220 millió forint a jövőnek!
Nemrég kezdődött, (az idén a koraszülötteknek és beteg újszülötteknek szentelt) a Jónak Lenni Jó kampány, az indulásról itt olvashattok, és íme az eredmény:
220 millió forint gyűlt össze!
Ne, feledjétek: 500,- Ft/hívás telefonos adományozással gyűlt a pénz!
Ha ebből a szerény számból (egy korsó kézműves sör többe kerül!) ekkora összeg adódott, az csak úgy lehet, hogy sok millió polgár, a társadalomról és jövőről felelősen gondolkodó úrhölgy és úr, mozdult meg, vette kezébe a készüléket!
Ez a legcsodálatosabb benne, hogy közösségünk érzi, tudja, és vállalja, a felelős gondolkodást és cselekvést. (( Mennyit dumálták már nekünk, hogy erre a magyar társadalom képtelen - s lám itt az élő cáfolata a lesajnáló demagógoknak!! ))
Ami az anyagi jó felhasználását illeti, arra a Peter Cerny Apalítvány harminc éves működése, számos társadalmi és szakmai elismerése garancia.
Igen, tudom azt mondjátok: "ja, persze, a Zoli hazabeszél" - igen, de nem alaptalanul, mert több mint negyed százada vagyok az alapítvány munkatársa, így belülről látom mit és hogyan teszünk.
Nem véletlenül nem a "dolgozó" szót írtam. Nálunk CSAPAT van, nem management (számos szamárléra fokba kapaszkodva és egymást fúrva) és lenézett melósok. Bár sokan azt képzelik, hogy az egészségügy alapban a kasztrendszer melegágya - ez nem igaz. A gyógyító, oktató, kutató munka felelős gondolkodást, összedolgozást igényel minden résztvevőtől. Jól csak csapatmunkában végezhető, ahol a tagok (bár nyilván nem egyforma feladatot teljesítenek) egyenlően felelős munkát végeznek. Ha ez nem így volna, annak azonnal a beteg látná kárát!