Sony autógyár?

Az idei CES sem volt unalmas, Las Vegasban 160 ország, 170 ezer képviselője, 4400 bemutató csoportban kápráztatta el a közönséget a jövővel.

De mielőtt ebből a pazar filmből egy kockát, a Sony Vision-S tanulmányautóját bemutatnánk, egy pár szó a rendezvényről és a tárgyas kiállítóról.

Az 1967-ben indult Innovációs Világkiállítás (leginkább így jön ki magyarul) az év első hónapjában kerül megrendezésre. A tematika a fogyasztók szemszögéből áll össze: merre tart a kutatás-fejlesztés és gyártás, milyen kütyüket vehetünk majd a kezünkbe, egy, három, öt, vagy akár tíz év múlva.

A Sony a romokon indult, de szó szerint, mert egy félig lebombázott tokiói áruház két, úgy-ahogy épségben maradt, szintje lett a bázisa a családi-baráti vállalkozásnak. Majd egy szintén romokkal tarkított gyárépületbe költöztek, távolabb a központtól. Itt folyt a kutatás és fejlesztés itt készültek az első audio eszközök. Ahogy lenni szokott, a kis cégre sokan legyintettek, az első megrendelések (referenciáik új cégként nem lehettek) baráti segítséggel érkeztek meg.
Ám a termékek minősége meggyőző volt, nem csak a japánok, de az amerikaiak (1945-52. között Japán amerikai megszállási övezet volt) is elégedettek voltak. A Sony ötlete volt a Betamax videorendszer (ez jobb volt, mint a VHS, de utóbbit többen vették át, így az terjedt el) és a Walkman sétálómagnó, továbbá számos audió- és audióvizuális kütyü, s a kutató laborjából indult fizikai Nobel díj is.

De, ne húzzuk tovább, íme a Vision-S.

A tetszik vagy nem tetszik játékban, mindenki nyugodtan foglalja el álláspontját, és nézzük a műszaki specifikációkat.

Hossz: 4895 mm, szélesség: 1900 mm, magasság: 1450 mm, tengelytáv: 3000 mm, tömeg: 2370 kg, teljesítmény 2x200 kW (tengelyenként egy motor), végsebesség: 240 km/ó, gyorsulás 0-100 km/ó-ra 4,82 másodperc. Az akku és a motorok egyéb adata nem ismert. Önvezető rendszer, no és a Sonyhoz méltó audiovizuális eszközparádé is tanulmány villanyautó része. A verda tehát ott van a szeren, ez nem vitás.
Az előállítás számos nagy autóipari beszállító (Bosch, Continental, NVIDIA)
közreműködésével valósult meg, de egy autógyár, a Magna Steyer, is csapattag.
A padlólemezt úgy tervezték, hogy fejleszthető legyen, ígéret szerint legközelebb a sportos csapott hátú (szakmaian: szedán) "alvázára" építve jön a diszkóterepjáró, (szebben mondva: SUV) verzió is. Szóval már most, a tanulmányautó bemutatásakor, gondoltak arra, hogy olyan platformra tegyék a járgányt, amiben további fejlesztési lehetőség van.

Fentiek okán, jelen szereplőnk esetében a legyintéssel, azért csak óvatosan.
Mert igaz, hogy az autóiparban minden évben megjelenik egy vagy több tuti verda ígérete, ami kétszer akkora lesz, mint a többi, de fele annyiba fog kerülni és kétszer olyan gyors lesz, de fele annyit se fog fogyasztani, stb, stb. Nagyotmondásért a Föld-lakóknak nem kell a galaxist beutazniuk, lelőhelyet keresve - megterem itt minden. :) De a Sonyra legyintgetők bizony eléggé sokszor maradtak hoppon, és maradtak le mögötte a versenyben.

Mind e mellett, könnyen lehet, hogy a japán (és világ) elektronikai óriás csak játszott egy kicsit a gondolattal, hogy ha a Tesla guruló számítógépet ad az utakra, akkor ők ezt megspékelik egy feltéttel, és megmutatják, ha Ők csinálnák az autót, milyen guruló audiovizuális élményközpontot tennéek a fogyasztók popsija alá. Ha Ők így ebben a formában nem is jönnek ki autóval, de a gyártók az Ő kütyüiket beléjük építhetik.
Ha "csak" erről van szó, ez sem rossz. De ki tudja? Az a kifürkészhetetlen japán mosoly ...

Források: Szűcs Gábor cikkei a Villanyautósok.hu-n.

Sony autógyár? hozzászólásai

Szólj hozzá

0.018 mp