Kelták Kemencén?
A Község egyik épületének, jelesül az Öregek Napközi Otthonának, bővítése okán bontásra került a mellette álló régi épület. Ez a Fő út szervízútján található.
A bontás azonban izgalmas eredményt hozott, a ház alatt a koránál jóval régebbi emlékek bukkantak fel!

Természetesen azonnal megkezdődött a leletmentés, és a régészeti feltárás, s az előkerült leletek első vizsgálata azt mutatta, hogy középkori tárgyak mellett, kelta (! KELTA !) eredetű emlékek is napvilágra jöttek!

Ha igazolódik a kelta kötődés, az Kemence történetét cirka két és fél évezredre terjeszti ki!
A kelták, a mai Nyugat-Európából, Krisztus előtt 500-400 táján indultak kelet felé. Eljutottak a Kárpát-medencébe, Krisztus előtt négyszáz táján már biztosan itt voltak, letelepedett életmódot folytattak, földet műveltek és kereskedtek.

Számos forrás található róluk a világhálón, itt van például Tóth Sándor, Kelták Állama - Álom vagy valóság cikke.
És sok szép kelta népzene , és az ismert Hevia zenéi. :)