért, nap mint nap, hogy megmaradjunk kétharmados országnak. Vagy, mivel mindig van lejjebb, lehetünk feles is. A trend erre mutat.

 

Aki Vegán az megmenti a világot?

Előre szólok! Nem vagyok táplálkozás-tudományi szakember, tehát semmi okom senkinek bölcseket mondani arról, hogy mit egyen, mit ne egyen, mikor egyen, hol egyen vagy éppen mikor ne, vagy hol ne, vagy, stb, stb.

Mindössze két tuti állításról szeretnék gondolkodni, így a gép előtt, csak úgy magamnak.

-I. Azért (is) fontos fontos vegánnak lenni mert a haszonállatkáink ugyanannyi szén-dioxidot és metánt engednek a légkörbe (mert ugye, uram bocsá' lélegeznek, büfiznek, és igen, pukiznak) mint a közlekedés. Ha tehát nem tartanánk haszonállatokat, hogy igyuk a tejüket, együk a húsukat, párnába tömjük a tollukat, stb, stb, akkor nem is volna probléma a fosszilis energia felhasználással. És bizony, a tudósok kiszámolták, hogy egy ez bizony így van.

Elhiszem, hogy az állatkáink pont annyi szenet engednek a légkörbe, CH4 és CO2 formájában mint  a járműveink.
Mit felejt el elmondani a közlemény?
Az felejti el elmondani, hogy az állatkáink a Föld légköréből lévő szénből felépült növényeket fogyasztják, és ezek széntartalmát adják vissza légkörnek, amit a növények növekedésükkor felvesznek. Amit látunk az egy körforgás. Ettől nem lesz több szén a légkörben.

kép forrása: Biológia 7. osztály


Attól azonban nagyon is, ha újabb és újabb földbe zárt szénmennyiségeket szabadítunk rá a légkörre a bányászattal és elégetéssel!

- Erről miért is nem beszélünk?

 

-II. Azért (is) fontos fontos vegánnak lenni, mert a növényi étrend sokkal egészségesebb, és bizony, a tudósok bizonyították, hogy egy ez bizony így van.

Addig egyetértünk, hogy a vitamin-, lé-, és rostdús növények fogyasztása fontos! Nagyon is. Bátorkodom azt is hozzátenni, hogy a megfelelő étrend, ahol semmivel sem esünk túlzásba, az igazán jó és egészséges. De, ismétlem: senkinek nem akarok kaja-oktatást tartani. Amit akarok, az egy kérdés feltevése.

Ha jól tudom, a vegán ételek alapja a fehérjedús szójabab. Semmi gondom vele, szeretem, szoktam is fogyasztani. De csak itt van a kérdés:

- Meddig kell és mennyi állagjavítóval, színezékkel és ízfokozóval győzködni a szójababot, hogy husiszeletnek, sajtszeletnek vagy akár tejszínhabnak mutassa magát?
Komolyan érdekel!

Menjek? Ne menjek?

Kezdjük a jó hírrel: nem történt tragédia, a gyalogos túlélte a vonattal ütközést.
 
 
Igazából nem is őt magát, hanem a hátizsákját sodorta el a vonat, és mivel nagy szabad tér állt rendelkezésre, volt hová kirepülnie.
Ugyanez a mutatvány magas peron, védőkerítés, vagy másik szerelvény mellett, a vonat kerekei alá kerüléssel, és az ezzel járó, igen csekély túlélési eséllyel végződött volna.
 
Azt sajnos itt nem látjuk (személyiségi jogok miatt kikockázva), hogy volt-e a vasúton átkelő számára egyéb figyelem elvonó körülmény, pl. telefon vagy zenét adó fülhallgató, ami elnyomta a környezeti hangokat, köztük az életmentően fontosat, az érkező vonat kürtjelzését.
 
Odáig jól csinálta, hogy kijelölt helyen szándékozott a vasúti pályát keresztezni, de azt nagyon nem, hogy az áthaladás feletti döntést az űrszelvényben tartózkodva mérlegelte ... és újra mérlegelte, közben folyamatosan a veszélyes zónában tartózkodva.
 
 
 
 
Nyilván Ő egy életre megtanulta, hogy ez így nem jó. Nekünk legyen elég az Ő szerencsés megmenekülése a tanulásra!
 

 

Felső Egyharmad?

A cikk a Kétharmad. , igen, így: ponttal a végén a címnek, bejegyzésnek a folytatása.

