Magyar Hajózásért Egyesület évzáró - A Mosoni Duna rehabilitációja

December 18-án tartottuk egyesületünk hagyományos évzáró rendezvényét, ahol rendesen egy szakterületünkhöz kapcsolódó téma szakértője tart előadást. Így volt ez idén is, Szabó József az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársa mutatta be:

A Mosoni Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja projektet

Elöljáróban tartozom két vallomással:
egy: az előadás képeit vetített képekről fotóztam, tehát színük, élességük nem az igazi, de érthetőek.
kettő, ha én Szabó úr előadását a teljes tudásanyagában és mélységével elő tudnám adni, akkor én Ő volnék - de nem vagyok.
Tehát elmondom amit tudok, és beteszem a diákat sorban.

Ki tudja, hogy miért, miért nem, van egy téma amit a honi média-gyárosok és vélemény-formálók messze-messze elkerülnek:

Az egyre mélyülő és keskenyedő Duna problémája

A Duna két fenti, és egyre inkább erősödő betegsége a szabályozásokkal kezdődött, még az ezernyolcszázas évek második felében. A szabályozás elsődleges célja az árvízvédelem volt, gátak épültek az elöntés elleni védelmül, és mederkotrások a víz elvonulásának biztosítására.
Ez utóbbi nagyon fontos tevékenység volt, mert az 1838. évi pesti árvizet a Lágymányosnál és a Csepel sziget csúcsánál fennakadt zajló jég vissza duzzasztó hatása okozta. A meder akkoriban itt kiszélesedett, és zátonyos volt.

A kotrások később is folytatódtak, egyre jelentősebb mértékben bányászati céllal, a gazdaság igényére termelték ki a folyamkavicsot.

A világunk egyetlen állandó tulajdonsága a változás, a vízfolyások medre mozgásban van. Ez nagyon feltűnő egy nagy esésű és hirtelen megáradó hegyi patak esetében, ahol hallhatók a gördülő kövek. A Duna medre évi átlag 2 kilométeres ebességgel halad a torkolat felé, persze igazában az aktuális eséstől és a hordalék fajtájától függően.

A XX. században sorra épültek a Dunán a vízlépcsők, előbb az energiatermelésben látták a dolog lényegét, de mára már a vízszint megtartási és ezzel a környezetük talajvíz vízháztartás megóvása funkciója egyre világosabbá vált! Ám ezen műtárgyak megépítése nálunk (miért-miért nem?) elmaradt.

A szabályozás hatására a folyam 134 kilométerrel rövidült meg, és medre csaknem 40 százalékkal keskenyebb lett eredeti állapotához viszonyítva!
A vízlépcsők sajátossága, hogy az érkező hordalék csak kis részét engedik át, a java fölöttük marad. Léteznek technológiák a hordalék átengedésére, de ha értékesíthető, akkor inkább kitermelik.
Így tehát egyre kevesebb hordalék érkezik, és egyre intenzívebb a medermélyülés, ami átlagosan mintegy két méter, de van ahol alig jelentős, és van ahol az öt métert közelíti! Nekünk pedig nincs a folyamon vízlépcsőnk (néhány természet adta védelemtől eltekintve, mint például a Budafoki Gázló ami a budapesti meder javát őrzi - a térképen a vörös háromszögnél), ami megfogná a vizet és a medret.

Miért-miért nem ezek témája a Fekete Ló országunkban.
Hogy mennyire?

A bemutatásra kerülő műtárgy megépítését sokáig sikeresen akadályozta (nem a vízügynél) egy magas beosztású állami hivatalnok, azzal az érvel: "itt nem lehet egy fát sem kivágni!" Kedves honfitársunknál a természet és környezetvédelem lényege kimerült ebben. Abban az országban, ahol ahol kicsit sem a fák számával van a gond, mert az erdőterületünk a trianoni sokk óta növekszik - hála, erdészeti szakembereinknek!
Jah, hogy a Föld felmelegedő periódusban van, a csapadékunk időbeni megoszlása egyre szélsőségesebb, árvizek és szárazságok között lengünk, a vizes élőhelyek pusztulnak, a talajvízszint csökken, jelentős területek száradnak ki? Hát puff, ez van.
Pedig a "ne csináljunk semmit" típusú természetvédelem éppen csak a természet elpusztítására jó, ezt láttuk már a szárazföldön is.

 

De lám, mégis jó világot élünk, [igen a zenében is :) ] mert elmúlt az akadály, és megkezdődhetett a mű építése!

Nem, nincs vége, de ezen a képen legjobb az előadónk és a környezet, szóval most ez a bemutatás! :)

A medermélyülés és talajvízszint esése világosan mutatja a kezelendő problémát!

Az élőhelyek pusztulása és ...

... az árvizek súlyossága és egyre növekvő szintje sem tréfa.

Félreértés ne legyen, a színezett terület nem az elöntést mutatja, hanem azt a környezetet, ahol a talajvíz szintjét stabilizálja a műtárgy, ezzel helyreállítva vízellátást a vizes élőhelyeket is.

A mű a felvíz azaz a Győr felől nézve. Jobb oldalon a hajózsilip, 12x90 méter. A zsilipkapuk vízszintes tengelyen forogva nyílnak, a víz és a hajó alattuk halad el.

Jobbról a felvíz azaz a Rába befolyása, balra az alvíz. Háttérben a Győr-Gönyü Kikötő.

A zsilipkapuk mindkét irányú terhelés felvételére alkalmasak, így a műtárgy mindkét irányú vízszint szinttartásra alkalmas. A nagy dunai árvizet -55 cm (a mértékadó legnagyobb vízszinthez viszonyítva, ami 100 év legnagyobb árhulláma laikusul mondva) képes lefölözni. De a gyakorlatban ez másfél métert is jelenthet!

Ami még látszik, hogy a Rába igen sok hordalékot, ami jellemzően agyagos homok, szállít - ennek lerakódását látjuk a kikötőben. A víz már nem a kikötőn, hanem a műtárgyon folyik át, a sok hordalék áteresztésére pedig felkészítették a technikát.

A sok folt a vízben: az bizony a Rába hordaléka!

A próbaüzem tavasszal megkezdődik, a hajózóút megnyitása 2022. nyarára várható!

A finom vacsora és a 2022.évi naptárak átvétele mellett természetesen hajóztunk is a ROHAMmal,

találkoztunk a dízel-elektromos lapátkerekes Gróf Úrral

és integettünk a SIRONAnak is, aki Német kancellári yachtnak készült, majd rövid belgrádi epizód szereplés után, nálunk szeli a dunai habokat. "Cserében" Horthy Miklós (Adolf Hitlertől kapott és e miatt soha nem szeretett hajója a HUNGÁRIA "Mit kezdjek vele? Járjak vele Pestről Budára?" mondta, és átadta a Folyamőrségnek parancsnoki hajónak) Németországba került, és állami protokollhajó lett. Igaz, ez sok évtizeddel korábban történt mint a SIRONA hozzánk érkezése.

Újra a Naviscon Zrt. kikötőjében.

Az évzárót kötetlen beszélgetés zárta amit, aki tehette idővel, a Jegesen folytathatott.

Magyar Hajózásért Egyesület évzáró - A Mosoni Duna rehabilitációja hozzászólásai

Szólj hozzá

0.009 mp