Kriszti történte, 25 óra töltés nélkül és mosó teszt
A Type1-2 töltőkábel továbbra is folyamatban van, tehát maradtunk a 230V/10A befalazott röfiknél. Ám most úgy adódott, (és ez a tárgyas célállomáson a jövőben is így lesz), hogy olyan helyen voltunk 25 órát, ahol nem volt lehetőség tölteni.
Van ilyen; pl. látogatóban vagyunk valakinél aki a panel (vagy bármely építési technológiájú ház) sokadik emeletén lakik, és az ablakon kilógatott töltőt nem érezzük vállalhatónak, lévén közép-európai emberek volnánk. Most konkrétan nem családi/baráti programról volt szó, ez csak egy példa.
Tehát, indultunk Budafokról 100% akkuval, 95%-al érkeztünk 13 km megtétele után a célállomásra. Háromnegyed hét körül zártam le Krisztit, és másnap háromnegyed nyolckor indultunk 66%-al, tehát 25 óra alatt 29%-ot használt fel Litum-Metal-Polimer akksijának jó körülmények (60-80°C közötti) fenntartására. Most nyár van, meglátjuk mennyi lesz ez télen, emlékeztek: a gyári adat 2 % / 1 óra.
Az minden esetre már most látható, hogy az egy napos töltőcsatlakozás nélküli állapot vállalható, legalább is nyáron, a téli tesztre pedig remélem még sokat kell várni, mert, hogy én a nyarat szeretem!. Ha utána hosszabb utat szeretnék, akkor egyértelmű, hogy ebben az esetben az út elején máris meg kell látogatni egy töltőpontot. Nekünk, most nem az a feladat állt, újabb városi menetben (ahol az út során egy hosszabb beszerző bevásárlásra is megálltunk) 13 km út várt, amit 7%-al tettünk meg.
Ha már a Savoya parkban voltunk, meglátogattuk az önkiszolgáló mosót. Fontos: ugyanúgy mostam Krisztit, mint Zsuzsit (Suzuki Ignis 1.3, 2004-es évjárat) és Bodrit (Skoda S120, 1987-es évjárat) szoktam.
Az eredmény:



A bal ajtó alatt bejön a víz, illetve jelen estben a mosóhab. A jobb ajtó és a csomagtartó jól vizsgázott.
A múltkor már írtam, hogy a 70-es és 80-as évek Dácsiásai otthonosan lesznek - hát nem tévedtem. :)