Szeretjük magunkat sajnálni, mindenért is, mindenhol is, mindenkinek is panaszkodni. És nem kis mértékben: van is mért.
Vegyük csak ezt a kettőt: fél évezrede nem nyertünk háborút. Átnézünk (csak egy határon!) és mit látunk? Az osztrák, akivel történelmi időben mérve nem is régen, évszázadokig egy monarchiában voltunk, és együtt vagyunk ma, is az  Európai Közösségben, sokkal-sokkal jobban él mint mi. És folytathatnánk.... 

Közben pedig, ha elkezdjük böngészgetni a nyilvános világstatisztikákat [világ? ha-ha-ha! a Földünk igen pici ám! - hallgassátok csak meg Carl Edward Sagan gondolatát erről!] de most maradjunk a témánál:

A Föld bolygón jelenleg hivatalosan 195 db. ország van, ebből 193 az ENSz tagja. De a másik kettő is jelen van, megfigyelő státuszban, Palesztina és a Vatikán.
De, igazában kétszáz fölött van a létező, magukat különállónak tekintő és valamilyen fokú önálló nemzetgazdaságot működtető területek száma.

Hol vagyunk mi azon a bizonyos Halványkék pöttyön?

A felső harmadban, de a termelékenység alapján, a tizedik (mondom: 10.!) helyen. A termelékenység az eddigi emberi történelemben mindig a jóléti társadalom kifejlődésének előfeltétele volt (pl. itt a 14. oldaltól). 

Elárulom, engem ez nagyon meglepett.
Hiszen, legyünk reálisak. Hazánk területe, népessége, gazdasági, katonai, politikai súlya, nagyon diplomatikusan fogalmazva is: csekély a bolygón. Nincs tengerpartunk, nincs értékesíthető extra energiahordozónk, ásványkincsünk, stb, stb..

Sajnos a "világ" statisztika csak egy részét tartalmazza az országoknak, így a globális helyünket az adott terület adata, és a többi földrész országainak adata megnézése után kapjuk meg. Továbbá, láthatóan nem minden adat jön be, jól látszik ez a "kórházi ágyak" témánál, ahol több földrész listája igen rövid, de ha bejönnének is adatok, nem hiszem, hogy befolyásolná a mi helyünket.
Ne értsetek félre! Nem azt mondom, hogy "ez itt a Kánaán, álljunk meg!" 1984. óta dolgozom a honi egészségügyben, jócskán van itt jobbá tenni való, de ma sem a világ, és még nem is az EU "legalja".

Ami viszont nagyon jól látszik a fentiekből, s ha jól bele gondolunk, a történelmünkből is:

Az egyetlen esélyünk Önmagunk.

A következő okán: az tiszta sor, hogy hiába tudhatjuk magunkat a felső harmadban, globális méretben, de ez csak egy átlagos felső harmad és itt lenni valójában alig több a szerény megélhetésnél. Nem nyomor, de nem is gazdagság. Tehát Magyarországnak soha nem lesz (és soha nem is volt pénze) megvenni a legújabb, legjobb, legnagyobb, stb. akármit is és akármennyit is.
Ez pedig minden korban az eredményezte, hogy országunk lakói korra, nemre, lakhelyre, és iskolai végzettségre - hogy csak a fő-fő statisztikai csoportokat citáljuk - való tekintet nélkül, csak akkor tudtak gyarapodni, ha használták a kezüket és az eszüket! Azaz, gondolkoztak és dolgoztak!

A gondolat miszerint: miénk a gyár / az ország, két módon fejezhető be:

- hazavisszük, mert a közös az amolyan ködös izé, de az ami a zsebben van, na, az biztos!

- munkát fektetünk bele, mert a közös gyarapodással együtt mindannyian gyarapodunk!

Akkor most mi legyen?

Azt mondta a költő, bő százkilecven éve:

Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;

Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

Igen, ez volt a reform-kor. Ezt követte aztán a magyar polgári forradalom, és szabadság harc (ami ugyan túlerővel leveretett) de ami nélkül nem lett volna kiegyezés és a mai napig a magyar történelem egyik sikeridejének számító O-MM.

S bár a munkaalapú társadalomról e blogban írtam korábban, jó szívvel a kétharmad - háromharmad kérdésre a másik blogom alcímének második felét tudom adni: nincs más hátra mint előre!
 

Záró gondolatként pedig, sose feledjük, hogy:

mindig van feljebb!

De fölfelé nem visz a lejtő, azért a haladási irányért dolgozni kell!

ANYÁK NAPJA van. Világos, hogy kikről van szó, igaz?

Nem tudom, hogy kinek az alkotása, de igazán zseniális!
(villamosos kolléganőm FaceBook oldaláról "loptam")

Kik is az igazi édesanyák?

0.004 mp